erőszakos érzékenyítés

2021.03.30. 08:05

Alkotmányellenes a Háttér Társaság érzékenyítő projektje

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint a Háttér Társaság érzékenyítő projektje nemcsak a régről jól ismert kommunista tempó, de alkotmányellenes is.

Szánthó Miklós a Magyar Nemzetnek küldött elemzésében kijelenti: a Háttér Társaság és a hasonló, genderista szépelgők „érzékenyítésnek” hívott agymosásának alkotmányos korlátja van, nem korlátozhatják a szülőket és nem veszélyeztethetik a gyermekeket azzal az aberrációval, hogy a fiú is lehet lány, a lány meg fiú.

A lap március 29-i számában, valamint online felületén is megjelent Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatójának elemzése azzal kapcsolatban, hogy a Háttér Társaság közérdekű adatigényléssel akar információt szerezni a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől kisgyerekek nemi szervi beavatkozásairól.

Az igazgató szerint az áll az ármánykodó adatigénylés mögött, hogy

a Soros György által finanszírozott szervezet majd a statisztikákat felmutatva tudjon érvelni amellett, hogy vannak interszex emberek,

és erre hivatkozva kampányt indíthassanak azon szülők ellen, akik a gyermekük egészségét akarják megmenteni és erkölcsi épségben szeretnék felnevelni őket.

Szánthó Miklós az ügyhöz kapcsolódva most egy másik aspektusát tárja fel a Háttér Társaság működésének. A lapnak küldött elemzésében felhívja a figyelmet arra, hogy a Nyílt Társadalom Alapítványok által közel százmilliós összeggel támogatott homoszexuális lobbiszervezet

be is vallotta, hogy az adatigényléssel szerzett „bizonyítékokkal” az a céljuk, hogy korlátozzák a szülők gyermekneveléshez fűződő jogát.

Ez nemcsak a régről jól ismert kommunista tempó, de alkotmányellenes is – fogalmaz az igazgató. Hiszen az Alaptörvény kimondja, hogy a szülőnek joga van megválasztani a gyermeknek adandó nevelést, és ennek keretéül kijelöli, hogy a gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez, védelemhez, ahogy a születési nemének megfelelő önazonossághoz is. Szánthó Miklós szerint mindebből az fakad, hogy a Háttér Társaság és a hasonló, genderista szépelgők „érzékenyítésnek” hívott agymosásának alkotmányos korlátja van: nem korlátozhatják a szülőket és nem veszélyeztethetik a gyermekeket azzal az aberrációval, hogy a fiú is lehet lány, a lány meg fiú – jelenti ki az igazgató.

Szánthó Miklós hangsúlyozza: Nyugaton az érzékenyítés már odáig jutott, hogy bíróság tiltja meg a szülőknek, hogy beleszóljanak abba, ha pubertás gyermekük az agymosás hatására vissza nem csinálható nemátalakító műtétnek veti magát alá. És az ilyen traumatikus beavatkozáson tinédzserkori hóbortból áteső gyerek felnőttkorban majd joggal kérdezheti szüleitől: „Hol voltatok, amikor meg kellett volna védeni engem?” – mutat rá az igazgató.

Erőszakos érzékenyítés

Mint arról a Magyar Nemzet egy korábbi cikkében beszámolt, a Háttér Társaság közérdekű adatigényléssel fordult a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőhöz, mert egyebek mellett kisgyerekek nemi szervi beavatkozásairól szeretne információt szerezni egy olyan tudatosságnövelő, valamint szociális és egészségügyi szakembereket érzékenyítő és oktató projekt megvalósításához, amelyhez az Európai Bizottság is hozzájárul csaknem harmincezer euróval.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!