Ukrán válság

2023.11.01. 08:02

Az idei legnagyobb támadást hajtotta végre Oroszország Ukrajna ellen

616. napja tart a háború a szomszédunkban. Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

A Szibériai zászlóalj tagjai kiképzésen vesznek részt egy Kijev közelében lévő gyakorlótéren 2023. október 24-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Szerhij Dolzsenko

Orosz repülőgépek bombázzák a fekete-tengeri folyosót 

Orosz harci repülőgépek az elmúlt 24 órában háromszor dobtak le robbanóeszközöket a Fekete-tengeren közlekedő polgári hajók útvonala mentén - közölte november 1-jén az ukrán Déli Operatív Parancsnokság.

Cápadrónt teszteltek Harkívban 

A nagy hatótávolságú eszközök különösen értékesek ebben a háborúban, ahol a tüzérség uralja a csatateret, és mindkét fél naponta több ezer lövedéket lő ki.

Ukrajna a helyi gyártók és startupok, valamint a nyugati beszállítók drónjainak több változatát használja, mind a légvédelmi és radarrendszerekhez hasonló célpontok felderítésére, mind pedig a közvetlen csapásmérésre.

A Nemzeti Gárda egyik egységeként folytatja a toborzást a Wagner-csoport 

Orosz médiaforrások szerint a Wagner-csoport újraindította a toborzást az oroszországi Perm és Novoszibirszk városokban a Rosgvardia, az orosz Nemzeti Gárda egységeként – számolt be a Kyiv Independent.

A csoport toborzója egy hírportálnak elmondta, hogy az egységet most Pavel Prigozsin, a Wagner-csoport meghalt alapítójának fia vezeti.

Olyanokat toborzunk, akik már rendelkeznek harci tapasztalattal, beleértve azokat is, akik már voltak a PMC (magán katonai vállalat) tagjai

- mondta egy toborzó.

A Wagner-csoport ugyanakkor felhagyott korábbi stratégiájával, miszerint börtönökből toboroz újoncokat.

A toborzás állítólag két-három napja folyik, elítélteket és betegeket nem vesznek fel. Az újoncok a szerződésüket a Roszgvardiával írják alá, nem pedig az orosz védelmi minisztériummal.

Két orosz X-59-es rakétát semmisített meg az ukrán légierő

Az Ukrán Fegyveres Erők "Déli" Légi Parancsnokságának jelentése szerint kilőtték az oroszok két nagy hatótávolságú, Kh–59 Gadfly repülőrakétáját Odessza régióban. A Focus hírportál értesülései szerint a rakétákat, melyek egyenként mintegy 16 millió rubelbe kerültek, az ukrán légvédelmi berendezésekkel semlegesítették.

Az orosz fegyveres erők harci repülőgépekről indították el ezeket a rakétákat, célpontjuk Odessza régióban volt.

Dróntámadások miatt halt meg két civil Ukrajnában

A kelet-ukrajnai Herszon elleni orosz támadásban egy ember meghalt, két másik pedig megsebesült, Nikopolban pedig egy 59 éves nő vesztette életét, további négy pedig megsérült egy dróntámadás során – írta a The Guardian.

Az orosz erők a háború elején elfoglalták Herszont, de egy évvel ezelőtt elhagyták. Most ismét fokozódnak a harcok a területen.

A kisméretű, légi irányítású eszközök fokozhatják Oroszország támadóhatékonyságát

Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szerint az orosz Lancet kisméretű, egyirányú támadásra alkalmas, személyzet nélküli légi rendszerek az egyik leghatékonyabb fegyverei lehetnek Oroszországnak Ukrajna ellen - számolt be a CNBC.

Hírszerzési források szerint az eszközöket úgy tervezték, hogy az ellenséges terület felett irányítani lehessen, majd a célpont azonosítása után tudják felrobbantani. 

A precíziós eszközöket a Zala Aero Group gyártja, ugyanaz a gyár, amely a kisméretű Orlan 10 UAV-t is, amelyet Oroszország gyakran a Lancet mellett vet be célpontok felderítésére.

Oroszország a Lanceteket kiemelt célpontok támadására telepíti, és egyre inkább előtérbe kerültek a kulcsfontosságú ütegek elleni harcban, az ellenséges tüzérség megsemmisítésére.

Az orosz hadsereg elsősorban felderítésre használ kis UAV-okat. A Lancet támadó képessége viszont jelentősen megnöveli az orosz hadsereg hatékonyságát.

Iszkander rakétát használhattak az oroszok Hrozában

Az ENSZ emberi jogi hivatala közölte, hogy bizonyítékokat talált arra, hogy az ukrajnai Hroza falu egyik kávézójában 59 ember halálát okozó rakétacsapást Oroszország indította - közölte a Reuters hírügynökség. 

Szakértők szerint feltehetően egy Iszkander rakétát használtak.

Ukrajnát a NATO-segítség ellenére legyőzik - állítja az orosz védelmi miniszter

Oroszország védelmi minisztere szerint Ukrajna vereség előtt áll, a NATO jelentős katonai támogatása ellenére.

Az új típusú NATO-fegyverek szállítása ellenére a kijevi rezsim vereséget szenved. Az orosz csapatok csoportja továbbra is aktív védekezést folytat, jelentős károkat okozva az ellenségnek

- mondta Szergej Sojgu egy szerdai telefonkonferencián a RIA Novosztyi hírügynökség értesülései szerint. Soigu ezután azt állította, hogy az ukrán erők

"kétségbeesetten és sikertelenül"

próbálnak támadni Zaporozsja, Donyeck és Herszon irányában, ami nagy veszteségekhez vezet.

SOJGU, Szergej
Az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálatának videófelvételéről készített képen Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter áttekinti a hadijelentést a keleti (Vosztok-) harccsoport előretolt helyőrségén, egy meg nem nevezett ukrajnai helyszínen 2023. október 25-én, az Ukrajna elleni orosz háború idején
Fotó: - / Forrás: MTI/EPA/Orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata

Az idei legnagyobb támadást hajtotta végre Oroszország Ukrajna ellen az elmúlt egy napban

Oroszország az elmúlt 24 órában több mint száz várost és falut támadott, idén ez volt a legnagyobb mértékű támadás - közölték az ukrán hatóságok szerdán.

Az elmúlt 24 órában az ellenség 118 települést lőtt tíz régióban. Ez a legtöbb megtámadott város és falu az év eleje óta

- írta Ihor Klimenko ukrán belügyminiszter a közösségi oldalakon közzétett üzenetében.

A közép - ukrajnai Kremencsukban az olajfinomítót ért orosz támadás nem követelt áldozatokat, viszont több, mint száz tűzoltót kellett kivezényelni a tűz oltására, amely több órán át tartott.

Az éjszakai bombázásokban egy ember meghalt harkiv megyében, az ország északkeleti részén, és egy másik a déli herszon régióban

- jelentették helyi tisztviselők.

Az ukrán légierő szerdán arról számolt be, hogy az éjszaka folyamán indított 20 orosz drónból tizennyolcat lelőtt.

Visszaverték az orosz támadásokat az ukránok Bahmut környékén

Az orosz erők sikertelenül próbálták visszaszerezni az elvesztett területet Klicsijivkánál és Andrijivkánál, Bahmuttól délre, valamint a zaporizzsjai területen lévő Robotyne közelében - közölte az Ukrán Fegyveres Erők vezérkara november 1-jén reggeli jelentésében.

Több mint négyezer menekült érkezett Ukrajnából

Az ukrán-magyar határszakaszon 4903-an léptek be Magyarországra kedden, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 4193-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t. 

A beléptetettek közül a rendőrség 55 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely harminc napig érvényes. Az érintetteknek ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért - áll a közleményben.

Tüzérségi csapások érték Ukrajna több települését

Éjszaka az orosz csapatok öt tüzérségi csapást mértek a Dnyipropetrovszki terület Nikopol körzetére, 25 lövedéket lőttek ki. A járási központot és Marhanets községet találat érte. Összesen ötször lőtték a lakott településeket - tette közzé Szerhij Liszak, a Dnyipropetrovszki Területi Katonai Adminisztráció vezetője a Telegramon.

Légiriadó Szevasztopolban

Légiriadót rendeltek el a krími kikötővárosban, Szevasztopolban az Ukrajna felől érkező további támadásokra számítva. A városban szerdán kora reggel megszólaltak a szirénák. A tengeri közlekedést felfüggesztették, csakúgy, mint a félszigetet Oroszországgal összekötő krími híd használatát is.

Zelenszkij mindenáron Ukrajna uniós csatlakozását erőltetné

Mindent megteszünk annak érdekében, hogy még ebben az évben politikai döntés szülessen Ukrajna uniós csatlakozási tárgyalásairól– írta X (Twitter) oldalán közzétett bejegyzésében Volodimir Zelenszkij. Az ukrán elnök az Európai Unió alapításának 30. évfordulójáról emlékezett meg, a Maastrichti Szerződés 1993. november 1-jén lépett hatályba.

Lángba borult egy ukrán olajfinomító

Oroszország az éjszaka folyamán több drónt és egy rakétát indított egy ukrajnai olajfinomítót célba véve. A légicsapások meghatározó infrastruktúrát és katonai létesítményeket céloztak.

A Poltava régióban található Kremencsuk olajfinomítót érte a támadás, amely lángba borította a létesítményt - közölte Filip Pronin, a régió katonai vezetője.

A támadások újabb hullámát indíthatja el az orosz hadsereg

Ukrajna a támadások új hullámára számít Keleten és Észak-keleten - közölte az avdijivkai katonai közigazgatás vezetője.

Vitalij Barabash elmondta, hogy Oroszország katonai erőket vezényel a térségbe.

Az ukrán szárazföldi erők szerint Oroszország Kupjanszkra is összpontosít - egy észak-keleti városra, amelyet Oroszország az invázió első napjaiban lerohant, de az ukrán erők tavaly visszafoglalták.

Újabb orosz drónözön

Oroszország november 1-jén kora reggel újabb dróntámadást indított Nyugat- és Közép-Ukrajna több régiója ellen – jelentette a helyi média.

Szumi megyét támadták az oroszok

Az orosz erők kilenc települést lőttek Ukrajna északkeleti részén Szumi megyében, több mint 130 robbanást okozva – jelentette a regionális katonai igazgatás.

Nem voltak se áldozatok, sem károk a polgári infrastruktúrában.

Több mint 9000 menekült érkezett kedden

Magyarország területére 2023. október 31-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 4903 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 4193 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 55 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.

Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában