veszély

2018.03.26. 16:05

Fekete-Afrikában toboroz az Iszlám Állam

Az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) ügyvezető igazgatója szerint emiatt újabb migránsválság fenyegeti Európát.

Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet iraki-szíriai kalifátusának eltűnésével a szervezet Fekete-Afrikában kezdett el intenzíven toborozni, ami azzal fenyeget, hogy újabb migránsválság éri Európát – jelentette ki az ENSZ Élelmezési Világprogramjának (WFP) ügyvezető igazgatója az AP hírügynökségnek adott, hétfőn megjelent interjújában.

Szíriából elmenekülve sok dzsihadista az Afrikát kelet-nyugati irányban átszelő, 500 millió lakosú, aszályos Száhel-övezetben kötött ki, és szövetkezik az ottani szélsőséges szervezetekkel, az al-Kaida hálózat helyi szárnyával, illetve az al-Shabaabbal és a Boko Harammal – tette hozzá David Beasley. Ennek hatására, ha az Európai Unió nem segíti élelemmel és a stabilitás megteremtésével a térséget, akkor sokkal nagyobb migránsáradat indulhat el onnan Európába, mint amekkora a szíriai háború elől menekült – figyelmeztetett.

„A klímaváltozás és a gyenge kormányok miatt a Száhel-övezet egy nagyon kényes és ingatag térség, és az ott megtelepedő dzsihadisták az élelmet zsarolási eszközként fogják használni újabb tagok toborzására, így idézik majd elő a tömegek elmenekülését. Sok anya beszámolt már arról, hogy a férjének esze ágában nem volt csatlakozni az Iszlám Államhoz vagy az al-Kaidához, de a családnak nem volt mit ennie, így nem volt más megoldás, mint hogy a családfő beáll a szélsőségesek közé”

- mondta Beasley az interjúban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!