Erasmus és Horizon programok

2 órája

KIM: meg kell szüntetnie a 21 magyar egyetem kizárását Brüsszelnek

Brüsszelnek meg kell szüntetnie a 21 magyar egyetem kizárását az Erasmus és Horizon programokból – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Azt írták: a KIM törvényjavaslatot nyújt be a modellváltó egyetemek kuratóriumainak működéséről szóló szabályozás módosítására, hogy „megszűnjön végre az Erasmusból és Horizonból kizárt modellváltó egyetemek diákjainak, kutatóinak diszkriminációja”.

A tárca álláspontja szerint Brüsszel – sok más eszköz mellett – a magyar egyetemisták, kutatók uniós programokból kizárását is politikai nyomásgyakorlásra használja.

„A kormány nyitottsága és kezdeményezései ellenére Brüsszel lassan egy éve nem hajlandó lépést tenni az ügyben, ezért a minisztérium társadalmi egyeztetésre közzéteszi és majd a parlament elé terjeszti azt a törvényjavaslatot, ami alapján Brüsszelnek meg kell szüntetnie a 21 magyar egyetem kizárását az Erasmus és Horizon programokból” – közölték.

Emlékeztettek arra is, hogy a társadalmi egyeztetésre közzé tett törvénytervezet megegyezik azzal a javaslattal, melyre 10 hónapja várja Brüsszel válaszát a kormány.

Kiemelték: a magyar kormány folyamatosan az „igazságtalan és méltatlan” helyzet feloldásán dolgozik. „Az elmúlt időszakban számos tárgyalást folytattunk Brüsszellel azonban előrelépés nem történt” – fűzték hozzá, megjegyezve: a Nemzeti Ifjúsági Tanács is felszólította az Európai Bizottságot (EB), hogy ne várjon tovább a válaszadással.

A tárca közlte, hogy a tavaly novemberben az EB részére is megküldött törvénytervezetet az őszi ülésszakban benyújtják az Országgyűlésnek.

„A törvényjavaslat rendezni kíván minden olyan kérdést – határozott idejű kuratóriumi tagság, összeférhetetlenség, lehűlési idő –, amit a Bizottság aggályosnak talált, de azokat a javaslatokat melyet Brüsszel a magyar rektorok, professzorok kuratóriumi tagsági kizárásával, valamint külföldi NGO-k kuratórium tag jelölésével kívánt érvényre juttatni, nem fogadja el!” – fogalmaztak.

Varga-Bajusz Veronika felsőoktatásért, szak- és felnőttképzésért, fiatalokért felelős államtitkár szavait idézve megjegyezték azt is, hogy

az Erasmus és Horizon programokban való részvétel uniós állampolgárként a magyar egyetemisták alapjoga.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában