Kivizsgálás

2024.08.28. 13:12

Független vizsgálat tárja fel a Keleti pályaudvarnál történt vonatkisiklás okait

Egy független vizsgálat tárja fel a Keleti pályaudvarnál történt vonatkisiklás okait – mondta a Hegyi Zsolt, a MÁV kinevezett vezérigazgatója szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

MW

Szakemberek dolgoznak a Keleti pályaudvar közelében történt baleset helyszínén 2024. augusztus 26-án

Forrás: MTI

Fotó: Bruzák Noémi

Hegyi Zsolt a műsorban elmondta: évente körülbelül egymilliárdszor szállnak fel az utasok a járműveikre és 53 ezer ember dolgozik a szolgáltatások biztosításán.

Hangsúlyozta, hogy a személyszállítás egységes szolgáltatás, így egymásra épül a vasúti és a buszos utaztatás, ugyanakkor a közösségi közlekedésnek fenntarthatósági és társadalmi mobilitási céljai is vannak.

Tehát mindenki számára biztosítanunk kell ezt a szolgáltatást, az pedig, hogy egyébként az emberek környezettudatossága növekszik és többen választják a közösségi közlekedést, akkor azt gondolom, hogy mindenki nyer

– fogalmazott a vezérigazgatói posztot szeptember 1-től betöltő szakember.

Kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy Lázár János építési és közlekedési miniszter ötpontos tervének minden pontját fontosnak tartja, de ezek nem ugyanakkor fognak megvalósulni.

Kifejtette, hogy például 

a pályarekonstrukciók esetében az a cél, hogy már 2025-től elinduljanak az építkezések, az új járművek beszerzése évekig tarthat, míg a használt vonatok vásárlása sokkal gyorsabb lehet, így ezek akár már jövőre megérkezhetnek.  

Arra a felvetésre, miszerint egy nehéz időszakban veszi át a MÁV irányítását például a Keleti pályaudvaron történt kisiklás miatt, Hegyi Zsolt azt válaszolta, hogy a hibát elhárították, a közlekedés azóta folyamatos, „mindig az a kérdés, hogy ebből a helyzetből tudunk-e általános következtetést levonni”.

Mint mondta, az esetleges mulasztásokat vagy hibákat egy független vizsgálat tárja fel, így lesz ez a Keleti pályaudvarnál történt baleset kapcsán is, ezért erről egyelőre nem mondott többet.

Hozzáfűzte, hogy

 gyors lépésekre van szükség az utasokkal való kommunikáció fejlesztése terén; gyorsítani és pontosítani kell az információkat az utasok felé különösen az ilyen havária esetekben.

Hegyi Zsolt a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta azt is, hogy azt már most is lehet tudni, hogy a kisikilást egy műszaki probléma okozta, de a konkrétumokat a független vizsgálat fogalmazza majd meg.

Megelőző karbantartás most is van, az a kérdés, hogy tud-e ez jobb lenni, pontosabb lenni, szakszerűbb lenni és az adott körülményekre jobban reagálni

– emelte ki, hozzátéve, hogy a balesetek elhárításának fedezete a MÁV költségvetésében biztosítva van.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában