Nem fognak neki mindent elnézni

2024.06.23. 16:14

Még Magyar Péter követőinek is sok a politikus botrányos viselkedése

Attól hangos a magyar sajtó, hogy a Tisza Párt alelnöke egy budapesti szórakozóhelyen vállalhatatlanul viselkedett: szemtanúk szerint megütött egy embert és elvette a telefonját, mert az felvette a pár hónap alatt országos ismertségre szert tevő ellenzéki pártvezért. Mások azt is látták, hogy később az eltulajdonított telefont a Dunába hajította a politikus.

Magyar Péter botrányos viselkedése a saját követőiben is kétségeket ébresztett

Forrás: AFP

Fotó: Isza Ferenc

Még a saját követőinek is sok Magyar Péter viselkedése, hívta fel a figyelmet a Mandiner az ellenzéki politikust támogató csoportokban folyó tűzoltásra. Nem győzik hangsúlyozni, hogy bárki hibázhat, és ebből az egyetlen esetből nem következik semmi. A Tisza Párt alelnökét bírálók ugyanakkor felvetették azt, hogy egy 43 éves, háromgyermekes apa az éjszakában, állítások szerint minősíthetetlenül és alkoholos befolyásoltságtól áthatva, ordenáré módon viselkedett. – Ennek az embernek, az ígéreteinek és a beszédeinek a hatására 1,3 milliónál is több ember két hete odaadta a szavazatát, a bizalmát. Ennek az embernek és a politikai pártjának. És elhitte, hogy ez az ember jót akar neki és az országnak – mutatott rá Ferencz Orsolya fideszes országgyűlési képviselő is.

A Mandiner válogatást közölt a Discordon megjelent kommentek közül, ezek némelyike szerint Magyar úgy viselkedett, mint egy „középiskolás a dizsiben”. „Minden napra van egy magyarázkodás. Elcseszi az egészet” – panaszkodott egy másik hozzászóló. Egy harmadik pedig kijelentette, hogy nem fog „minden sz*rt elnézni Magyarnak csak azért, mert százezrek hiszik azt, hogy ő a messiás”. Volt olyan is, aki azt javasolta a politikusnak, hogy forduljon szakemberhez annak érdekében, hogy kezelni tudja az indulatait.

A Mandiner teljes cikke IDE KATTINTVA olvasható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában