Van esélye?

2023.09.16. 10:10

Ursula von der Leyen az újraválasztásáért küzd (videó)

Az Európai Bizottság elnöke a magyaroknak és a lengyeleknek is tett egy gesztust: szóba sem hozott bennünket.

MW

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke éves beszédet mond az Unió helyzetéről az Európai Parlament plenáris ülésén a kelet-franciaországi Strasbourgban 2023. szeptember 13-án

Forrás: AFP

Fotó: Frederick Florin

Bár hivatalosan nem jelentette be, de az Európai Unió helyzetét értékelő beszédéből elég egyértelműen kiderült, hogy megcélzott még egy ciklust az Európai Bizottság jelenlegi elnöke, Ursula von der Leyen – mondta el az Alapjogokért Központ és a Hír FM közös műsorában Dornfeld László. A központ vezető elemzője szerint mivel von der Leyen eredményekkel nemigen tudja alátámasztani az ambícióit, ezért igyekezett mindenkinek gesztusokat tenni. Még a magyaroknak és a lengyeleknek is megpróbált kedveskedni: szóba sem hozott bennünket. Valószínűleg ez a legnagyobb jóindulat, amire tőle számíthatunk – mondta Dornfeld László.

Dornfeld László kifejtette: 

von der Leyennek vannak esélyei az újrázásra. Emlékeztetett viszont arra, hogy a jelenlegi bizottsági elnök megválasztásában nagy szerepet játszott Angela Merkel akkori német kancellár. A jelenlegi német kormányról viszont nem mondható el, hogy a német érdekek érvényesítésében jeleskedne. Úgyhogy várhatóan a francia, az olasz és a magyar kormánynak lesz nagy hatása arra, hogy ki vezeti a következő ciklusban az Európai Bizottságot

 – tette hozzá.

A szombati adás témája volt még az V. Budapesti Demográfiai Csúcs. Zila János, az Alapjogokért Központ elemzője hangsúlyozta: Magyarország a családpolitikában modellé vált, amint azt az eseményen Giorgia Meloni, olasz miniszterelnök is – hangsúlyozta. Jelenleg a család intézménye ideológia támadás alatt áll. Nem véletlen, hogy a magyar alaptörvényben kellett rögzíteni, hogy az anya nő, az apa férfi, és a magyar emberek népszavazáson mondták ki, hogy a gyerekeinket pedig hagyják békén genderőrülettel. David Pressman progresszív amerikai nagykövet – aki nyíltan homoszexuális – megtestesíti ezt a család elleni támadást. Ezért is fontos, hogy ott volt a demográfiai csúcson ő is, „reméljük, jegyzetelt” – jegyezte meg Zila János.

A műsort itt nézhetik meg:

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában