Izraeli–palesztin konfliktus

2023.11.08. 06:29

Izraelnek sikerült megsemmisíteni a Hamász számos alagútját

Hírfolyamunkban az MTI, a Magyar Nemzet, a Mandiner és az Origo híreiből válogatunk.

MW

Palesztinokat támogató tüntetés Párizsban 2023. november 4-én

Forrás: MTI/EPA

Fotó: Teresa Suárez

Hamász-tisztségviselő: az október 7-i támadás segített meghiúsítani Izrael közel-keleti kapcsolatainak normalizálását

Oszama Hamdán, a palesztin iszlamista szervezet libanoni irodavezetője, a politikai bizottság tagja a dpa hírügynökségnek szerdán adott nyilatkozatában hangoztatta azt is, hogy "ellenállási mozgalomként" harcukat addig folytatják, "amíg az izraeli megszállás tart".

A tisztségviselő azt mondta, hogy október eleji izraeli behatolása során a Hamász csak katonákat szándékozott foglyul ejteni, a polgári személyeket szerinte mások ejtették túszul.

Izrael 2020-ban, az úgynevezett Ábrahám-egyezmények keretében kötött megállapodást az Egyesült Arab Emírségekkel és Bahreinnel arról, hogy normalizálják diplomáciai kapcsolataikat. Szaúd-Arábia amerikai közvetítéssel szintén tárgyalásban állt Izraellel a két ország kapcsolatainak normalizálása céljából, de Izrael Gázai övezeti bombázásai miatt közölte, hogy szüneteltetni akarja az egyeztetéseket.

Korábban Izrael csak Egyiptommal és Jordániával tartott fenn diplomáciai kapcsolatot.

Üzemanyaghiány miatt csökkentette működését a gázavárosi Al-Kudsz kórház

Az Al-Kudsz kórházban le kellett állítani a műtéteket, a röntgenvizsgálatokat és a mágneses képalkotó vizsgálatokat (MRI) – közölte a palesztin vöröskereszt az X mikroblogportálon.

A humanitárius szervezet szerint ki kellett kapcsolni a központi áramfejlesztőt is, csak egy kisebbet használnak.

Hamász: az UNRWA "összejátszik" Izraellel

Azzal vádolta meg a Hamász iszlamista palesztin szervezet szerdán az ENSZ palesztin menekülteket segítő szervezetét (UNRWA), hogy "összejátszik" Izraellel a Gázai övezet északi részén lakók délre "kényszerítésében".

Az UNRWA és annak vezetői felelősek ezért a humanitárius katasztrófáért, mert az első pillanattól kezdve meghajoltak a megszállók diktátumai előtt, elhagyták állomáshelyüket, és feladták kötelességüket a Gázai övezet északi részén élő több százezer emberrel szemben

 – írta közleményében Szaláma Marúf, a Hamász sajtóközpontjának vezetője. Ezenkívül azzal vádolta az UNRWA-t, hogy "fedél, ivóvíz és élelem nélkül" hagyta a palesztinokat, és "nem hallotta meg a szenvedők segélykiáltásait".

Azt állítjuk, hogy az UNRWA vezetői – azzal, hogy kitérnek a szervezetnek előírt feladat teljesítése elől – nyilvánvalóan összejátszanak (Izraellel) a megszállásban és abban, hogy arra kényszerítik az embereket: hagyják el otthonukat 

– jelentette ki Marúf. 

Az ENSZ adatai szerint mintegy 1,5 millió ember távozott otthonából a Hamász uralta Gázai övezetben a háború kezdete óta.

Az UNRWA oktatási, egészségügyi, szociális és lakhatási szolgáltatásokkal segíti azt a több millió palesztin menekültet, aki a Gázai övezetben, Ciszjordániában, Jordániában, Libanonban és Szíriában él.

Füst száll a magasba lakóépületek mögül Gázában az izraeli hadsereg és a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Hamász katonai szárnya, az al-Kasszám Brigádok fegyvereseinek összecsapásai során, 2023. november 8-án 
Fotó: Mohamed Szaber / Forrás: MTI/EPA

A szervezetnek saját közlése szerint már nem áll módjában segíteni azon a több tízezer emberen, aki az ENSZ fenntartása alatt álló iskolák épületében talált menedékre azt követően, hogy Izrael felszólította a lakosságot a délre való távozásra. A Hamász október 7-i terrortámadásának megtorlásául Izrael által elindított hadműveletben az UNRWA 89 munkatársa halt meg a Gázai övezetben.

Kanada jelentősebb humanitárius szünetre szólít fel Gázában

Egy nagyobb humanitárius szünet megtartására szólított fel szerdán a Gázai övezetben Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a Hamász által túszul ejtett foglyok szabadon bocsátása és a segélyszállítmányok bejutásának biztosítása érdekében.

Kanada korábban már több alkalommal is a harcok szüneteltetését sürgette a segélyek bejuttatásának érdekében, de ezidáig tartózkodott egy hosszabb szünet javaslatától.

Nem szükséges a borzalmakat részleteznem. Ezek miatt követelünk egy jelentősebb humanitárius szünetet, amely lehetővé teszi az összes zsidó túsz szabadon engedését és a külföldi állampolgárok Gázából való elszállítását

– mondta Trudeau szerdán újságíróknak nyilatkozva.

A kanadai miniszterelnök "rémisztőnek" nevezte az antiszemitizmus világszintű növekedését, és megemlítette, hogy Molotov-koktélokat dobtak kanadai zsinagógákra is.

Trudeau rámutatott, hogy a munka nehezét egy életképes Palesztin állam és egy biztonságos Izrael fenntartásához vezető kétállami megoldás jelenti.

A Hamász számos alagútját sikerült már megsemmisítenie Izraelnek egy katonai szóvivő szerint

Az izraeli műszaki alakulatok a Hamász elleni háborúban 

az iszlamista szervezet Gázai övezeti alagútrendszerének százharminc ágát semmisítették meg eddig

 – közölte szerdán a hadsereg szóvivője.

Daniel Hagari X-fiókjában hozzátette, hogy a szárazföldi hadművelet október 28-i kezdete óta a hadsereg a Hamász alagútrendszerének megsemmisítésére és a fegyveresek kiűzésére összpontosít, de nehezíti a dolgát, hogy a Hamász nagy víz-, élelem- és oxigénkészlet felhalmozásával hosszabb tartózkodásra is alkalmassá tette az alagútrendszert.

Az izraeli csapatok az övezet északi részén elfoglaltak egy Hamász-kiképzőtábort, és ott is találtak alagútlejáratokat, amelyeket megsemmisítettek.

A Gázai övezeti egészségügyi minisztérium közölte, hogy a háború október 7-i kezdete óta annak következményeként 10 569 ember, köztük 4324 kiskorú és 2823 nő vesztette életét az övezetben.

Az izraeli legfelsőbb bíróság elutasította a rendőrség azon határozata ellen benyújtott petíciókat, amely betiltotta a gázai háború elleni demonstrációkat. A bíróság ezt azzal indokolta, hogy demonstráció esetén a rendőrség kénytelen volna nagy létszámban kivonulni ezek biztosítására, vagyis más, esetleges fontos feladatoktól elvonni erőket.

Robbanás egy izraeli légicsapás után a Gázai övezet északi részében a dél-izraeli Szderótból fotózva 2023. november 8-án 
Fotó: Atef Szafadi / Forrás: MTI/EPA

A vörös félhold segélyszervezet közlése szerint összecsapások voltak az Izrael által megszállt Ciszjordániában az izraeli biztonsági erők és palesztinok között Betlehemben, és ezekben kilenc palesztin megsebesült, további 17 pedig könnygáz belélegzése miatt szorult orvosi segítségre. Szemtanúk elmondása szerint az izraeli biztonságiak jelentős számban vonultak be a városba egy olyan palesztin letartóztatása céljából, aki nemrég szabadult ki a börtönből. Emiatt több helyen is összecsapás tört ki a városban. A palesztinok állítása szerint a katonák éles lőszert is bevetettek a könnygáz mellett.

A szóvivő arról is beszámolt, hogy Libanonból kilőttek két páncéltörő rakétát a határ menti Stula és Petah izraeli településekre, valamint tűzpárbajban két katona könnyebben megsebesült Dovev falunál. Az izraeli csapatok válaszul tüzérséggel lőttek vissza, és támadták a Hezbollah síita fegyveres mozgalom libanoni hadállásait.

ENSZ-főtitkár: a gázai civil halottak száma azt mutatja, valami baj van a hadművelettel

António Guterres ENSZ-főtitkár szerdán kijelentette: a Gázai övezetben megölt polgári személyek száma azt mutatja, hogy "nyilvánvalóan baj van" az Izraelnek a Hamász iszlamista palesztin szervezet ellen folytatott hadműveleteivel.

Törvényt sért a Hamász, amikor embereket használ élő pajzsként. Ha azonban figyelembe vesszük a polgári személyek számát, akiket a hadműveletek során megöltek, látható, hogy itt egyértelműen baj van

 – mondta az ENSZ-főtitkár a Reuters brit hírügynökségnek.

Palesztin vezetők szerint eddig 10 569 ember vesztette életét, 40 százalékuk gyermek.

Fontos az is, hogy megértessük Izraellel, hogy ellentétes a saját érdekeivel mindennap látni a szörnyű képet a palesztin nép drámai humanitárius helyzetéről 

– jelentette ki António Guterres. 

Ez nem tesz jót Izrael imázsának a nemzetközi közvéleményben

– tette hozzá.

A világszervezet főtitkára a Gázában meghalt gyermekek számát azoknak a világban zajló konfliktusoknak az áldozataiéhoz hasonlította, amelyekről évente készít jelentést a Biztonsági Tanácsnak, hozzátéve, hogy az összes konfliktusban legfeljebb százakban mérhető a meghalt gyermekek száma.

"Gázában néhány nap alatt gyermeket ezrei haltak meg, ami azt jelenti, hogy itt nyilvánvalóan baj van a folyamatban lévő katonai műveletekkel" - hangsúlyozta.

Az ENSZ minden háborús konfliktus esetében jelentést és listát készít a megölt gyermekek számáról, abban a reményben, hogy így készteti az érintett feleket a gyermeket védelmét szolgáló intézkedések javítására.

A világszervezet főtitkára azt is közölte, hogy a palesztinokat segítő ENSZ-ügynökség (UNRWA) kilencvenkét munkatársát ölték meg Gázában.

Guterres katasztrofálisként jellemezte a gázai humanitárius helyzetet,

és feltétlenül fontosnak nevezte, hogy "annyi humanitárius segítség érkezzék a palesztin területre, amennyi megfelel a lakosság drámai szükségleteinek".

A Gázai övezet középső részén levő Bureidzs palesztin menekülttábor lakói gyalogolnak a Gázai övezet teljes hosszán át vezető Szalah ad-Din úton az övezet déli részén számukra kijelölt védett területre 2023. november 8-án, a Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista szervezet és az izraeli hadsereg közötti harcok kirobbanása után egy hónappal 
Fotó: Hatem Musza / Forrás: MTI/AP

Az ENSZ a gázai humanitárius szállítmányok növelésén dolgozik. António Guterres közölte: az elmúlt tizennyolc napban mindössze 630 teherautó léphetett át Egyiptomból a rafahi átkelőn. Az ENSZ a segélyszállítmányok beléptetéséhez igénybe szeretné venni az Izrael által ellenőrzött Kerem Salom-i határátkelőt is.

Olaszország kórházhajót küld a Gázai övezet partjaihoz

Olaszország műtőkkel és kórházzal felszerelt hadihajót küld a Gázai övezet partjaihoz.

Elsőként hajtunk végre ilyen humanitárius műveletet a térségben, de reméljük, hogy más országok is követni fogják a példánkat

 – mondta Guido Crosetto olasz védelmi miniszter szerdán Rómában.

Az olasz haditengerészet Vulcano nevű hajója a Gázai övezet lezárt partvidékének sérültjeit fogja ellátni. Crosetto szerint a kórházhajó fedélzetén 170 fős legénység, köztük harminc orvosi vészhelyzetekre kiképzett haditengerész szolgál.

A hajó indulását szerdára tervezték a Róma melletti Civitavecchia kikötőből. 

A Vulcano először Ciprus felé indul, és onnan hajózik a Gázai övezethez legközelebbi partokhoz. Megérkezése után a sérülteket a fedélzetre viszik, majd ellátásuk után visszaszállítják őket a partra.

A hajót az Izrael és a Hamász közötti háború által érintett területek közelébe akarjuk telepíteni, hogy egyértelműen jelezzük, hogy Olaszország mit gondol, és hogyan kíván a palesztin nép felé fordulni

– mondta Crosetto, aki hozzátette, úgy gondolja, hogy a kórházhajó működését a palesztinok és az izraeliek is örömmel fogadják.

Crosetto szerint egy tábori kórházat is Gázába küldenek, hogy a szárazföldön is orvosi segítséget nyújthassanak a sérülteknek.

Az olasz kezdeményezés a NATO-tagállamokkal és más európai és közel-keleti országokkal történt megállapodások eredményeként valósul meg.

Túszok kiszabadításáról folynak tárgyalások a Hamász szerint

A Mandiner arról ír, hogy három napos tűzszünetért folynak tárgyalások  a Hamász által fogva tartott tucatnyi túsz, köztük hat amerikai szabadon bocsátásáról – legalábbis ezt állítja egy Hamászhoz közel álló forrás a Times of Israel szerint.

A tárgyalások 12 túsz – akik közül hat amerikai – szabadon engedéséről szólnak,

cserébe egy háromnapos humanitárius szünetért, hogy a Hamász szabadon engedhesse a túszokat, és Egyiptom hosszabb időtartamot kapjon a humanitárius segélyek szállítására” – állítja a forrás.

Már legkevesebb 39 újságírót öltek meg az Izrael és a Hamász közötti háborúban 

A hírt szerdán közölte az Újságíró-védő Bizottság (CPJ) – írja a Mandiner a  CNN cikkére hivatkozva. E szerint 

a háború az újságírók számára a „leghalálosabb hónapot” hozta azóta, hogy a CPJ 1992-ben elkezdte az adatgyűjtést.

Közülük a CPJ szerint 34 palesztin, négy izraeli és egy libanoni volt.

További nyolc újságíró megsebesült, három pedig eltűnt. Legutóbb, kedden halt meg Yahya Abu Manih, „a Hamászhoz kötődő Al-Aqsa rádiócsatorna újságírója”, aki a jelentések szerint egy gázai légicsapásban halt meg, és Mohamed Abu Hassira, a WAFA palesztin hírügynökség újságírója, aki a jelentések szerint szintén egy légicsapásban halt meg.

Soros György alapítványa több radikális Hamász-párti csoportot is támogatott

A baloldali oligarcha Nyílt Társadalom Alapítványa (OSF) egy közleményt adott ki, amelyben elítélte a Hamász Izrael elleni pokoli támadásait közel három és fél héttel az október 7-i mészárlás után. Eközben azonban a szervezet aktívan támogat több szélsőbaloldali, Hamász-párti csoportot is – hívja fel a figyelmet cikkében a Magyar Nemzet.

Az OSF ugyanakkor számos Hamasz-párti csoportnak nyújtott támogatást. A listán többek között szerepel az Al-Shabaka, valamint a Palesztin Nyilvános Diplomáciai Intézet. Nem csak ez, hanem maga Soros is felszólította az Egyesült Államokat és Izraelt a Hamasz felkarolására.

Dan Schneider, a Media Research Center (MRC) alelnöke nyilatkozatában kijelentette, hogy ennek köze van ahhoz, hogy az OSF miként pozicionálja magát a 2024-es amerikai elnökválasztás előtt.

Alex és Soros György ugyanazt a kártyát játssza ki, amit a baloldal mindig: teljesen mást mondanak, mint amit tesznek. Továbbra is a radikális Hamász-párti szervezeteket támogatják, amelyek Izrael elpusztítására törekszenek, de szavaik mást közvetítenek.

A New York Post az MRC leleplezéseit követően arról számolt be, hogy Soros legalább 15 millió dollárt adományozott azoknak a csoportoknak, amelyek támogatták a Hamász Izrael elleni támadásait – írja a Magyar Nemzet.

Izrael-ellenes megnyilvánulásai miatt ítélték el a demokrata képviselőt

Az amerikai képviselőház egy ritkán alkalmazott eljárásban elítélte Izrael-ellenes megnyilvánulásai miatt a demokrata párti Rashida Tlaib képviselőt kedden késő este.

A demokrata párt radikális baloldali szárnyához sorolt politikus elleni indítványt 234 képviselő szavazta meg, ami azt jelenti, hogy 22 demokrata párti alsóházi tag is párttársa ellen voksolt.

A határozatot beterjesztő Rich McCormick republikánus képviselő a vitában azzal vádolta az eljárás alá került Rashida Tlaibot, hogy nyilatkozataiban egy ország és polgárainak eltörlését támogatja.

A palesztin származású politikus azzal vádolta kritikusait, hogy el akarják hallgattatni, és úgy érvelt, hogy Izrael kormányának bírálatát antiszemitizmusnak bélyegezni "veszélyes precedens".

Rashida Tlaib az elmúlt hetekben többször szólalt fel palesztinpárti tüntetéseken, és a közösségi médiában posztot tett közzé, amely a Hamász által is használt és Izrael létezéshez való jogának közvetett tagadásaként értelmezett "A folyótól a tengerig" szlogent tartalmazta a palesztinok területi követeléséről.

A politikussal szemben elfogadott határozat, hivatalos nevén censure, formális, így jogkövetkezménnyel nem jár a képviselői státuszra vonatkozóan, ugyanakkor a kizárás mögött a második legsúlyosabb szankció a Kongresszus eljárási szabályai szerint.

 A képviselőház történetében eddig összesen 26 alkalommal alkalmazták, a modern időkben, 1966 óta pedig mindössze kilencszer.

Régészek segítenek az októberi 7-i támadás áldozatainak azonosításában

Emberi maradványok után kutatnak az izraeli régészek az ország déli részén fekvő Beeri kibuc területén található kiégett lakóházban – számolt be róla a Reuters hírügynökség szerdán.

A mentőcsapatok több helyen találtak megégett holttesteket, de mivel számos ember eltűnt, az izraeli hadsereg két héttel ezelőtt az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) régészeit hívta segítségül az aprólékos és kényes kutatáshoz. Eddig összesen 10 embert sikerült így azonosítani, de több mint 20 embert még mindig keresnek.

Bementünk a leégett házakba és a legapróbb bizonyítékok után kutattunk, amelyek segítségünkre lehetnek az eltűnt személyek azonosításában, legyenek azok személyes tárgyak, mint például ékszerek vagy a hőtől elporladt csontok maradványai

– közölte Joe Uziel, a régész csapat egyik tagja.

Egy izraeli katona a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista szervezet Izrael ellen indított október 7-i támadásakor megrongált házban a dél-izraeli Beeri kibucban 2023. október 25-én. A többfrontos támadás következtében több mint 1400 ember életét vesztette Izraelben, ebben a kibucban legalább 130 lakót gyilkoltak meg a palesztinok 
Fotó: Abir Szultan / Forrás: MTI/EPA

Katonák segítségével a szakértők keresési zónákra osztották fel a kijelölt területeket, épp úgy, ahogyan egy ásatáson tennék.

A Dél-Izraelben található kibuc egyike azoknak a közösségeknek, amelyeket a legsúlyosabban érintett az október 7-i terrortámadás, amelyben mintegy 1400 embert öltek meg, és több mint 240 embert ejtettek túszul.

Beeriben, akárcsak a szomszédos Kfar Azában és Nir Ozban, a fegyveresek tűz alá vették a menedékekben megbújó családokat, és felgyújtották a házakat.

Antiszemitizmus elleni menetet tartanak vasárnap Párizsban

A francia parlament két háza vezetőjének felhívására antiszemitizmus elleni menetet szerveznek vasárnap Párizsban, tiltakozásul amiatt, hogy a Gázai övezetet irányító Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet egy hónappal ezelőtti Izrael elleni terrortámadása óta ugrásszerűen megnőtt a zsidóellenes cselekmények száma az országban.

A köztársaság veszélyben van, az alapjait érte támadás

 – írta Yaël Braun-Pivet, a nemzetgyűlés és Gérard Larcher, a szenátus elnöke a Le Figaro című napilapban megjelent felhívásában.

A Hamász által október 7-én Izraelben elkövetett terrortámadás, a holokauszt óta példátlan gyalázatos mészárlás óta, amely 40 honfitársunk halálát okozta, az antiszemita cselekmények száma veszélyesen megnőtt hazánkban. Alig négy hét alatt több mint ezer esetet regisztráltak, kétszer annyit, mint tavaly egész évben

 – írták a kezdeményezők.

Fel kell lépnünk, hogy egyértelművé tegyük: Franciaország nem fogadja el az antiszemitizmust, és a franciák nem fogadják el, és soha nem is fogják elfogadni a gyűlölet elkerülhetetlenségét (...) A szekularizációnkat meg kell védeni, bástyát jelent az iszlamizmussal szemben

– hívták fel a figyelmet a parlamenti vezetők.

A kedd este közzétett kezdeményezést üdvözölte a kormánytöbbség. Élisabeth Borne miniszterelnök szerdán jelezte, hogy személyesen jelen lesz a felvonuláson, s a kormánytagok is csatlakozhatnak a menethez.

A parlamenti pártok, jobb- és baloldalon egyaránt üdvözölték a felhívást, egyedül a radikális baloldali Engedetlen Franciaország jelezte, hogy nem kíván olyan rendezvényen részt venni, amelyet a szuverenista jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) is támogat.

A párt nemzetgyűlési frakcióvezetője és köztársasági elnökjelöltje, Marine Le Pen ugyanis szerda reggel az RTL rádióban felszólította az RN "minden tagját és szavazóját", hogy csatlakozzon a menethez.

Itt az ideje, hogy a francia nép (...) kifejezze teljes elutasítását a látható antiszemita cselekmények látványos növekedésével szemben

 – mondta Marine Le Pen.

Az antiszemitizmus és a rasszizmus minden formája elleni küzdelem kivitelezhetetlen egy olyan párt mellett, amelynek eredete a nácizmussal való kollaboráció történetében található – írta válaszul közleményében a radikális baloldali Engedetlen Franciaország. "Hazánknak olyan kezdeményezésekre van szüksége, amelyek egyesítik népünket" - vélte a radikális baloldal, jelezve, hogy "a békecélok körül szükséges összefogni, egyértelműen követelve a tűzszünetet és a túszok szabadon bocsátását", akiket a Hamász október 7-i támadásakor elhurcoltak.

Olivier Véran kormányszóvivő is úgy vélte szerdán, hogy a Nemzeti Tömörülésnek "nincs helye" a menetben.

"A francia igazságszolgáltatás antiszemitizmus miatt elítélte a pártlapító Jean-Marie Le Pent, az RN-nek így nincs helye ezen a megmozduláson" - mondta a kormányszóvivő, aki amiatt is sajnálatát fejezte ki, hogy Jordan Bardella pártelnök "nem képes szakítani pártja antiszemita gyökereivel", miután a BFM hírtelevízióban újságírói kérdésre tagadta az alapító antiszemitizmusát.

Olivier Véran ugyanakkor "nemzeti egységre szólított fel az antiszemitizmus minden formájával, az erőszak minden formájával szembeni küzdelemben".

A Franciaországi Zsidó Intézmények Képviseleti Tanácsának (CRIF) elnöke, Yonathan Arfi "teljes mértékben támogatja a felhívást".

Franciaországban él Európában a legnagyobb – 500-600 ezresre becsült – zsidó közösség, és muszlimok is Franciaországban élnek a legnagyobb számban Európában, számuk 5 és 6 millió közötti.

Scotland Yard-főparancsnok: nincs jogalap a palesztinpárti tüntetések betiltására

A Scotland Yard főparancsnoka szerint nem lenne törvényes alapja a szombatra – vagyis az első világháborút lezáró tűzszünet évfordulójára – tervezett palesztinpárti tüntetések betiltásának – közölte az MTI tudósítója.

A Gázai övezetben zajló izraeli hadműveletek ellen eddig négy egymást követő szombaton vonultak tüntetők tízezrei London és több más brit nagyváros utcáira.

A Scotland Yard a szombatra tervezett újabb palesztinpárti tüntetések elhalasztását kérte a szervezőktől, aznap ugyanis az évszázados hagyománynak megfelelően a háborúk áldozatairól emlékeznek meg Nagy-Britanniában, a szervezők azonban visszautasították a kérést.

A rendőrségre ugyanakkor egyre nagyobb nyomás nehezedik a kormány részéről a szombati tüntetés betiltása végett.

Sir Mark Rowley, a Scotland Yard főparancsnoka a BBC közszolgálati rádió szerdai hírműsorában kijelentette: 

a jelenleg érvényes brit törvények alapján  a rendőrség csak akkor kérhet kormányzati felhatalmazást egy tüntetés betiltására, ha a demonstráció súlyos mértékű rendbontás kockázatával jár, "ennek jogi küszöbe azonban rendkívül magas", és a Scotland Yardnak kell bizonyítania, hogy "másképp nem tudná kezelni a helyzetet".

Suella Braverman belügyminiszter minapi nyilatkozata szerint a szombati emléknapra tervezett tüntetés egyértelműen a súlyos rendbontás kockázatával jár.

Palesztinokat támogató tüntetők a londoni Trafalgar téren 2023. november 4-én 
Fotó: Andy Rain / Forrás: MTI/EPA

A Scotland Yard főparancsnoka azonban a szerdai BBC-interjúban ezt gyakorlatilag cáfolta. Rowley úgy fogalmazott, hogy  "itt még nem tartunk", a betiltás egyébként is csak a legvégső eszköz lehet, "amelyet évtizedenként egyszer alkalmazunk".

 A szombati tüntetésről elítélően nyilatkozott Rishi Sunak brit miniszterelnök is.

A szervezők azonban válasznyilatkozatukban hangsúlyozták, hogy a londoni tüntetés csaknem két órával a háborús áldozatok emléke előtti, hagyományosan délelőtt 11 órakor tartott jelképes néma főhajtás időpontja után kezdődik, és a menet útvonala az eddigi demonstrációktól eltérően ezúttal messze elkerüli a londoni kormányzati negyed közepén álló emlékmű, a Cenotaph környékét.

Az évfordulós megemlékezések fő eseményét, a Cenotaph megkoszorúzását és a veteránok több tízezres emlékmenetét nem szombaton, hanem vasárnap tartják. Ezen jelen lesz és koszorúz III. Károly király és Rishi Sunak miniszterelnök is.

Az izraeli rendőrség eddig 843 civil holttestét azonosította

Az izraeli rendőrség szerdáig 843 civil holttestét azonosította, akik vagy a Gáza melletti kibucokban éltek, vagy részt vettek a környéken tartott zenei fesztiválon. Mellettük több száz katona családját értesítették szeretteik elestéről október 7-én, még mindig vannak olyan földi maradványok, melyeket nem tudtak azonosítani, és olyanok, akiket eltűntként tartanak számon a Hamász terrortámadása óta.

Antonio Macías édesanyja zokog fiának izraeli zászlóval borított holtteste fölött a Tel-Aviv közelében fekvő Kefar-Szaba Pardesz Haim temetőjében 2023. október 15-én
Fotó: Atef Szafadi / Forrás: MTI/EPA

Amerikai egyetemisták szerint a Hamász egy politikai szervezet (videó)

A Visegrád24 X-oldalán osztotta meg Kosha Dillz videóját, amely egy palesztinbarát tüntetésről készült az Egyesült Államokban – írja a Mandiner.

A videóban megkérdezett fiatal lányok meglepő válaszokat adtak a riporternek a Hamász október 7-i izraeli akciója kapcsán, illetve magát a szervezetet illetően is. Az egyikük szerint a Hamász nem terror-, hanem egy politikai szervezet, melynek egyes tagjait szabadságharcosként azonosítja. Sőt, egyenesen azt állítják, hogy „a világ legnagyobb terrorista szervezete az USA hadserege”. 

Izrael likvidálta a Hamász rakétagyártásának parancsnokát

Az izraeli hadsereg egyik éjszakai légicsapásával megölte a Gázai övezetet uraló Hamász iszlamista terrorszervezet rakétagyártásának parancsnokát – jelentette be az izraeli katonai szóvivő szerdán.

Az izraeli biztonsági erők légicsapásokkal megölték a Hamász egyik fegyverkezésért felelős vezetőjét, Abu Zinát. A hadsereg közleménye szerint Abu Zina kulcsfontosságú szereplője volt a fegyvergyártásnak, aki a rakéták és a stratégiai fegyverek termelésére szakosodott. A légierő vadászgépe a katonai hírszerzés és a Sin Bet belbiztonsági szolgálat útmutatásával végzett vele.

Az övezetben tevékenykedő katonák páncéltörő rakéták kilövésére készülő fegyvereseket azonosítottak, és feléjük irányították azokat a repülőgépeket, amelyek megtámadták és megölték őket. A közlemény szerint az IDF erői több olyan fegyverest is megöltek, akik rakétákat indítottak Izrael területére.

Az izraeli hadsereg folytatja a harcokat az övezet északi részében az iszlamista szervezetek infrastruktúrájának felszámolására, és közölte, hogy újabb útvonalat nyitott a Gázai övezetben lakók számára, melyen biztonságosan eljutnak az övezet harcok alatti északi részéből a biztonságosabb, déli zónába.

Az izraeli légierő megtámadta a Hezbollah síita szervezet dél-libanoni célpontjait

Az északi, libanoni határnál kialakult fronton az izraeli légierő megtámadta a Hezbollah síita szervezet dél-libanoni célpontjait, köztük egy katonai raktárt, kilövőállásokat, a terrorizmust szolgáló infrastruktúrát és a párt technológiai eszközeit. A támadást válaszként hajtották végre a Libanonból, a Golán-fennsíktól északra eső területekről érkezett lövedékekre.

Blinken: a Hamász nem irányíthatja tovább, Izrael pedig nem szállhatja meg újra Gázát

Izrael nem veheti át az irányítást a Gázai övezet fölött, de valószínűleg szükség lesz átmeneti időszakra a konfliktus lezárását követően a palesztin területen – jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán a G7-országok tárcavezetőinek tokiói találkozóján.

A Hamász Gáza fölötti irányítása nem folytatható. Ezzel csak megismétlődnének az október 7-i események. De az is egyértelműen látszik, hogy Izrael nem szállhatja meg újra a Gázai övezetet

– mondta Blinken, kiemelve, hogy meglátása szerint az izraeli vezetésnek nem is áll szándékában ismét megszállni a palesztin területet.

Amit az izraeli vezetőktől hallottam, Izraelnek nincs szándékában Gáza megszállása

– jelentette ki Blinken, hozzátéve, hogy a Gázai övezetet nem szabad a terrorizmus vagy más erőszakos támadás platformjaként használni.

JOLY, Mélanie; BLINKEN, Antony
Anthony Blinken amerikai (j) és Melanie Joly kanadai külügyminiszter a világ iparilag legfejlettebb hét államát tömörítő csoport, a G7 külügyminisztereinek tokiói találkozójának második napján, 2023. november 8-án
Fotó: Eugene Hoshiko / Forrás: MTI/AP

Az amerikai külügyminiszter arra is kitért, hogy az Egyesült Államok szerint a konfliktust követően 

az Egyesült Államok sem az övezet újbóli megszállását, sem blokádját, sem területének csökkentését nem fogadná el.

Mindazonáltal Blinken másokkal ellentétben nem követelt azonnali tűzszünetet, és azt mondta, hogy akik ezt követelik, azok kötelesek megmagyarázni, milyen sorsot szánnak a Hamász által elhurcolt túszoknak, és mit kezdenének azzal, hogy a terrorszervezet megfogadta, hogy megismétli az október 7-i támadást.

A G7-országok a Gázai övezetbe irányuló segélyszállítmányok bővítését sürgetik

Határozott támogatásukról biztosították a Gázai övezetbe irányuló segélyszállítmányok bővítését sürgették a világ legfejlettebb ipari demokráciáit tömörítő G7-országok külügyminiszterei szerdán Tokióban.

Japan G7 Foreign Ministers Meeting in Tokyo
G7-országok külügyminiszterei Tokióban 2023. november 8-án
Fotó: Yomiuri Shimbun  / Forrás: AFP

A  kétnapos tanácskozásról kiadott közös közlemény szerint 

a résztvevők elítélték a Hamász palesztin terrorszervezet Izrael elleni támadásait, megerősítették Izrael önvédelemhez való jogát, egyúttal a harci cselekmények közben „humanitárius szünetek” tartására szólítottak fel a Gázai övezetben élő civilek segélyezésének felgyorsítása érdekében.

A tárcavezetők a zárónyilatkozatban a Gázai övezetbe irányuló akadálytalan humanitárius segítséget - ivóvizet, élelmiszert, orvosi eszközöket és üzemanyagot -, humanitárius folyosók megnyitását, a segélymunkások beengedését az övezetbe, illetve az ott fogva tartott túszok elengedését sürgették.

Aláhúzták, hogy 

a G7-csoport országai továbbra is minden erőfeszítésükkel igyekeznek megakadályozni a harcok kiszélesedését. 

Elítélték és elfogadhatatlannak nevezték a zsidó telepesek palesztinok elleni támadásait, „melyek aláássák Ciszjordánia biztonsági helyzetét, és gyengítik a tartós béke esélyeit”.

Felszólították Iránt, hogy hagyjon fel a Hamász és a Hezbollah libanoni síita szervezet támogatásával, és ne tegyen olyan lépést, amely destabilizálhatja a közel-keleti térséget.

Izraeli miniszter: a kormány nem tervezi a Gázai övezet megszállását

Ron Dermer, az izraeli kormány stratégiai ügyekért felelős minisztere és a szűk hadikabinet tagja az MSNBC amerikai televíziónak kedden azt mondta, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök egy korábbi interjújában nem a Gázai övezet megszállásáról, hanem csak annak terrorellenes biztonsági felügyeletéről beszélt a háború után.

Dermer szerint Netanjahu azt tervezi, hogy Izrael a háború után biztonsági ellenőrzést fog gyakorolni a Gázai övezet felett, miközben az övezet irányításáért más, talán a palesztinok, de nem a Hamász felel majd.

Indoklása szerint 

Izrael azért hatol be a Gázai övezetbe, hogy felszámolja a Hamász terrorista infrastruktúráját, és nem engedheti meg, hogy azt fél év vagy egy év múlva akár egy másik szervezet újjáépítse.

 Szerinte erre, és nem az övezet megszállására gondolt Netanjahu, amikor az övezet feletti határozatlan idejű izraeli ellenőrzésről beszélt.

Dermer szerint a palesztinok gondoskodhatnak majd a mindennapos rendfenntartásról, a rendőrségről, viszont a terrorellenes erőket, az esetleges  bombagyártó műhelyeket felderítő titkosszolgálatot Izraelnek kell felügyelnie.

Dermer úgy vélte, hogy Ciszjordániában is Izraelnek kell elvégeznie ezt, noha nem volt célja, hogy katonái behatoljanak a palesztin városokba. Mint mondta: 

Izrael visszavonult az 1948-as vonalakhoz és nem volt jelen az utóbbi tizenhét évben Gázában, felszámolta a gázai telepeket, de egy terrorista államot kapott, és ezt nem akarják megismételni.

Miután a Hamászt elmozdítják, Izrael meghatározatlan időre ellenőrizni fogja a biztonsági ügyeket, de nem világos, hogy lesznek-e olyan palesztin erők, amelyek a gázai nép érdekében készek újjáépíteni az övezetet.

A kétállami megoldást Dermer egy ettől független, másik kérdésnek vélte, és azt mondta, hogy szerinte a Hamásznak és a terrornak semmi köze a palesztinok frusztrációjához és az izraeli megszálláshoz. 

Ez egy terrorszervezet, melynek célja Izrael elpusztítása, olyan mint az Iszlám Állam, célja a népirtás a zsidók ellen

– mondta.

Dermer szerint a Hamász palesztinok teljes generációját tanította Izrael és a zsidók gyűlöletére, és úgy vélte, hogy a Palesztin Nemzeti Hatóság tankönyvei és oktatása sem különbözik a Hamászétól.

Megoldási javaslata szerint 

egy megreformált palesztin kormányzatra lenne szükség, amely átvehetné a Gázai övezetet, amely elkötelezné magát az Izraellel kötött béke mellett, s erre tanítja a következő generációt.

Szerinte csak ekkor lenne, évtizedek elteltével lehetőség a térség rendezésére, hasonlóképpen Németország és Japán második világháború utáni helyzetéhez.

Dermer a brit BBC-nek azt nyilatkozta, hogy Izrael garantálni fogja a Gázai övezet demilitarizált státuszát, ahol az izraeli hadsereg terrorfenyegetés esetén biztonsági műveleteket hajthat majd végre.

Előzőleg Netanjahu bejelentésére válaszul Washington közölte, hogy ellenzi Gáza új, hosszú távú izraeli megszállását. 

Ez palesztin terület, és továbbra is palesztin terület marad

– mondta Vedant Patel, az amerikai külügyminisztérium szóvivője.

Izraeli háborúhoz kapcsolódó gyűlést tiltott be a BRFK, mert erőszakba torkollhat

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) megtiltotta egy gyűlés megtartását, amelyet a Hamász terrorszervezet és Izrael között folyó fegyveres konfliktus kapcsán jelentettek be – közölték a rendőrség honlapján szerdán, hozzáfűzve: alappal lehet attól tartani, hogy a rendezvény erőszakhoz vezetne.

A BRFK a police.hu oldalon azt írta, 

a gyűlést egy magánszemély jelentette be november 22-ére a II. kerületbe.

Kifejtették, hasonló megmozdulások Európa és a világ számos városában erőszakba torkolltak a közelmúltban, így alappal lehet attól tartani, hogy ez Magyarországon is veszélyeztetné a közrendet, a közbiztonságot és a jelenlévők testi épségét, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság a gyülekezési jogról szóló törvény alapján megtiltotta a gyűlés megtartását.

A BRFK felhívta a figyelmet: 

a megtiltott gyűlésen történő részvétel szankciót von maga után.

A budapesti rendőrség az Izrael és a Hamász közötti fegyveres konfliktus kirobbanása óta már több hasonló rendezvényt megtiltott októberben.

Brazíliában egy civilszervezet a Copacabana strandon izraeli zászlókkal emlékezett a Hamász áldozataira

Összesen 1400 izraeli zászlót vontak fel  Rio de Janeiro Copacabana strandján, hogy így hívják fel a figyelmet a Hamász iszlamista terrorszervezet által október elején meggyilkolt 1400 izraelire – derült ki Izrael brasíliai nagykövetségének keddi, az X-en közzétett bejelentéséből.

A Rio de Paz nevű brazil civilszervezet kezdeményezésén emellett azoknak a gyerekeknek a fényképeit is közzétették, akiket a Hamász fegyveresei elraboltak.

Elítélték a zsidó állam ellen felszólaló politikust Amerikában

Az amerikai képviselőház kedden késő este megszavazta Rashida Tlaib michigani képviselő elítélését, amiért ő elmarasztalta Izraelt a Hamász elleni háborúban – írja az amerikai Bloomberg üzleti lap.

Tlaib, Rashida; Omar, Ilhan
Rashida Tlaib michigani (b) sajtótájékoztatót tart a minnesotai St. Paulban 2019. augusztus 19-én
Fotó: Craig Lassig / Forrás: MTI/EPA

A bizalmatlansági szavazás előtt Tlaib védeni próbálta magát az antiszemitizmus vádjával szemben. Azt mondta, nem engedi meg, hogy elhallgattassák, s azt sem, hogy elferdítsék a szavait – mondta. Bírálatot fogalmazott meg azzal kapcsolatban is, hogy - szerinte - az ő megjegyzéseire többen összpontosítottak, mint a gázai katonai támadásokra.

Az az elképzelés, hogy Izrael kormányának kritizálása antiszemita, nagyon veszélyes precedenst teremt, és arra használják, hogy elhallgattassák nemzetünkben az emberi jogokért felszólaló különféle hangokat

– fogalmazott a képviselő. Tlaib bírálta Joe Biden elnököt is, amiért vitatja a gázai halottak számát.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el.

Így néz ki most a Hamász legbrutálisabb mészárlásának helyszíne (videó)

Kfar Aza kibucban az október 7-i mészárlás után mintha megállt volna az idő. Az utoljára elfogyasztott édességek csomagolásai az asztal körül hevernek, a félbehagyott könyv érintetlenül fekszik a kanapén, mindenütt nyomot hagyott a halál – derül ki a Magyar Nemzet helyszíni tudósításából

Még mindig sokkoló látvány fogadja az újságírókat a mészárlás helyszínén.

A lakások arról árulkodnak, hogy a családok egyik percben még mindennapi életüket élték, a másik percben pedig a gyilkos terroristák áldozataivá váltak. 

A támadók akkora pusztítást végeztek, hogy az épületek felismerhetetlenné váltak: minden otthonban nyomot hagytak a terroristák géppuska- és gránátpusztításai a falakon, némelyik a tűztől teljesen feketévé vált. 

Máshol vér borítja az ajtókat és a bútorokat. 

Az asztalokon ott maradtak a játékok, a mosogatóban az elmosásra váró edények, néhány otthonban, bár a szekrények nyitva vannak, a ruhák összehajtva hevernek a polcokon. A falra szerelt tévék leszakadtak, a hűtőszekrény ajtajára függesztett családi fotóknak pedig csak nyomait látni.

A Magyar Nemzet teljes cikke ITT olvasható el. 

Ez történt kedden:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában