Interjú

2023.08.26. 16:34

Novák Katalin: itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni

Itt az ideje, hogy elkezdjünk a békéről beszélni, ebben Ferenc pápával is teljesen egyetértünk - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök az Il Messaggero olasz napilapban szombaton közölt interjúban.

MW

Forrás: Facebook

Fotó: Simone Risoluti

Az államfő az interjúban megjegyezte, keresi azokat a jeleket, amelyek abba az irányba mutatnak, hogy "Oroszország készen áll a béketárgyalásokra". 

Novák Katalin kitért arra is, hogy 

a Wagner-csoport vezetője, Jevgenyij Prigozsin halálát nem tartja Vlagyimir Putyin orosz elnök hatalma gyengülése jelének és attól tart, "Moszkva egy hosszú háborúban érdekelt". 

A napilap vatikáni tudósítója, Franca Giansoldati, aki száz éve az első női riporter, aki interjút készített a pápával, a magyar államfő vatikáni és római látogatása alkalmával tette fel kérdéseit. Novák Katalint pénteken Ferenc pápa fogadta, majd a szentszéki államtitkárral, Pietro Parolinnal, valamint Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is találkozott. A Rómába Kijevből és Kárpátaljáról érkezett Novák Katalin tárgyalásainak központi témája az ukrajnai béke megteremtésének lehetősége volt. 

Novák Katalin jelezte, nem beszélhet a Ferenc pápával folytatott egyeztetés részleteiről, de a béketervet illetően teljesen közös az álláspontjuk. 

Hozzáfűzte: Ferenc pápa április végi magyarországi látogatása óta, amikor az egyházfő bejelentette, hogy békemissziót kezdeményez, "most közelebb vagyunk ahhoz, hogy konkrét lépéseket tegyünk a béke irányába". 

Az államfő azt mondta, 

a békemissziónak, amelyet a pápa Matteo Zuppi bíborosra bízott, működnie kell.

 "Remélem, hogy hamarosan elérkezik az a pillanat, amikor Ferenc pápa kulcsszerepet kap a béketárgyalásokban" - jelentette ki Novák Katalin. 

Ferenc pápa azt is megosztotta a magyar államfővel, hogy október 4-én adja ki következő enciklikáját, melynek témája a teremtett világ védelme lesz a 2015-ös, Áldott légy kezdetű pápai enciklika folytatásaként, aktualizálásaként. 

Novák Katalin kiemelte, Ferenc pápával azonos nézetet vallanak a tekintetben is, hogy fel kell lépni az afrikai országok destabilizálásával szemben. A migráció kérdése a Giorgia Melonival való találkozón is felmerült. Az olasz miniszterelnökről szólva az államfő elmondta, "nehéz örökséget kapott, de jó munkát végez, bölcs, őszinte, szereti a népét". Novák Katalin még abból az időből ismeri Giorgia Melonit, amikor egy négyszázalékos olasz párt vezetője volt, ő pedig államtitkár. "De tudom, hogy nagymama korunkban is barátnők leszünk" - mondta a köztársasági elnök.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában