Szemléletformálás

2 órája

Elindult az állatvédelmi témahét: több mint 307 ezer gyermek csatlakozott a programhoz

Kezdetét vette az Állatvédelmi Cselekvési Terv Kidolgozásáért és Végrehajtásáért Felelős Kormánybiztosi Titkárság által szervezett állatvédelmi témahét, melyhez több mint 307 ezer gyermek és közel 2400 oktatási és gyermekvédelmi intézmény csatlakozott – tájékoztatta az állatvédelemért felelős kormánybiztos hétfőn az MTI-t.

MW

Illusztráció

Forrás: Shutterstock

A programsorozat célja, hogy

felhívja a figyelmet az állatokkal való felelős bánásmódra, a környezettudatosságra, valamint a természet védelmére

– közölte Ovádi Péter.

Hozzátette: a regisztrált intézmények ingyenes oktatóanyagokhoz, előadásokhoz juthatnak hozzá a témahét weboldalán keresztül, ezáltal a gyerekek interaktív módon, játékos formában ismerhetik meg, hogyan bánjanak tisztelettel az állatokkal, és hogyan óvják a természetet.

Fontosnak nevezte, hogy minél korábban átadják azokat az értékeket, melyek révén a gyermekekből állatbarát, környezettudatos felnőttek válhatnak. Hisznek abban, hogy a témahét során szerzett ismeretek hosszú távon is hatással lesznek a gyermekek szemléletére.

A közleményben idézik Koska Hedviget, a témahét projektvezetőjét is, aki szerint az állatok iránti szeretet és tisztelet megtanítása nemcsak a gyerekek, hanem a társadalom egészének érdeke.

Közlése szerint létrehoztak egy prevenciós és terápiás programot pszichológusok bevonásával, mely kifejezetten a gyermekkori állatbántalmazás megelőzésére és kezelésére nyújt segítséget. Ez a program szülőknek, pedagógusoknak és gyerekeknek egyaránt segít majd abban, hogy felismerjék és kezeljék ezt a problémát.

A tájékoztatás szerint a prevenciós és terápiás program első lépéseként egy különleges mesekönyv készül, amely játékos, mégis mélyreható módon dolgozza fel a gyermekkori állatkínzás okait és következményeit. A mesekönyv történetei a gyerekek számára is könnyen érthető szituációkban mutatják be, hogy milyen érzelmi és fizikai hatásokkal járhat az állatok bántalmazása, illetve milyen szerepet játszik az empátia és az odafigyelés a mindennapi helyzetekben.

A könyv interaktív feladatokat is tartalmaz, amelyek segítenek a gyerekeknek abban, hogy jobban megértsék az állatok érzéseit és szükségleteit. Ezek a feladatok játékosan tanítják meg a felelős állattartás alapjait, és támogatják a gyerekeket abban, hogy az esetleges helytelen viselkedéseket időben felismerjék és elkerüljék.

Az idei állatvédelmi témahéten az oktatási intézmények mellett állatmenhelyek, állatkertek, erdészetek, nemzeti parkok és egyéb, állatvédelemhez köthető szervezetek is bekapcsolódnak a programba. Ennek köszönhetően a gyermekek első kézből ismerhetik meg az állatmentés és -gondozás mindennapjait, valamint találkozhatnak szakértőkkel, akik inspiráló történeteiken keresztül mutatják be az állatokkal való helyes bánásmódot – ismertették.

A témahét programjai egészen október 13-ig tartanak, és számos városban rendeznek nyilvános eseményeket, kiállításokat és workshopokat, amelyekhez a nagyközönség is csatlakozhat – fűzték hozzá.

A témahéttel kapcsolatos információk a https://allatvedelmitemahet.hu weboldalon érhetőek el – olvasható a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában