2018.06.21. 06:30
Halhatatlan
Bár idestova 30 éve tartozom a sportújságírók táborába, mégis mind a mai napig hevesebben kezd kalapálni a szívem, ha olyasvalakivel hoz össze a jó sors, akit mélységesen tisztelek emberi mivolta és világra szóló eredményei miatt. A minap újra elfogott az érzés; a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének két tagja, a vívó Rejtő Ildikó és a kenus Wichmann Tamás volt ugyanis a vendég az egyik kaposvári középiskola diák- és sportnapján.
A fiatalok között nyilván akadtak olyanok, akiknek – legalábbis még a találkozó elején – fogalmuk nem volt róla, hogy valójában kik is ülnek velük szemben, mégis sikerült őket odaszegezni a székhez. Amolyan bemutatkozásként Wichmann Tamás udvariasan hellyel kínálta Rejtő Ildikót, majd villámgyorsan eljátszotta, hogy kihúzza alóla a széket. Persze nem így történt, ám a diákok vevők voltak rá.
Ami közös a két halhatatlan sportoló(nk)ban, az a múltjuk.
Rejtő Ildikó gerincferdüléssel bajlódott, ezért ajánlották neki a vívást, míg Wichmann Tamást gyermekkorában elütötte egy autó, s a kórházi ágyból küzdötte fel magát a világ legjobb kenusai közé. Na meg hogy mindketten megőrizték a humorukat.
Mivel meglehetősen kötött volt az idejük, így megbeszéltem velük, hogy később majd visszahívom őket. A 81. évében járó Rejtő Ildikót – aki anno öt olimpián szerepelt, s valamennyiről éremmel térhetett haza – vasárnap késő délután kerestem.
– Éppen most, amikor a világbajnokságon verik a németeket? Nem lehetne később? – kérdezte.
Persze a dolog nem hagyott nyugodni, így aztán másnap, amikor újra hívtam, megkérdeztem, mégis mi baja a németekkel.
– Az égvilágon semmi, csak szeretem Mexikót – hangzott a válasz. – 1968-ban az olimpián ott voltam bronzérmes, ami ugyanolyan értékes számomra, mintha csak aranyat nyertem volna. Amikor ugyanis a csarnokba mentünk, hatalmas dugóba kerültünk, s tényleg a legutolsó pillanatban estünk be: arra volt csak időm, hogy villámgyorsan átöltözzek, s már mentem is fel a pástra. A bronzmeccsen a svéd ellenfelem 3:0-ra elment, amikor végre kezdtem bemelegedni, s így sikerült 4:3-ra fordítani.
Kerek 50 év elteltével, valamikor az ősszel ismét Mexikó felé veszi majd az irányt Rejtő Ildikó, hogy az akkori magyar csapat még élő érmes tagjaival együtt felkeressék az egykori sikereik helyszínét. Mint mondta, ugyanolyan izgalommal várja a nagy utazást, mint fél évszázada.
Hogy is mondta az egyik diák azon a kaposvári találkozón? Haláliak ezek a halhatatlanok…