Balog Zoltán: a keresztény embernek közéleti felelőssége van

Egyházi emberként súlyos arány- és szereptévesztés, hogy az egyik katolikus püspök bátorító levelet írt azoknak, akik engedték, hogy Jézusról olyanokat mondjanak, ami nem tűr nyomdafestéket – fogalmazott a Magyar Időknek adott interjúban Balog Zoltán az adventi időszakban zajló tüntetések kapcsán. A miniszterelnöki biztos arról is beszélt, hogy a globalista és a lokalista szemlélet harca jellemzi a világot napjainkban. A korábbi emberierőforrás-miniszter a kultúrharcról és a politikai kultúráról is kifejtette véleményét. A beszélgetést változtatás nélkül közöljük.

Advent utolsó vasárnapja előtt milyen érzésekkel készül az ünnepre?

A nagy ünnepek előtti időszak mindig lehetőség arra, hogy felmérjük az életünket; nemcsak az adott év teljesítményét, hanem azt is, milyen állapotban vagyunk, ami viszont egy mélyebbre irányuló kérdés. Nemcsak mentálisan, egészségileg lehet önvizsgálatot tartani, hanem azt is megkérdezhetjük, hogy az életünk minősége milyen. Minden nagy keresztény ünnep abban nyújt segítséget, hogy az életünk olyanná váljon, amilyennek a Teremtő elképzelte, és annak egyre inkább megfeleljünk.

Milyennek érzi most az életét?

Egyre jobb állapotban vagyok. Azt szoktam mondani, micsoda kiváltság, hogy én most újra azokkal a dolgokkal foglalkozhatom főállásban, amelyek a világ legfontosabb dolgai. Nekem ez nem más, mint a Szentírás üzenete, a krisztusi megváltás nagyszerűsége, valósága, a jézusi világ dolgai. Éppen ezért nagyon jól vagyok.

Mivel korábban miniszter volt, a szavaiból úgy hangzik, hogy a politikusi és a lelkészi hivatást nem igazán lehetett összeegyeztetni.

Nem tudom, hogy össze lehet-e, de azt tudom, hogy össze kell hangolni. A keresztény embernek közéleti felelőssége van, így a lelkipásztornak is. Más kérdés, hogy ez nem egy pártpolitikai küldetés, én sem vagyok egyetlen pártnak sem a tagja. A krisztusi üzenet túlmutat az egyénen, kihat a közösségre, s azon is túlra. A gyülekezetnek küldetése és felelőssége van nemcsak a saját tagságáért, hanem a körülötte lévő világért is. Erre nagyon sok szép példa van a történelemben. Az én egyik példaképem Bethlen Gábor, aki ezt a fajta református közéletiséget ­kiválóan megvalósította.

A példaképek múltjából milyen tanulságokat tudott hasznosítani a jelenkorban?

Számomra ez az év a nagy váltást jelentette. Az elmúlt nyolc év kormányzása nem volt sikertelen, és örülök, hogy ehhez én is hozzátehettem valamit. Talán idézhetem itt a kormányfőt, aki azt mondta, hogy az általam vezetett minisztérium minden területét jobb állapotban adtam át, mint ahogy átvettem. Ez fontos visszaigazolás számomra. Van tehát a nyolc év teljesítmény része.

Valamint van a másik része, hogy mire készített fel az elmúlt év. Egyre inkább azt látom feladatomnak, hogy azok az üzenetek, amelyek a politikában is megjelentek, azoknak a fundamentuma megerősödjön, ezeket meg tudjuk fogalmazni a 21. század nyelvén. Például amikor a kereszténydemokrácia megújításáról beszélünk, ebben én keresem azokat a keresztény gondolkodókat, akik olyan módon tudják megfogalmazni a kereszténydemokrácia, a közéleti felelősség lényegét, ahogyan arra a politikusok nem képesek. Ez ugyanis alapvetően az írástudók diskurzusából születik. Én ebben a világban szeretnék aktívabb lenni, erre készített fel az elmúlt év.

December elején részt vett a CDU kongresszusán, Hamburgban. Mit gondol, milyen jövője van a kereszténydemokráciának Európa többi országában?

Magyarországon erősödik a keresztény kultúra és értékrend. Egyre több ember látja, hogy ez milyen fontos. Egy kereszténydemokrata tudja, hogy nem embereket utasítunk el, hanem egy olyan világfolyamatot, amely a mi életünket teszi tönkre, ha nem figyelünk. „Szeresd felebarátodat”, de védd meg a közösségedet, azt a világot, amelyet rád bízott a Jóisten, a családodat, a nemzetedet, a hazádat!

Fontos felelősségünk van az üldözött keresztények megsegítésében is. A mi kormányunk ebben igyekszik élen járni. És azt látom, hogy Európában is vannak szövetségeseink, de ma még a CDU elitje másfelé tekint. Olyan, mintha a német társadalmon lenne egy fedő, ami alatt forrong a világ, de van a média, amelyik az innen előkerülő nonkonform gondolatokat rögtön megbélyegzi, morálisan elítélendőnek, jogszerűtlennek állítja be, hogy ne kelljen azzal foglalkozni, ami valóban feszíti a társadalmat. Ez a feszültség érződött a CDU kongresszusán.

Felmerült az ön neve is a Fidesz–KDNP európai parlamenti listáján. Miért nem vállalta a jelöltséget?

Megtisztelt miniszterelnök úr felkérése, de nem ebben a formában szeretném végezni azt a munkát, amit rám bízott, hanem a sokkal szabadabb szellemi világban. Véleményem szerint egy képviselő az Európai Parlamentben gúzsba kötve táncol. Már miniszterként is éreztem ezt. Ilyen funkció­ban az energiák nyolcvan százaléka arra megy, hogy legyőzd azokat az akadályokat, amelyek nem engedik, hogy azt csináld, ami a dolgod lenne. Most a romaügyi megbízatásban vagy a lelkészi hivatásban pont azt érzem, hogy szabadabban és hatékonyabban tudok dolgozni, és nem azzal kell küzdenem, hogy végre azt csináljam, amihez értek.

Említette a küzdelmet. Az elmúlt időszakban ismét hangsúlyosan megjelent a magyar közéletben a kultúrharc. Mit gondol erről, és hogyan élte meg?

Az elmúlt nyolc évből hat évet én vezettem azt a tárcát, amihez a kultúrkormányzás tartozik. De mit akartunk nyolc évvel ezelőtt? Azért hoztuk létre a Magyar Művészeti Akadémiát, hogy a művészek maguk alakítsák, hozzák létre a kulturális tereket és határozzák meg az erősítendő értékeket, ne a kormányzat. A kultúrkormányzás az egy másik dolog, más feladat. A magyar kultúrnemzet, ebben tudunk erősek lenni. Nem kőolajban vagy más ásványi kincsekben, hanem a kultúránkban. Olyan kulturális intézményrendszerünk van, amely a határainkon túlra is kiterjed. A minisztériumnak ezt kell működtetnie.

A leköszönt kulturális kormányzásnak címzett bírálatok szerintem rossz címre mennek. Ezen túl pedig kizárólag az anyagi támogatásokat számolgatni, nos, szerintem ez is rossz megközelítés. Az igazi kultúrharc szellemi téren mozog. Művek küzdenek művekkel, művek támogatják meg egymást. Ez az igazán fontos, nem az, hogy mire adtunk ötmillió forintot. Nem volna szabad abba a hibába esni, hogy az alapján nézzük a művészetet, hogy az alkotó kormánypárti vagy kormányellenes. Hibának tartom, hogy úgy közelítsük meg a kultúrát, hogy jobboldali vagy baloldali, konzervatív vagy liberális. Vannak gyenge minőségű és zseniális alkotások itt is, ott is.

De például a balliberális oldalon egyre erősebb a tendencia, hogy „nem vagy művész, ha nem vagy kormányellenes”. Ha már „kultúrharc”, akkor az ott kezdődik, hogy mit tanulnak a gyerekeink. Az elit vitatkozhat, de közben vajon a felnövekvő nemzedék fogja tudni, hogy mitől magyar a magyar? Milyen értékeink vannak? Egy kultúrharcos győzelem például, amire igazán büszke vagyok, hogy a magyar állam pénzén minden iskolás eljuthat határon túli magyar közösségekhez. És ha Székelyudvarhelyen kiszáll a buszból, akkor ugyanazokkal a feliratokkal, motívumokkal találkozik, mint itthon. És ott, a határtól több száz kilométerre magyarul beszélnek! Ekkor talán majd elgondolkodik azon, mit jelent az összetartozás. Én ezt fontosabbnak tartom, mint az elitek vitatkozását.

Beszéltünk kultúrpolitikáról, de nem beszéltünk politikai kultúráról. Ön mit gondol az ellenzék viselkedéséről?

A Polgári Magyarországért Alapítvány alapdokumentumában már évekkel ezelőtt beszéltünk arról, hogy ez milyen fontos. Szívesen megkérdezném a balhézó képviselőket, hogy vajon mennyire tartják méltónak egy képviselőhöz azokat a mutatványokat, amiket láthattunk az elmúlt napokban, nem csupán az utcán, hanem a Parlamentben is. A képviselőknek példát kellene mutatniuk. Bohózatba illő, ahogyan mindenképpen áldozatnak akarták beállítani magukat. Mert mi lesz akkor, ha majd egy egyszerű dolgozó nem akar dolgozni, és elkezdi összetörni a gépeket, azt hangoztatva, hogy ha a parlamenti képviselőknek szabad törni-zúzni, akkor nekik miért nem. Ha az ő gyerekük dührohamot kap az iskolában, és meggyújtja a fenyőt, azt is normálisnak fogják tartani? A tehetetlen dühöt látom, ennyit tudnak. Még egy évvel sem vagyunk túl a kétharmados választási győzelmen, amit nekik nehéz elviselniük. Ez persze bennünket, kormánypártiakat nem ment fel a párbeszéd kötelezettsége alól. Akivel lehet beszélni, azzal beszélni kell, akkor is, ha ellenünk van.

Ön írna levelet a tüntetőknek egyházi emberként?

Ha megtenném, azt biztosan nem olvasnák fel. Egy kicsit meg is döbbentem azon, hogy egy katolikus püspök ezt megtette. Ráadásul azoknak írt egy úgymond bátorító levelet, akik engedték, hogy Jézusról olyanokat mondjanak, ami nem tűr nyomdafestéket. A keresztényekről úgy nyilatkoznak ezeken a tüntetéseken, hogy az sért minden hívő embert.

Azokról, akik az ország karácsonyfáját fel akarták gyújtani, azt állítani, hogy békések… nos, mindenképpen elgondolkodtató. Vajon ki mondta ennek a püspöknek, hogy tiszta szándékú emberek ezek? Egyházi emberként ez súlyos arány- és szereptévesztés.

Bízom benne, hogy Magyarországon van egy olyan többség, amely azt mondja, hogy ezeket az embereket nem akarják látni a hatalom közelében. Még akkor sem, ha vannak a tüntetők között jó szándékú, megtévesztett emberek. Most a lényeg mégiscsak az, hogy a karácsony békéjében mindenki részesülhet.