Komárom

2022.06.17. 13:00

Kézműveskedtek a művelődési házban

A kézművesség világnapja alkalmából nyitotta meg műhelyét az érdeklődők előtt a megyei népművészeti egyesület a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban.

K. D.

Minden órában érkeztek gyerekek, aki a régi mesterségek fortélyait igyekeztek ellesni. Keretezett képet készíthettek, könyvjelzőt festettek, tavaszi csokrot készítettek, nemezelhettek, vesszőt fontak, kipróbálhatták a kékfestő nyomást, amelyből ajándék zacskó készült. A kicsik a kötélveréssel is megismerkedtek. A fiatalok ugrálókötelet, hajpántot, nyakláncot, karkötőt készítettek kenderzsinórból a Nyergesújfalui Alkotóház tagjaival.

Először három kötelet akasztottak a kötélverő gépre, majd a zsinórokat behurkolták egy tartóba. A három zsinórt először önmagában, majd egybesodorják, ezáltal olyan kötél készül el, amelyet szétszakítani sem lehet. A gyerekeknek a munka során a szem- és kézkoordinációjára is szükség volt. 

A gyerekek kilenc kézművesasztalnál tehették próbára ügyességüket és kreativitásukat a nap folyamán. A programmal a művelődési ház a Csoóri Sándor Fesztiválhoz csatlakozott. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!