Leshették

Hozzászoktunk már, hogy manapság sorra dőlnek meg a rekordok a spanyol labdarúgó ligában. A Lionel Messi fémjelezte Barcelona és a Cristiano Ronaldo által vezetett Real Madrid újabb és újabb csúcsokat hódít meg, illetve a két klasszis ad át a múltnak szinte kéthetente egy-egy, korábban megdönthetetlennek vélt teljesítményt.

Minden azért mégsem sikerülhet, derült ki vasárnap este. A Barcelona számára már jó ideje zsebben van a bajnoki cím, így aztán a hátralévő fordulókban már csak az motiválhatta a katalánokat, hogy veretlenül nyerjék meg a ligát, ami húszcsapatos kiírásban még senkinek sem sikerült (az Athletic Bilbao az 1929/30-as, a Real Madrid az 1931/32-es idényben győzött veretlenül, de akkor csak tíz csapat alkotta a mezőnyt).

Egészen az utolsó előtti fordulóig húzták, ám negyvenhárom veretlen bajnoki után (még az előző szezonból „átlógott” néhány) az aprócska Levante megállította őket.

Ki hitte volna, hogy pont itt botlanak?

Ők sem hitték. Lionel Messi még a kispadon sem volt, pedig ha minden igaz, nem sérült, csak éppen tartalékolták egy dél-afrikai sörmeccsre, amelyért néhány millió eurót zsebre tesz a Barca. Persze az argentin zseni nélkül is brillírozhatott volna az Iniestával, Luis Suárezzel, Rakiticcsel felálló vendégek, ám helyettük a hazaiaktól kaptunk olyan futballt, amilyet ritkán lát az ember. Csak néztem hüledezve, ahogy a hazaiak szétcincálják a Barcát, ahogy berámolnak ötöt (!) a bajnoknak. Érdemes volt akkor figyelni Piqué és társai arcát...

Mellékszál ugyan, de egészen hihetetlen volt azt is látni, hogy a Levante öt góljából kettő Enis Bardhi nevéhez fűződött. A 22 éves fürge kis macedón az előző idényben még az Újpestben futballozott, most meg a katalánokat küldte padlóra. Nagy ugrás.

A történelmi tett tehát nem jött össze Iniestáéknak. Nem voltak elég motiváltak. Könnyű egyébként azt mondani, hogy egy sportolónak, egy vérbeli versenyzőtípusnak mindig maximálisan kell koncentrálnia. Lehetetlen! Biztosan mindenki találkozott már egy baráti focimeccsen, egy streetball közben, vagy a pingpongasztalnál gyengébb ellenféllel.

Amint kiderül, hogy a velünk szemben álló kicsit kevesebbet konyít a játékhoz, hajlamosak vagyunk kicsit kiengedni, lazázni, flikkflakkozni. Egészen addig, amíg be nem veri mellettünk a labdát a kapuba, vagy úgy adja vissza a szervánkat, hogy csak lesünk – na, ilyenkor szokta magát gyorsan megrázni az ember.

A Barcelona is megrázta, csak már későn.