Az átláthatóság bajnoka

2024.09.04. 11:55

Az EP elnöke elfelejtett beszámolni férje lobbitevékenységéről

Bár Roberta Metsola volt az, aki sürgette a korrupció felszámolását az általa vezetett szervezetben, a jelek szerint rá nem vonatkoznak a szabályok.

MW

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke

Forrás: Hans Lucas via AFP

Fotó: Diego Ravier

Az Európai Parlementet megrázó brüsszeli korrupciós botrány után a testület elnöke, Roberta Metsola volt az egyik legnagyobb szószólója a testület tagjaira vonatkozó etikai szabályzat megújításának. Az új rendelkezés szerint nem csupán saját magukra, de családtagjaikra, illetve szerelmi kapcsolataikra vonatkozóan is nyilatkozniuk kell a képviselőknek az összeférhetetlenségről.

A szabály azonban tartalmaz egy érdekes kivételt is, amellyel a Politico brüsszeli hírportál által megszólaltatott tizennégy európai parlamenti képviselő, uniós tisztviselő és korrupcióellenes aktivista közül mindössze ketten voltak tisztában: az Európai Parlament elnöke mentességet élvez az épp általa sürgetett összeférhetetlenségi szabályok alól – ismertette a Magyar Nemzet.

Márpedig Roberta Metsolának lenne mit bejelentenie, hiszen férje, Ukko Metsola a világ egyik legnagyobb hajózási társasága, a Royal Carribean Group egyik vezető tisztségviselője, aki egy időben – még felesége EP-elnökké választása előtt – a szektor egyik legerősebb lobbiszervezetének főigazgatója is volt.

Metsoláék hangsúlyozták, hogy szigorúan elválasztják kettejük munkáját, ezt azonban több tényező is megkérdőjelezi. Egyrészt Ukko Metsola felesége pozíciója révén rengeteg olyan meghívást kap, ahol magas rangú közéleti vezetőkkel van alkalma találkozni. Ez még akkor is problémás, ha azt állítja, hogy ezek az események nem gazdagították a kapcsolati hálóját, és az már azelőtt kialakult, hogy felesége magas pozícióba került volna.

Másrészt az EP elnökének férje számára óhatatlanul jóval könnyebb például találkozót szervezni egy-egy uniós biztossal, mint egy átlagos lobbistának.

Roberta Metsola szóvivője szerint az EP-elnök a szabályok szerint járt el, amikor ennek ellenére nem számolt be férje tevékenységéről, azonban Emily O’Reilly európai ombudsman – aki az uniós intézményekben elkövetett hivatali visszaéléseket vizsgálja – szerint az összeférhetetlenséget nem feltétlenül kell kihasználni ahhoz, hogy problémát jelentsen. Még azt is komolyan kell venni, ami a nyilvánosság számára rossznak tűnik.

Roberta Metsolával kapcsolatban azonban nem a férje tevékenysége az egyetlen, ami kérdéseket vet fel. Az Európai Parlament máltai elnöke nemrég a sógorát nevezte ki a kabinetfőnökévé (ettől korábban egyszer már épp a lehetséges visszhangjától tartva visszakozott), illetve „elfelejtette” leadni a nyilatkozatát az előző elnöki mandátuma során kapott ajándékokról.

A teljes cikket a Magyar Nemzeten olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában