Az első vakcina megjelenésének hírére az oltásellenesek is támadnak

Egyre több a koronavírussal fertőzött, ennek ellenére nem apad azok ­száma, akik szerint felesleges beadatni majdan a fejlesztés alatt álló vakcinát.­ ­Összeesküvés-elméletek születnek, orvosi, gyógyszerészi diplomával rendelkezők állnak a felelősségteljesen gondolkodók ellen ágálók élére – írja a Magyar Nemzet.

A történelem két legismertebb járványa a pestis XIV. századtól dúló második hulláma – becslések alapján a korabeli Európa lakosságának harminc-hatvan százaléka halt meg –, illetve az első világháború végén pusztító spanyolnátha. (Utóbbi áldozatait huszonegy- és ötvenmillió közé teszik.) Mindkettő alapvetően befolyásolta az adott korszak politikai, gazdasági és demográfiai viszonyait. A nagy pestisjárvány 1347 végi itáliai megérkezését több történész a higiénés viszonyok fordulópontjának tekinti, mivel az egyes városok sorra hoztak köztisztasági jellegű intézkedéseket a járvány megfékezésére.

Illatosítás és befalazás

„A mikroorganizmusok felfedezése előtt a járványok kitörésének egyik magyarázata az volt, hogy az epidémia Isten akarata, amivel az orvosok is egyetértettek, magukról pedig azt tartották, hogy ők Isten akaratából gyógyítanak” – mondja Horányi Ildikó főmuzeológus, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum művészettörténésze. Másik elmélet a miazmatikusoké, akik szerint a járvány az olyan környezeti tényezők terméke, mint a fertőzött víz, a szennyezett levegő és a nem megfelelő higiénés körülmények. A levegő megtisztítását úgy oldották meg, hogy a városok nagyobb terein gyújtott tüzekre illatos anyagot vetettek. Figyeltek a halottakra, mert úgy tartották, hogy az elhunytból származó bomlástermékek veszélyesek lehetnek. A XVIII. századtól a temetők a települések széleire kerültek, illetve bezárták a templomi kriptákat.

A járványok kitörésének okát mások nem a szennyezett anyagokban, hanem a kontaktusokban látták. Az úgynevezett kontagionisták a területek lezárásában, a betegek elkülönítésében, azaz a karanténban hittek. Az egyik legkorábbi ismert utalás karantén jellegű intézkedésre az Ószövetségben maradt fenn. Lepra gyanúja esetén többszöri, időben elnyújtott vizsgálatnak kellett alávetni az érintett személyt, és a vizsgálatok között az illetőt vesztegzár alatt tartották.

A módszert később a rómaiak is használták, ­szintén lepra gyanúja vagy a már kialakult betegség esetében. A középkorban az elkülönítést sok helyen úgy értelmezték, hogy a betegeket, illetve a velük együtt lakókat bezárták a saját házaikba. Horányi Ildikó szerint ez sokszor azzal járt, hogy az egészségesek elmenekültek, magukra hagyva beteg hozzátartozóikat. Volt, hogy egész városokat zártak le a járványok idején, ami gyakorta hatalmas zavargások kitöréséhez vezetett.

Milánó élen járt a pestissel szembeni védekezésben, az 1360-as évektől igen szigorú szabályokat hoztak a lakosság védelmére. Az 1370-es években kitört járvány idején befalazták azon épületeket, amelyekben betegek és családjaik voltak. Ez a szigorú megoldás a házi karantén egyik korai formája. A XV. század elején több itáliai városállam vezetett be karantént, bár annak hossza városonként jelentősen eltért. Találunk példát tíz-, tizenegy és tizenöt napos karanténokra. Egyre differenciáltabbak lettek maguk a karanténok is: a különböző személyeket – kockázattól függően – más-más hosszúságú elkülönítésre kötelezték. A XVI. századi Velencében például ha egy borbély érintkezett egy utólag pestisesnek bizonyult személlyel, negyvennapos karanténra kellett elvonulnia, ugyanakkor az üzlethelyiségét csak tizenöt napra kellett bezárni, és legényeit sem kötelezték hosszabb karanténra. Bár a karantén nem mindenhol volt hatékony, valójában a pestis kórokozójának XIX. század végi izolálásáig és a vakcina kifejlesztéséig ennél hatékonyabb védekezést nem találtak. Ahol bevezették a karantént, ott jelentősen lassult a betegség terjedése, ami hosszú távon a járvány megszűnéséhez vezetett. Horányi Ildikó szerint az 1830-as évek kolerajárványát éppen a hatékony karanténintézkedésekkel fékezték meg.

Az első védőoltást – a fekete himlő ellen – Edward Jenner angol orvos dolgozta ki. Jennert elgondolkodtatta egy fejőnő esete, aki szerint ő azért nem kapja el a gyilkos kórt, mivel korábban már megfertőződött az enyhébb tüneteket okozó tehénhimlővel. Jenner elhatározta, hogy teszteli e hipotézist, és kísérletként 1796-ban kertészének szellemi fogyatékos kisfiát a tehénvírussal fertőzte meg, majd később ugyanezt tette a halálos változattal. A fiú túlélte a tesztet.

A sebészorvos ezt követően magán próbálta ki az eljárást, és ő is megúszta. Rájött, hogy egy gyengébb kórokozóval védetté tehetjük a szervezetet a virulensebbel szemben. A tehénhimlőn alapuló technikának köszönhetően 1977-re a feketehimlő-vírust kiirtották.

Abszurd érvelések

„Hat évvel Jenner sikeres kísérlete után már megjelentek az oltásellenesek. Egy 1802-es gúnyrajz tehénfejjel, szarvakkal és fülekkel ábrázolt olyan egyéneket, akiket tehénvírussal kezeltek. Azaz az oltásellenesség gyakorlatilag egyidős a vakcinákkal” – állítja Horányi Ildikó. Eleinte a katolikus egyház is az oltások ellen volt, pápai bulla szólt az ilyen gyógykezelés ellen. Kiátkozással fenyegették meg azokat, akik beoltatták a gyerekeiket. Ugyanakkor a főmuzeológus ismer olyan XIX. század elején született oltási iratokat, amelyek azt bizonyították, hogy az egyházon belül sem mindenki osztotta a pápai tilalmat.

Az oltásellenes csoportok hatásának tulajdonítható, hogy Svédországban az 1890-es évekre nagyon rossz lett a himlővel beoltott gyerekek aránya. A nyájimmunitás elveszítése borzasztó következményekkel járt, amikor a fellobbanó himlőjárvány gyermekek ezreinek életét oltotta ki.

Napjainkban az oltásellenesek tipikus üzenete a vakcinagyártók és az orvosok haszonalapú összeesküvése. Nem meglepő az oltások elleni szkepticizmus összefonódása az alternatív orvoslással sem: például egy brit felmérés szerint a homeopaták és csontkovácsok többsége – erről­ ­Boldogkői Zsolt írt nagyobb anyagot az index.hu-n 2014-ben – lebeszéli a pácienseit az amúgy kötelező MMR- (kanyaró, mumpsz és rubeola) oltásról. Sokszor abszurd oltásellenes érveket is hallhatunk. A megtagadott oltások eredményeként Afrika-szerte, sőt néhány ázsiai országban is újra felütötte fejét a járványos gyermekbénulás.

A kritikusok szerint a védőoltások nem hatékonyak. A helyzet valójában az, hogy a védőoltások bevezetése után az adott betegség visszaszorul, gyakran igen rövid időn belül. Az olyan országok esetében viszont, ahol nem kötelező az adott oltás, vagy nem veszik azt szigorúan, jóval nagyobb a megbetegedések száma. Egy másik állítás szerint a beoltott emberek is megbetegszenek. Bizonyos gyakorisággal valóban ez a helyzet, de ez csupán annyit jelent, hogy az adott oltóanyag nem tökéletes. Az azonban, hogy a nem oltottak is ugyanolyan eséllyel kerülik el a fertőzést, mint a vakcináltak, nem igaz: a járványok idején az oltatlanok megbetegedése jóval nagyobb arányú, mint az oltottaké.

A növekvő oltásellenesség a fő oka a hosszú idő után újra felbukkanó járványok, mint például a kanyaró elterjedésének – jelent meg a Gallup amerikai közvélemény-kutató és a Wellcome Trust brit egészségügyi civil szervezet tavalyi kutatása. Bár az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint évi hárommillió embert is megmenthetnek a védőoltások, főként európai és amerikai országokban csökken a beléjük vetett bizalom: Franciaországban például a lakosság egyharmada nem tartja biztonságosnak őket. A felmérés azt is kimutatta, az észak-amerikai lakosságnak csak a 72, az észak-európainak pedig csak 73 százaléka gondolja úgy, hogy az oltóanyagok biztonságosak. Kelet-Európában mindössze ötvenszázalékos ez az arány. A szegényebb térségekben a bizalom sokkal nagyobb: például Dél-Ázsiában 95, Kelet-Afrikában pedig 92 százalékos. Világszinten egyébként az emberek 79 százaléka tartja biztonságosnak, 84 százaléka pedig hatásosnak a védőoltásokat.

A 140 országban 150 ezer emberrel végzett felmérésben részt vevő szülők hat százaléka nem oltatta be gyerekét semmilyen vakcinával. A legmagasabb oltatlanság Kínában volt, ott a gyerekek kilenc százaléka nem kapta meg a hatóanyagokat, a második helyen Ausztria állt nyolc százalékkal. Ukrajna egy azon országok közül, ahol az elmúlt években kanyarójárvány tört ki, ennek oka lehet az is, hogy ők a kelet-európai régió leginkább oltásellenes országa a maguk harminc-negyven százalékos adatával. Európán belül Magyarországon, illetve Lengyelországban tartják a legtöbben biztonságosnak az oltásokat: nyolcvan-kilencven százalék közötti bizalomról szólnak az adatok.

Életveszélyes szövődmények

Oltani pedig kell, hiszen például tavaly tízszer annyi kanyarós volt Lengyelországban, mint egy évvel korábban. A környező országokban szintén megugrott az esetek száma. A WHO becslései szerint 2017-ben vélhetőleg 6,7 millióan betegedhettek meg kanyaróban, és közülük 110 ezren veszíthették életüket. A kanyaró a világ egyik legfertőzőbb betegsége, amely leggyakrabban a gyermekeket támadja meg. A fertőzöttek a kór szövődményeiként akár agykárosodást is szenvedhetnek, vagy elveszíthetik látásukat, esetleg hallásukat.

A sokat emlegetett nyájimmunitás azt jelenti, hogy a népesség egy bizonyos részének beoltása védettséget biztosít a beoltatlanok számára, hiszen nincs kitől elkapni a betegséget. Ha azonban az oltatlanok aránya kritikus szint fölé emelkedik, akkor e hatás megszűnik. A kanyaró esetében minimum 94 százalék, a mumpsznál 86 százalék oltottsági szint szükséges az oltatlanok védelméhez.

Az oltásellenesség fő állításai – a védőoltások komoly betegségeket okozhatnak, illetve a nem oltott gyerekek egészségesebbek, mint a beoltottak – tehát hamisak. A védőoltások kockázata rendkívül alacsony, szemben az általuk biztosított védettséggel, ami viszont igen jelentős.

Igazságon túli kor

Sokan tagadják, hogy a fertőző betegségek visszaszorulását az oltások eredményezték. Ezek az emberek egyszerűen nem foglalkoznak a tényekkel, csak hajtogatják a hamis nézeteiket – mondja Boldogkői Zsolt, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetét vezető egyetemi tanár.

Hat éve az index.hun jelent meg az oltásellenesség hazugságairól szóló anyaga, ahol arról írtak, hogy a gyógyszerek és főként azok gyártói a társadalom egy részében globális néputálatnak örvendenek. Az ismerethiány szülte oltásmegtagadás súlyos problémákhoz vezethet, ha ennek szintje elér egy bizonyos arányt a népességben. Arra figyelmeztetett, hogy sok veszélyes kórokozó várakozik sötét zugokban türelmetlenül, hogy lecsapjon gyermekeinkre és a felnőttekre egyaránt. Javult vagy romlott azóta a helyzet?

Két fronton tapasztaltam jelentős romlást. Az egyik a koronavírus-járvány megjelenése, a másik pedig a hazai oltásellenesség hangjának és szervezettségének az erősödése. Míg korábban egy-két holdkóros nem adatta be a gyerekének a vakcinát, ma már orvosi és gyógyszerészdiplomával rendelkező személyek állnak a hazai antivax mozgalmak élén. Petíciót fogalmaznak meg a kötelező védőoltások megtagadására éppen akkor, amikor a járvány megfékezésére hamarosan rendelkezésre fog állni a megoldás, amely nem más, mint a vakcina. Ráadásul nemsokára várható az influenza megjelenése, amely ha egyidejűleg támad a koronavírussal, akkor igen komoly egészségi problémákat okozhat olyan személyekben is, akik egyébként külön-külön ellenállók mindkét vírusnak.

Sokan ódzkodnak a védőoltásoktól, sőt egyesek még a kötelezően beadandókat is megtagadják. Mi lehet ennek az oka?

A laikusok között az oltásellenesség legfőbb okai a tudatlanság és az ismerethiány. Nagyon sok kárt okozott Andrew Wakefield brit orvos, aki egy tanulmányban azt állította, hogy az úgynevezett MMR-oltás (kanyaró, mumpsz és rubeola ellen) autizmust okoz. Kiderült, hogy hazudott az illető, a cikket vissza is vonták, de a közvélemény nem értesült erről, illetve sokan úgy vélik, hogy ­Wakefield a háttérhatalmak áldozata lett.

A jelenlegi helyzetben mindenkinek a hatékony vakcina mielőbbi kifejlesztéséért kellene szurkolnia. Ezzel szemben megjelennek a vírustagadó orvosok, az oltásellenes vélemények. Ez mivel magyarázható?

A védőoltások ellen különféle kétes üzleti vállalkozások is nyilvánosan agitálnak, azt állítván, hogy az általuk árult szerek vírusellenes hatásúak. Megint mások pártépítési szándékkal gyűjtik maguk köré a tudománytagadókat. Vannak, akiket csak a szereplési vágy hajt, és ezért mennek szembe a főáramú tudománnyal. Ez azonban nem olyan alternatív elképzeléseket takar, amelyek megfontolandó gondolatokat tartalmaznak, hanem súlyos ismerethiányból fakadnak, megfűszerezve különféle abszurd összeesküvés-elméletekkel.

A teljes írást itt olvashatja el.