Brüsszel

2024.07.17. 06:53

Többször is kifizetőhelynek nevezte az EP-t Magyar Péter, öt év alatt 2 milliárdot „akasztana”

Miután korábban elveszítette a jól fizető állami pozícióit, jól jöhetett neki az EP-képviselőség - hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzet.

MW

Magyar Péter, a Tisza Párt EP-képviselője érkezik a párt sajtótájékoztatójára Strasbourgban a júniusi választások eredményeképpen létrejövő Európai Parlament (EP) alakuló ülésének napján, 2024. július 16-án

Forrás: MTI

Fotó: Purger Tamás

Alig néhány hete a Tisza Párt alelnöke még különböző lenéző, lekezelő kifejezésekkel illette az európai parlamenti munkát és nap mint nap azt bizonygatta, listavezetősége semmiképpen nem jelenti azt, hogy ő maga is kimegy Brüsszelbe. Mára kiderült, végighazudta a választási kampányt - írja a lap.

Egy áprilisi interjúban például arról beszélt, hogy szerinte a politikusok eddig csak kifizetőhelyként tekintettek Brüsszelre. Úgy fogalmazott: „Öt év alatt mintegy kétmilliárd forintot lehet itt akasztani.”

Tavaly nyáron pedig egy ismerősével csetelve a Messengeren Magyar szintén egyfajta kifizetőhelynek nevezte az EP-t, az uniós képviselőségről pedig úgy fogalmazott: az a legnagyobb kamuállás a világon, havi húszezer euróért. 

A 444.hu-nak tavasszal azt bizonygatta, hogy nincs szüksége az EP-képviselői fizetésre, sőt semmilyen politikai pozícióból adódó anyagi juttatásra: „Tehát én továbbra is úgy tervezem, hogy a piacról fogok megélni, […] Magyarországon. Hogyha ez nem fog működni, akkor nyilván külföldön fogom ezt megpróbálni, hiszen el kell tartanom a 3 gyerekemet. De nem gondolom, hogy a piacról való megélés és a politikai szereplés, vagy inkább közéleti szereplésnek hívnám, az ellentmond egymásnak. Én nem készülök arra, hogy akár 3 hónap múlva, akár fél év múlva bármilyen fizetett politikai státuszom lenne, nem ebből kívánok megélni”.

Ehhez képest Magyar Péter június végén – alig két héttel a választás után – felvette az EP-mandátumát, amivel jogosulttá vált a közel havi nyolcmillió forintos fizetésre és az annak akár többszörösét kitevő költségtérítésre, irodabérlésre, asszisztensek foglalkoztatására és egyéb juttatásokra. 

A teljes cikk a részletekkel ITT olvasható.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában