Emberarcot a törvénynek!

Tizenegy évvel az olaszliszkai tragédia után még egyetlen fillért sem látott Szögi Lajos családja abból a 46 millió forintos kártérítésből, amelyet a lincselési perben megítélt nekik a bíróság. Tartani lehet, nem is fognak... (A meggyilkolt veszprémi kézilabdázó, Marian Cozma idős, beteg édesapja is hiába várja a megítélt kétszázmillió forintot; ő sem kapott egyetlen fillért sem a luxusterepjárós, leányfuttatós gyilkosoktól.) És ez elképesztő!

Ki ne ismerné az olaszliszkai lincselés történetét,

amelyben helyi romák a gyermekei szeme láttára agyonverték az autójából kiszálló Szögi Lajost. A férfi „bűne” az volt, hogy elsodorta a kocsija előtt átszaladó gyereket. (Akinek egyébként semmi baja nem esett – bár ez nemigen érdekelte a fölgerjedt tömeget.) A lefolytatott perben a fegyházbüntetés mellett anyagi kártérítést is kiszabott a bíróság (már akire rá lehetett bizonyítani a lincselést), bár sejthető volt, annak behajtására kevés a remény. Miből is fizetne a munkát hírből sem ismerő, örökösen segélyért kuncsorgó gyilkos? De ha lenne is pénze, elsőre az állam kapná meg a neki járót (nyomozási és perköltségek stb.), az áldozat családja csak ezután következhet. Így szól a törvény.

És a humánum? Nem lehet emberarcú az a törvény? Nem lehetne megfordítani a sorrendet? Előbb az áldozat, utána az állam… A csonkává lett Szögi családot mégiscsak mélyebben érte a csapás. Meg aztán valahol ők is az állam részei.