Jelek

2024.09.06. 12:19

A világgazdaság összeomlására spekulálhat Soros és az amerikai baloldal

Könnyen előfordulhat, hogy az amerikai tőzsde nem a szabad kereskedelem fellegvára, hanem egy szűk elit gazdsági eszköze saját tőkéjük növelésére – legalábbis így vélekednek egyes szakértők. Soros és köre mindig feltűnően jól informált a megfelelő befektetési döntéseket illetően.

MW

Soros György

Forrás: AFP

Fotó: Fabrice Coffrini

Rejtélyes jövőbe látásáról vagy ami valószínűbb, előre informáltságáról tett tanúbizonyságot Soros György. A spekuláns ugyanis még a 2024 nyarán bekövetkező tőzsdei összeomlást megelőzően sikeresen eladta azokat a részvényeit, amelyek a legnagyobbat estek az összeomlás következtében. Érdekes módon pont akkor csökkentette kitettségét bizonyos eszközök iránt, amikor azok meredeken elkezdtek zuhanni, viszont növelte részesedését a koronavírus-elleni vakcinákat is gyártó AstraZeneca cégben, ellenben a Google-t már nem tartotta befektetésre érdemesnek. Korábban pedig annak a megalapozott gyanúja is  felmerült, hogy a Trump-elleni merénylet előtt Sorosék shortolhatták a Truth Socialt, az elnökjelölt médiaplatformját – figyelt fel a Tűzfalcsoport a milliárdos befektető feltűnően kiváló stratégiájára. 

Soros György 
Fotó: Fabrice Coffrini / Forrás:  AFP

A cikkben emlékeztetnek: az amerikai tőzsdét nagyban befolyásolják a munkaerőpiaci jelentések, pontosabban, hogy miképp alakul a munkanélküliség. Júliusban a munkaerőpiaci adatok lehangoló képet festettek az amerikai gazdaságról, egyúttal felerősítették a félelmet, hogy recesszióba csúszik az Amerikai Egyesült Államok. Ennek megfelelően a nagy tőzsdeindexek jelentős mínuszokat produkáltak, még az is felmerült, hogy leállítják a kereskedést, amire 1987-óta nem volt példa.

A technológiai részvények iránti kereslet elkezdett csökkeni, így a Google, az Amazon és más nem termelő, hanem inkább kiegészítő szolgáltatást nyújtó cégek részvényárfolyamai elkezdtek esni. Soros pedig az összeomlás előtt megvált azoktól a céges papírjaitól, amelyek napon belül is hatalmasat buktak. Így, többek között 40 százalékkal csökkentette az Alphabet-kitettségét, és 2,4 százalékkal a Cloudflare technológiai cégbe tartott részvényeinek számát

 – mutat rá az elemzés.

A diagrammon jól látszik, hogy júliusban lényegében éves csúcson volt a Google anyacége, majd meredeken zuhanni kezdett. Soros pedig valami rejtélyes oknál fogva a zuhanás előtt vált meg a részvényei nagyjától 
Forrás: Tűzfalcsoport

Soros portfólióját megvizsgálva kiderül, hogy befektetési alapja, a Soros Fund Management, 2024 közepén változatos portfólióval rendelkezik, amely számos nagyvállalatot és különböző iparágakat foglal magában.

Néhány kiemelt befektetése:

  1. S&P 500 ETF (SPY) – Ez az egyik legnagyobb pozíciója, a portfólió mintegy 5,6%-át teszi ki​.
  2. AstraZeneca (AZN) – Egy jelentős gyógyszeripari vállalat, amely a portfóliójának körülbelül 4,4%-át képviseli​.
  3. WestRock (WRK) – Egy papír- és csomagolóanyag-gyártó cég, amely szintén a portfólió 3,8%-át teszi ki​.
  4. AerCap Holdings (AER) – Egy repülőgép-lízinggel foglalkozó cég, amely körülbelül 3,3%-os részesedéssel bír a portfólióban​.

Soros 2024-ben  több jelentős lépést is tett, például:

  • Egészségügyi szektorra való fókuszálás, különösen a NextEra Energy és az Ascendis Pharma révén​.
  • Portfóliója tartalmazza a MicroStrategy részvényeit is, amely cég erősen befektetett a Bitcoinba​.

Soros és döntései

A milliárdos továbbra is széles körű befektetésekkel dolgozik, de az utóbbi időben inkább ráfordult az egészségügyi és az energetikai szektorra. 

Az viszont különösen figyelemre méltó, hogy csak az elmúlt 4 hónapban 244 millió dollár értékben szállt be a SPY ETF-be, ami magában foglalja az 500 legnagyobb tőzsdei vállalatot. A milliárdos arra spekulál, hogy gazdasági visszaesés lesz és 163 millió dollárral fogadott arra, hogy a közeljövőben tőzsdei összeomlás lesz, ebben az esetben a részvények árának esésével fog tudni pénzt keresni.

Azonban nem Soros György az egyetlen nagyágyú, aki előretudja a tőzsdei mozgásokat, az amerikai demokrata politikusokat is már többször megvádolták bennfentes kereskedéssel. Közülük is a legtöbb figyelem Nancy Pelosi demokrata párti egykori házelnökre irányul, aki az elmúlt években aktív tőzsdei vagyonszerzésbe kezdett.

A teljes cikk IDE KATTINTVA olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában