Voks 24

2024.05.30. 20:19

Deutsch Tamás keményen beleszállt Magyar Péterbe és helyretette Dobrev Klárát

„Ilyet normális ember nem tesz!” – üzente Magyar Péternek a Fidesz listavezetője, aki szerint Gyurcsányék pedig becsapták a magyarokat. Agresszívan rátámadt a műsorvezetőkre Dobrev Klára, Deutsch Tamás a választás tétjéről beszélt.

MW

Forrás: Képernyőfotó

– Profi politikusokat látok, egy picit életidegen nekem a helyzet, mivel nem vagyok profi politikus, hanem egy gazdasági szakember – fogalmazott Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom EP-listavezetője a közmédia által szervezett vita első körében, amikor a jelöltek egy percben bemutathatják a pártjuk programját. Úgy vélekedett, hogy Magyarország az EU egyik legszegényebb országa lett az elmúlt húsz évben - tudósít a Magyar Nemzet.

Ungár Péter, az LMP listavezetője arról beszélt, hogy a politika lehet egy jó dolog, a közös ügyeket megtárgyalhatják, de attól fél, hogy a vita nem ilyen lesz, majd elnézést kért a magyar emberektől, amiért szerinte a politika nem teljesítette az emberek elvárásait.

Dobrev Klára, a DK-MSZP-Párbeszéd hárompárti összefogás listavezetője úgy vélekedett, hogy nincs lehetőség a valódi vitára az este során, majd arról beszélt, hogy az ATV szombati vitáján vár mindenkit. Gyurcsány Ferenc felesége agresszívan nekitámadt a műsorvezetőnek, szerinte a mai esemény nem igazi vita.

– Egy második középkorban élünk – fogalmazott Pekárné Farkas Emese, a Második Reformkor listavezetője. Mint mondta, a magyar politika nem kínál jövőképet a fiatalok számára.

Márki-Zay Péter, a Mindenki Magyarországa Néppárt listavezetője arról beszélt, hogy a legkövetkezetesebben képviselik az elszámoltatást, majd kijelentette, hogy fillérre elszámolt eddig az összes kampánytámogatással az utóbbi években.

Donáth Anna (Momentum) azzal kezdte felszólalását, hogy nincs kétség afelől, hogy a köztévé rendre patás ördögnek, hazaárulónak nevezi, így személyesen mondja el, hogyan képviseli az országot az EP-ben, ellenben a Fidesszel. Jelezte, ez a vita szerinte vicc, de remek alkalom bemutatni a liberális érdekeket. 

Deutsch Tamás: A háború és a béke kérdésében döntünk június 9-én  

Bemutatkozó felszólalásában Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője úgy fogalmazott, a választások tétje a háború és béke kérdése, erről fogunk dönteni. Amellett érvelt, hogy az ország békéjét csak a Fidesz biztosítja. Jelezte, GyurcsányFerenc pártja hazugságra épül, a magyar embereket becsapva tartották meg hatalmukat. A másik Magyar Péter, aki feleségét saját konyhájukban lehallgatta, majd ezt felhasználva csinált karriert.

Ilyet Deutsch Tamás szerint normális ember nem tesz.

Róna Péter, a Jobbik listavezetője első felszólalásában azt mondta, legfőbb küldetésének tartja, az orbáni külpolitika megváltoztatását, szerinte az a legfontosabb, hogy hazánkat az unión belül, Oroszországot és Kínát az EU-n kívül kell tartani. Hozzátette az uniós források közvetlen önkormányzati felhasználását szorgalmazzák.

Közös európai hadsereget szeretne az LMP és a Momentum 

Az első témakör – amely során két perc áll a listavezetők számára – az Európai Unió védelme és biztonsága kapcsán Huszár Viktor azt mondta, hogy a Megoldás Mozgalom a NATO, -és az EU-tagság mellett áll. Leszögezte, hogy a magyarok tudják, hogy milyen a háborús helyzet, ami még egyszer nem fordulhat elő Európában. Szerinte jó érzelmű ember nem lehet háborúpárti. 

– Nagyon fontos, hogy az EU-t átszövő naivitást sutba dobjuk, mivel nem az EU garantálja Magyarország határait, hanem a NATO. El kell kezdenünk költeni, hogy megvédjük magunkat. Az EU csak akkor lesz komolyan vehető, ha lesz saját hadserege – fogalmazott Ungár Péter. Az LMP listavezetője szerint a kis népeknek nem lehet elvitatni azt a jogát, hogy megvédjék magukat. Hozzátette: béke akkor lesz, ha elkezdünk a hadseregre költeni.

Dobrev Klára úgy vélekedett, hogy Orbán Viktor szít háborús hangulatot és azt mondta, hogy a DK nem akarja visszaállítani a sorkatonaságot. Szerinte egy erős és egységes Európára van szükség.

Hazánk és az EU számos biztonsági kérdéssel néz szembe – mondta Pekárné Farkas Emese, aki azt kérdezte Deutsch Tamástól, mi számít hazaárulásnak, ha a vízum adása idegeneknek nem az? Mini Dubajt építenek, orosz és kínai befektetőknek árulják ki az ingatlanokat. Kinek jó ez? – kérdezte. Jelezte a letelepedési kötvények korábban is Vona Gábor vesszőparipája volt, igaz, kivezette ezeket a kormány. A 2RK népszavazást kezdeményez a szociális lakásprogramról. 

Márki-Zay Péter azt mondta, attól, hogy valamit naponta százszor elmondanak, attól nem lesz igaz. Magyarországon senki nem akar háborút, és az unió 26 országa béketervet szavazott meg, Magyarország ezt nem támogatta. Jelezte egy hete Orbán Viktornak 7 pontos tiltakozást adott át, szerinte a Fidesz valójában nem a békét képviseli. Hozzátette, Orbán Gáspár az egyetlen, aki háborúba szervezi a fiatalokat. A NATO képes hazánk biztonságát megvédeni Putyintól. Azt kéri, szavazzanak a békére, akiknek fontos a haza.

Donáth Anna szerint az európai értékekről kell beszélni, a párt élharcosai az emberi méltóságnak, a szabad életvitelhez való jognak. 

Beszélt eutanáziáról, annak fontosságáról, melyet a Momentum szorgalmaz.

A magyar kormánynak azt üzente, hagyják, hogy a magyarok maguk dönthessenek sorsukról, népszavazást kezdeményeznek a kérdésben.

A kutyapárt humoristája azt mondta, ők nem harci kutyák, szeretik a békét, de a kiberbiztonság fontosabb,

majd személyeskedett a tévénézőkkel, akik szerinte nem tudnak angolul.

Az orosz kémeket szerinte fel kéne venni, szóba hozta Dzsudzsák Balázst is. Örömét fejezte ki, hogy Magyarország megállította Brüsszelt, így most kéne kerítést felállítani.

Ki melyik európai pártcsaládba ülne be?

Toroczkai László azt mondta, reméli, hogy a nézők inkább az ő csatornáját nézték, szerinte félrevezetés zajlik, ez a vita is az, mert nem beszélnek semmiről. – Cirkusz, kutyakomédia – mondta. Jelezte, hogy EP-választások lesznek, és nem országgyűlési voksolás, így arról kéne beszélni, hogy azok a pártok, akik bejuthatnak az EP-be, milyen frakcióhoz fognak csatlakozni. – Néppárthoz csatlakozna Magyar Péter, Orbán Viktor Melonival állna össze, a DK meg globalista, fokozni fogják az ukrajnai háborút, míg a Mi Hazánk a német AFD-vel kötne szövetséget – ígérte. Szerinte egyébként négy párt fog velük együtt bejutni az EP-be. 

A második vitakör kezdetén, amely során a migrációs helyzet kapcsán mondhatták el a pártjuk programját a listavezetők, Huszár Viktor elmondta: Magyarország egy átjáróház kelet és nyugat között, a kérdés az, hogy jól van ez így. A Megoldás Mozgalom politikusa szerint Afrikában kéne pénzzel segíteni, és megakadályozni, hogy a magyarok elhagyják az országot.

– A migráció növekedésének az oka a klímaváltozás, aminek az okozói a globális cégek – fogalmazott Ungár Péter, aki szerint egyébként be kellene fogadni menekülteket. 

Az LMP listavezetője szerint nem várhatják el azoktól az emberektől, akiknek rossz a szociális helyzete, hogy fizessenek a nagy cégek helyett. Ezután a hazai akkumulátorgyárak építését támadta.

Dobrev Klára arról beszélt, hogy a kormány kétezer embercsempész bűnözőt engedett ki a börtönökből, majd úgy vélekedett, hogy megfélemlített embereken könnyű uralkodni. Továbbá a szokásos baloldali toposzt elismételve azt mondta, hogy a magyarokon keresik magukat degeszre a keleti cégek és több mint 120 ezer távol-keleti vendégmunkást hoztak be az országba.

Pekárné Farkas Emese azt mondta a bevándorlásról, hogy ez is fontos biztonsági kihívás, de a kivándorlás komolyabb gond. – Véget kell vetni a fiatal-ellenes politikának, ami közös mérgező Gyurcsány-Orbán örökség. Így a 2RK a lakásépítésben látja a jövőt, és a magyar ipar kitörési pontjának az egészség megőrzésében – mondta. Továbbá a politikai kultúra és a demokrácia megújításának fontosságáról is beszélt, jelezve, ahol a fiatalok otthon érzik magukat, ott minden generációnak jó lesz. 

Márki-Zay szerint a Fidesz kártevésétől is meg kell védeni az országot. Magyar inflációról, megszüntetett árstopról, pedofilokról beszélt, hozzátéve, az illegális migránsoktól sem védték meg az országot. – Vendégmunkások, akkugyárak letelepedési programok ártanak az országnak, és terroristákat engedett be az Orbán-kormány, és azok sem mentek vissza, akiket nem engedtek be az országba – mondta, jelezve, a Frontex segítségével lehet megvédeni a határokat szerinte, nem az Orbán-kormánnyal. – Keleti bérek helyett nyugati bérek kellenek – tette hozzá. 

Donáth Anna hattyúdala: Ha nincs a Momentum itt egy hónap múlva olimpia lenne...

A Momentum listavezetője úgy fogalmazott, a Fidesz szeret a migrációval riogatni, de ez nincs benne a legfontosabb 10 problémában itthon. – A gazdaság helyzete rosszabb helyzetben van – mondta, jelezve, szerinte a z államcsőd elkerülése nekik köszönhető, mert megakadályozták az olimpiát, ami szerinte lázáloma, és csődbe vitte volna az országot. 

Ha nincs a Momentum, akkor huszonnégy nap múlva Budapesten olimpia lenne, az államcsőd szélén lennénk, így mi büszkék vagyunk a Nolimpia kampányára, és azokra, akik minket támogattak ebben

– vázolta Donáth Anna. 

– Brüsszel és a Soros birodalom segítségével illegális migrációs hullám zúdul Európára – fogalmazott Deutsch Tamás. Leszögezte, hogy 

a magyarok elutasítják az illegális migrációt, a baloldal pedig hátba támadta a magyarokat a migráció ügyében. 

Az illegális migráció szervezése a Soros-terv szerint zajlik, amit a baloldal alázatosan végrehajt

– tette hozzá. A kormánypártok listavezetője elmondta, hogy az EU migrációs paktuma miatt migránsgettók jöhetnek létre, ám amíg nemzeti kormány van, addig erre nem kerülhet sor Magyarországon.

Róna Péter szerint minden országnak meg kell hagyni a jogot, hogy kinek milyen feltételek mellett ad menedékjogot. Mint egykori '56-os menekült, nem tartja jónak a menekültek oktalan üldözését, akkor sem, ha valóban vannak köztük bűnözők is.

Magyar Péter arról beszélt, hogy nem támogatják a migrációt, majd Dobrev Klárához hasonlóan keleti vendégmunkások jelentette veszélyt vizionált. Továbbá azt mondta, hogy több tízezer magyar születik külföldön.

A humorista a migrációról azt mondta, alapvetően elfogadó párt a kutyapárt, szervezett keretek között. – Nem bevándorlási hanem kivándorlási probléma van, és nem a hülyék mentek el, hanem az értelmesek – mondta. Jelezte, javasolnák, hogy „a távozó orvosok vigyék már magukkal a betegeket is”, így fellélegezhetne a költségvetés. Szerinte a migránsokat a kormány átnevezte vendégmunkásoknak, és aggodalmát fejezte ki, kivel tud szexuális életet élni a sok heteroszexuális férfi vendégmunkás. 

Toroczkai László azt mondta, nekik nem kell évtizedenként megváltoztatni a programjukat, az ő álláspontjuk mindig ugyanaz. – 2015-ben polgármester voltam Ásotthalmon, a déli határon, és elkezdtem küzdeni a kerítésért, ami megépült, a Fidesz viszont inkább csak szavakban védi meg az országot a migrációtól, mert visszataxiztatják az elfogott migránsokat, de nem is Szerbiába, hanem csak a kerítés túloldalára, ami még magyar rész – fejtegette, majd 

emlékeztetett Gyurcsány Ferencre, aki erővágóval esett neki a kerítésnek, így kizárt, hogy a DK bevándorlásellenes. 

Önálló mezőgazdaság kell 

Az utolsó vitakör során a listavezetők választhattak, hogy a mezőgazdaság vagy a jogállamiság témájában fejtik ki pártjuk véleményét. A Megoldás Mozgalom részéről Huszár Viktor elmondta: az egyik kiemelkedő lehetőségekkel bíró terület a mezőgazdaság. Mint jelezte, a tudásalapú technológiára épülő mezőgazdasággal lehet önellátó az ország.

Ungár Péter jelezte, hogy konszenzus volt arról korábban, hogy külföldiek nem vehetnek földet Magyarországon. Szerinte az EU közös agrárpolitikáját meg kellene szüntetni. Úgy vélekedett, hogy nem sikeres a magyar mezőgazdaság megvédése.

Dobrev Klára a kétperces időkeret kezdetén Sulyok Tamás köztársasági elnököt támadta, majd Novák Katalin kegyelmi ügyéről beszélt a megadott két téma helyett. A Gyurcsány-párt politikusa szerint ők azok, akik soha nem alkusznak meg, és mindenkit arra kért, hogy szavazzon rájuk egy hét múlva. 

Pekárné Farkas Emese az utolsó témakörben azt mondta, a kormánypártok több felesleges szabadságharcot vívnak az unióban, de nem harcolnak az önálló mezőgazdaságért. A 2RK saját alternatívát ad az agráriumnak, a magzatkárósító akkugyárak helyett, és olyan nemzetstratégiai iparágakat fejlesztenének, ami úgy hoz profitot, hogy az itthon is marad. Tehát a megoldás Vona Gáborék szerint az egészségipar, versenyképes mezőgazdasággal.

Márki-Zay Péter azt mondta, fontos, hogy az EU parlamentjében pártja küzdhessen a forrásokért, de mások ne lopják el azokat. 

Az európai ügyészséghez is csatlakoznának, a fideszeseket pedig börtönbe juttatnák. 

Elszámoltatást ígér, szerinte ők a garancia erre, és a jogállamiság helyreállítására.

Donáth Anna azt mondta, a Fidesz szerint liberális agymenés a Momentum jogállamisági elmélete. – A jogállamiság arról szól, hogy a szabályok mindenkire vonatkoznak. Kiszámíthatóságot jelent, és ha van valami, ami probléma, az a kiszámíthatatlanság – mondta. Jelezte, az egyén szabadságának védelme is a jogállamiság védelme, ami igazi nemzeti ügy. 

Rá kell kényszeríteni az országokat ennek betartására, és szerinte jó, hogy az uniós pénzeket is sikerült a jogállamisági eljárásokhoz kötni.

„A jogállamisági duma szokásos baloldali lemez”

– Hagyjuk most már végre a mellébeszélést: a jogállamisági duma szokásos baloldali lemez, ócska színjáték, a jogállamisági eljárások politikai eszközök. Amiket akkor vetnek be, amikor nem úgy táncol a magyar kormány, ahogy Brüsszel fütyül – húzta alá Deutsch Tamás. A Fidesz-KDNP listavezetője viszont büszke arra, hogy megvédték a magyarokat. – A dollárbaloldal 21, Magyarországot elítélő EP előterjesztést kezdeményezett, hogy hazánk ne jusson hozzá az EU-s forrásokhoz – tette hozzá. Kiemelte, hogy 

a dollárbaloldal büszke arra, hogy a saját hazájuk ellen áskálódnak.

Róna Péter, a Jobbik-Konzervatívok listavezetője szerint a közjogi rendszerünk összeegyeztehetelten az uniós jogrendszerrel. Szót ejtett arról is, hogy a vízgazdálkodásra komoly európai programot kell indítani, EP-képviselőként ezért fog dolgozni.

Magyar Péter, a Tisza párt listavezetője szerint drasztikusan csökkent az állattenyésztés, valamint a zöldség- és a gyümölcstermesztés. Úgy vélekedett, hogy a lengyel és a magyar mezőgazdaság egy szinten volt a rendszerváltás idején, azonban mára a lengyel agrárium jobb helyzetben van. Továbbá elmondta, hogy kormányra kerülve csökkentenék az élelmiszerek áfáját.

A kutyapárt delegáltja visszautalva a többi jelöltre, azt mondta, kár, hogy végig kellett hallgatni, például Deutsch Tamást. Jelezte, az ország mezőgazdasági adottságai kiválóak, kár, hogy nem használjuk ki, így nemzeti konzultációt javasolnak a kérdésben. 

Toroczkai László arról beszélt, hogy a mezőgazdaság terén is van megoldási javaslatuk a gazdáknak, termelőknek értékesítésben is. Megjegyezte, egy rendőr ma azért nem tud fellépni a bűnözőkkel, illegális migránsokkal szemben, mert olyan pártcsaládok vannak az EP-ben, amihez Dobrev Kára, Magyar Péter, vagy a Fidesz csatlakozik. Hozzátette, Ursula von der Leyent is csak a Mi Hazánk fogja tudni elszámoltatni. 

„Jó, hogy volt egy ilyen beszélgetés”

Az utolsó kör során a listavezetők egy percben reagálhattak a korábban elhangzottakra. Huszár Viktor, a Megoldás Mozgalom részéről elmondta, hogy szakemberekre van szükség ahhoz, hogy Magyarország élhető hely legyen. 

– Jó, hogy volt egy ilyen beszélgetés – fogalmazott Ungár Péter, aki szerint jobb lehet egy kicsit a politika, ha többször ülnek le vitázni. 

Dobrev Klára szerint a nézők csak azt láthatták, hogy a politikusok monológokat tudnak mondani, majd üzent Magyar Péternek és Deutsch Tamásnak, hogy őket is várja a ATV vitájára. 

Pekárné Farkas Emese a Második Reformkortól azt mondta, azért jött el ide, mert a nézőket szerették volna megtisztelni. Meg akarták villantani „ebben a méltatlanul kevés időben”, milyen vízióik vannak. 

Márki-Zay Péter arról beszélt a záró felszólalásában, hogy a Mi Hazánk Putyint képviselné az európai parlamentben, Vona Gábor pedig orosz kémet juttatott a Jobbik elnökeként az EP-be.

Donáth Anna azzal zárta sorait, hogy „az elmúlt 14 év legnagyobb botrányát”, Novák Katalin kegyelmi ügyét hozta fel, jelezve, nem kaptak választ kérdést arra, kinek a kérésére cselekedett a köztársasági elnök. Ezért a műsorvezetőt kérte, válaszolja meg a kérdést, hiszen korábban dolgozott a Sándor-palotában is. – Ha nem válaszol, azt hallgatás, beleegyezésnek veszem – mondta. Volf-Nagy Tünde azt mondta, hogy nem vele kell vitáznia, mert ő nem indul az EP-választáson. 

Deutsch Tamás végül azt mondta, a ma esti vitán is világossá vált, hogy 

a magyarok a baloldalra nem számíthatnak a béke ügyében, és nem tagadták, hogy külföldről támogatják őket, hogy háborúba kényszerítsék az országot. 

Mindegy, mit mondanak, ha bejutnak az EP- be, a finanszírozóik igényei szerint fognak eljárni

– fogalmazott, hozzátéve, szombaton mindenkit várnak a Békemeneten, és június 9-én a béke melletti szavazásra buzdított.

Róna Péter utolsó felszólalásában elismételte pártja igényeit, miszerint utasítsák el Orbán Viktor EU-ellenes politikáját. – Hozzunk létre egy rendszerszintű együttműködést az önkormányzatok és az EU között, kell egy új alkotmányt, rendbe kell tenni a közjogi rendszert, és a klímaváltozásra fel kell készülni – sorolta.

Magyar Péter azt mondta, a magyar emberek választhatják a múltat, vagy a TISZA Pártot, az új erőt, ami haza fogja hozni az uniós forrásokat. Hangsúlyozta, ők tényleg dolgozni fognak, tiszta közéletet teremtenek és új irányba fordítják a hazánkat.

A kutyapártos delegált katasztrófaturistáknak nevezte a nézőket, bohóckodásnak a vitát. Szerinte a viccet az M1 csinálta a feltételekkel.

Toroczkai László úgy zárta gondolatait, hogy rendkívül fontos leszögezni, hogy miközben az Európai Ügyészséget csodaszerként reklámozzák a többiek, ők nem tudnak nyomozni, miután a költségvetésüket megkurtították. Hangsúlyozta, az AfD-vel új családot létrehozva mindenhol elszámoltatást akarnak, ahogy Magyarországon is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában