Negyedszázada

Uszodánk felújítása miatt a közeli város edzőtáborába jártunk át gyakorolni. Vénasszonyok nyara volt, ezért tréning után gyakran megálltunk a szintén közeli nyitott strand büféjénél. Isteni volt itt a sült hekk, friss kenyérrel és uborkával. Olykor egy harmatos pohár sör is lecsúszott, bár ebből nem csináltunk rendszert.

Az egyik alkalommal csapattársammal, Zolival – két falat között – élénk vitára kaptuk fel a fejünket a kockás abrosszal borított pléhasztalnál. Egy homokos placcon atlétatrikóra vetkőzött „sportemberek” magyaráztak, mutogattak. Közben még bazi nehéz vasgolyót is szorongattak a markukban. Szinte észrevétlenül oldalogtunk közelebb. A társaság ekkor már nagyban „öcsizett”, egy aprócska, földbe „fúródott” fagolyót molesztálva…

Kíváncsiskodásunkra elárulták, ők a helyi pétanque-klub menői.

Sőt, ketten válogatottak is. Összenéztünk Zolival. Szemöldökünk a homlokunkig kúszott. Micsoda? – mormoltuk magunk elé. De aztán felderengett, mintha egy Belmondo-filmben már láttam volna hasonlót. Emberek egy pici golyót nagy golyókkal igyekeznek eltalálni. Igaz, az a csata egy párizsi parkban zajlott. Ám addig-addig érdeklődtünk, mígnem az egyik válogatott csak úgy foghegyről odabökte, nincs-e kedvünk játszani.

A gyors szabálymagyarázat és a profi golyófogás bemutatása után nekiláttunk. Elsőre úgy elvertük őket, mint jég a határt. Időközben az is kiderült, hogy párosban ellenfeleink a magyar bajnokok. A két aranyérmes mosolyogva vette tudomásul a kudarcát, azonban egy csapatmeccs három győzelemig tart, folytattuk a számunkra továbbra is céltalannak tűnő dobálódzást. Mivel a második csörtét is megnyertük, az idegesség bizonyos jelei már mutatkoztak az arcukon. Néhány perccel később aztán a kegyelemdöfést is bevittük: három–nulla…Mi tagadás, a rekeszizmunk ütemes rángatódzását és a vele járó röhögést csak a strand bejáratáig bírtuk tartani. Ott elengedtük magunkat.

Telt-múlt az idő, egyszer csak az újságban olvasom, hogy a fent nevezett csapat a szicíliai Európa-bajnokságon ötvenből a negyvenkilencedik lett – mivel Málta visszalépett. Aztán karácsony előtt – első alkalommal a város történetében – megválasztották az év csapatát. Nem fogják elhinni, a pétanque-osok lettek azok. Egy olyan településen, ahol élvonalbeli foci-, kézi-, vízi- és röplabdaegyüttes is működött. Mindez negyedszázada történt, de ez már legyen az akkor „illetékesek keresztje”.