Dragan Djukics: „Barátként mentem el és barátként tértem vissza Tatabányára”

 – Milyen érzésekkel tért vissza Tatabányára, ahol az itt töltött hét hónap alatt nagyon megkedvelték a szurkolók?
− Őszintén szólva, úgy érzem, hazatértem. Magyarország a második kézilabdás otthonom. Barátként hagytam el Tatabányát, és örülök, hogy ma barátként térhetek vissza, mint olyan szakember, aki reményei szerint hozzá tud tenni valamit az előttünk álló időszakban a csapat eredményességéhez.

− Mit vár a klubvezetés teljesítmény és helyezés terén?
− Szerintem, erről a vezetést kellene megkérdezni. De a személyes elvárásom, motivációm az lesz, hogy megmutassam, ez a játékosállomány sokkal többet ér, mint amennyit az eredményei mutatnak. Továbbá az is a célom, hogy egy kicsit más kézilabdát játsszunk. Aztán, hogy ez mennyire sikerül majd, illetve sikerül-e, az mindannyiunk elhivatottságán is múlik. Ebben igyekszem példát mutatni a játékosaimnak.

− Mennyire ismeri a mai Tatabányát?
− Úgy érzékelem, hogy a csapatból még mindig nagyon sok, nagyon fontos játékos dolgozik majd velem még az előző mandátumom idejéből. Gondolok itt Győri Mátyásra, Juhász Ádámra, Ancsin Gáborra vagy Bartucz Lászlóra. De akadnak olyanok is, akiket más együttesekben edzettem, mint Vilovszkit. Némelyiküket riválisként ismerem az Európai Ligából, mint Székelyt, Ugaldét, Peric-et, Marast, vagy a magyar NB I-ből, Topic-ot, Rodríguezt, Vajdát és Pergelt... Másrészt pedig mindig is kíváncsi vagyok arra, hogyan játszik most az egykor vezetett csapatom, illetve egykori játékosaim. 

Tehát a válaszom: igen – ismerem a mai Tatabányát is. Figyelemmel követtem őket, de most más szemmel nézek rájuk, olyan srácokként, akiket egyénileg és kollektíven is jobbá szeretnék tenni.

− Mekkora nehézséget okozhat a dobogós helyezés megőrzése?
− Egyáltalán nem lesz könnyű. A riválisok közül a Csurgó kellő érettséget és ambíciót mutatott. A Ferencvárosban a fiatalság és a tapasztalat kiváló csapatkombinációja ötvöződik, a Balatonfüred pedig sokkal erősebb, mint amit az eredmények mutatnak. Miközben a többi csapat is egyre közelebb kerül az igazi minőséghez, és nincs előre biztosan megszerezhető két pont. Valószínűleg sokkal könnyebb lett volna a dolgunk, ha a Csurgó elleni hazai meccset megnyeri a gárda. De a jelenleg összegyűjtött pontjaink a realitást tükrözik.

− Mi a véleménye az élvonal mezőnyéről?
− Nagyon tisztelem az összes csapatot, akikkel játszani fogunk, ám egy dologban biztos vagyok, nem lesznek könnyű ellenfeleink és nem lesznek előre „megkapott” pontjaink. A szezon tavaszi részében a csapatok többsége csak a pontvadászat „második” félidejére koncentrál. Ez alól a Veszprém és a Szeged kivételt jelenthet, mert a bennük lévő potenciál és az európai kupaszereplés miatt egy kicsit másra is fókuszálnak a magyar bajnokságon túl. 

Ilyen helyzetekben általában önmagad legnagyobb ellenfele lehetsz, mert minden koncentrációvesztés nagyon sokba kerülhet. Például az előző időszakból emlékszem egy szerencsétlenül elvesztett kecskeméti meccsre, ami sok tekintetben megváltoztatta az egész szezont. Szóval semmi lazítás…

− Hogyan tervezi a közös munkát, a felkészülést?
− A papíron lévő tervek egy dolog, de a valóság sokszor egészen más. Sajnos, sok olyan játékosunk van, aki nincs velünk – vannak olyanok is, akik a válogatottjukkal tartottak, de olyanok is akadnak, akik még egészségügyileg nem állnak teljesen készen vagy éppen most jönnek ki a rehabilitációs időszakból. A legfontosabb, hogy mindegyikre gondolj, és teljes figyelmet szentelj rájuk, mert minden ember fontos. A taktikai kollektív munkára sajnos nem lesz sok idő, de igyekszünk csoportos és egyéni feladatokkal egyszerűbbé, könnyebbé tenni a beilleszkedést és a visszatérést.

− Melyek a személyes céljai?
− Hogy mindenki, aki eljön hozzánk, a csarnokba, biztos legyen abban, egy olyan csapatot lát, amelyik mindent elkövet a sikerért. Néha örülni fogunk, néha nem, de a legfontosabb dolog az életben, hogy mások szemébe nézhess, tudva, hogy mindent megtettél. A nézők ezt tudják, felismerik, érzik, és ez sokkal messzebbre visz minket, mint amilyennek mai szemmel nézve tűnik. Ez az, ami engem személy szerint mindig és a végsőkig sarkall.