Repülő skótok

Január elsején, amikor a világbajnoki finálén, a londoni Alexandra Palace-ban Phil Taylor utolsó nyila is a szizálkender táblában landolt, már tudni lehetett, hogy nem szerzi meg tizenhetedik vb-címét. Bevallom, elkeseredtem. Teszem hozzá, a tizenhat világelsőség sem piskóta. De miután egy évtizede nagyon nagy Taylor-fan vagyok, azért csak bántott, hogy ez a Rob Cross gyerek elpáholta a The Powert. Szomorúságomban még azt is elfelejtettem, hogy pár fordulóval korábban – élőben látva – vörösre vertem a tenyerem Adrian Lewis kilencnyilasa után…

Nyár közepéig el is voltam darts nélkül. Persze ez így önmagában nem teljesen igaz, mivel

a közeli kiskocsmában olykor fáradtra dobáltuk magunkat az elektromos-számlálós soft táblán az önjelölt Van Gerwenekkel, Taylorokkal és Van Barneveldekkel.

Arról nem is szólva, olykor-olykor a feszültség is a világesemények hangulatát idézte. A színvonal hagyott némi kívánnivalót, de ebből nem csináltunk ügyet.

Aztán a csapat-világbajnokság mégiscsak odarántott a tévé elé. Pedig tudtam, az angolokat már nem erősíti „Az Erő”. Meg is látszott rajtuk. Aztán jött a World Matchplay, a vb utáni legrangosabb viadal. Néztem a képernyőt. Néztem a röpködő parányi dárdákat, és szinte minden Phil Taylort juttatta eszembe. Emlékszem, ez a torna Taylor legkedveltebb erőpróbái közé tartozott. Ezt a nagy viadalt ugyanannyiszor nyerte meg Blackpoolban, mint ahányszor világbajnok lett. Sőt, tizenhat évvel ezelőtt, a vb-címrekorder a kikötővárosban dobta első kilencnyilasát a tévé nyilvánossága előtt. És ez a rangos dartsverseny most is parádés párharcokat hozott.

Ezért bánkódásom közepette arra gondoltam, mégiscsak kellene egy másik kedvencet választani. Ekkor lépett a negyeddöntőben pódiumra Gary Anderson, a repülő skót (Flying Scotsman).

A hiedelem szerint a skót garasos nép. Ezt abban is megmutatkozik, hogy ezt a nevet már egy másik világ­klasszis is megkapta: Jackie Stewart, a háromszoros világbajnok Formula–1-es pilóta, a The Flying Scot; vagyis az ő beceneve végéről anno lespórolták a „-sman” végződést.

Ám ezzel a fukarkodással nem volt időm foglalkozni, mert Anderson is meglepte a publikumot egy kilenc­nyilassal. Így aztán a helyszín, a Winter Gardens – ami szabad fordításban télikert – népének gyorsan melege lett. Ezek után döntésem gyors és határozott volt. Innentől a repülő skótnak szurkolok. Annak, amelyiknek a „-sman” is ott van a beceneve végén. És már várom a decemberi vb-döntőt.