bűnügy

2018.04.18. 12:39

Milliókat sikkasztott egy zalai könyvelő

Három év börtönre ítélt első fokon a Zalaegerszegi Járásbíróság egy könyvelőnőt, aki három cégtől összesen több mint 92 millió forintot sikkasztott el - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

Bartalné Mentes Judit közölte: a vádlott 2002 és 2010 között egyéni vállalkozóként különböző cégeknek dolgozva, majd 2010-től egy kft. nevében végzett könyvelői tevékenységet gazdasági társaságoknak. Feladatai közé tartozott a megbízók könyvelési, társadalombiztosítási, valamint munkaügyi dokumentumainak vezetése és az ehhez kapcsolódó adminisztrációs feladatok ellátása.

A nő – hozzáférési jogosultságát kihasználva – 2004 és 2014 között három cég bankszámlájáról különböző összegeket utalt át a sajátjára, összesen több mint 92 millió forintot. Időközben az egyik cégnek megtérítette az elsikkasztott 33 millió forintot, a két másik társaságnak pedig több mint 22 millió forintot fizetett vissza.

A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden háromrendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztásban találta bűnösnek az asszonyt, és három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Kötelezte arra is, hogy fizesse meg a két cégnek a fennmaradó több mint 36 millió forintot és a kamatait.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és az ügyvédje fellebbezett, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt tartott fent.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!