Sporttörténelmi siker

2024.08.09. 22:03

Fantasztikus eredmény: Márton Viviana olimpiai bajnok tekvondóban

A tekvondósok 67 kilogrammos súlycsoportjában szereplő Márton Viviana a fináléban magabiztosan, mindkét menetet megnyerve 2–0-ra győzött, ezzel aranyérmet nyert pénteken a párizsi olimpián.

MW

Az aranyérmes Márton Viviana öröme

Forrás: MTI

Fotó: Illyés Tibor

A 18 éves magyar sportoló tavaly junior Európa-bajnokságot nyert, az olimpiai kvótát pedig márciusban a szófiai kvalifikációs versenyen szerezte meg. Az UTE Madridban élő tehetsége fiatal kora ellenére nem esélytelenként érkezett a francia fővárosba, ugyanakkor arra, amit a pénteki versenynapon a fináléig vezető úton elért, talán ő is csak titkon számított.

A mindössze 12. kiemelt magyar már elsőre nagyon komoly kihívással került szembe a riói és tokiói játékok elefántcsontparti bronzérmesének, Ruth Gbagbinak a személyében, aki ellen megmutatta, hogy az idegei kiváló állapotban vannak, ugyanis döntő menetben tudta kiharcolni a továbbjutást. A negyeddöntőben aztán az amerikai Kristina Teachoutot is 2-1-re múlta felül, majd az elődöntőben egészen parádés teljesítménnyel verte a belgák első kiemeltjét, a tavaly Grand Prix-győztes, 2022-ben világbajnok Sarah Chaarit.

Az elődöntő után Márton elmondta, hogy a döntőt megelőző órákban masszázs, kis evés és reményei szerint egy kevés alvás is belefér, a fináléra pedig készen fog állni.

 A döntőben a 22 éves szerb Aleksandra Perisic várt rá, aki már a felnőtteknél is komoly eredménysorral büszkélkedhet, a 2022-es világbajnokságon ugyanis ezüstérmet nyert és két Európa-bajnokságon állt már dobogóra.

Az aranymérkőzés pompás felvezetést kapott, a magyar és a szerb tekvondós a Grand Palais impozáns karzatáról vonult a küzdőtérig, majd elsőként Márton Vivianát mutatták be, aki elszántan, de mosolyogva vonult fel a pástra, majd őt követte Perisic.

A küzdelem  elején mindkét sportoló megfontolt volt, az első percben távolról indított rúgásokkal próbálkoztak, ám nem jártak sikerrel, majd váratlanul Márton -–a nap során már többször bemutatott – fejrúgást villantott, így 3–0-ra elhúzott. Ezek után Perisic többet vállalkozott, de a magyar minden próbálkozását védte, majd 15 másodperccel a szakasz vége előtt testre rúgott és már 5-0-ás előnybe került. Az utolsó másodpercekben egy eredménytelen szerb challenge és intések követték egymást, ami Márton magabiztos szakaszsikerét (7–1) nem befolyásolta.

MÁRTON Viviana
Márton Viviana (kék) és a szerb Aleksandra Perisic a női tekvondósok 67 kilogrammos versenyének döntőjében
Fotó: Illyés Tibor / Forrás:  MTI

A pihenő után ismét nyugodtabb mederben folyt a döntő. A második két perc elején nem volt értékelhető akció, aztán közel egy perc után a szerb talált testre (0–2), amire azonban Mártonnak volt válasza és szép rúgással egyenlített. Az UTE Madridban élő versenyzője koncentrált maradt a folytatásra is és 51 másodperccel a vége előtt egy újabb testrúgást vitt be (4–2), amivel nagyon közel került az aranyéremhez.

MÁRTON Viviana
Márton Viviana (kék) és a szerb Aleksandra Perisic a női tekvondósok 67 kilogrammos versenyének döntőjében
Fotó: Illyés Tibor / Forrás:  MTI

Ezek után Perisictől nagy hajrára lehetett számítani, de kicsit határozatlannak és tanácstalannak tűnt a szerb, indításait a magyar tinédzser szemre könnyedén hárította, ráadásul az intést is elkerülte, így imponáló magabiztossággal, rutinosan védekezte ki az utolsó másodperceket, majd önfeledt ünneplésbe kezdett. Márton Viviana születési helyének, Kanári-szigeteknek a zászlajával, majd a magyar lobogóval ünnepelt, percekig táncolva a páston.

MÁRTON Viviana
Az aranyérmes Márton Viviana a magyar lobogóval
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI

Márton Viviana a magyar tekvondó történetének első olimpiai érmét nyerte, egyúttal a párizsi magyar küldöttség 15. dobogós és ötödik első helyezését érte el.

Márton Viviana: a döntő volt a legkönnyebb

Márton Viviana, a tekvondósok 67 kilogrammos súlycsoportjának olimpiai bajnoka szerint lépésről lépésre, mérkőzésről mérkőzésre haladt előre pénteken és a nap végére minden tökéletesen alakult a számára.

MÁRTON Viviana
Az aranyérmes Márton Viviana (b2), az ezüstérmes szerb Aleksandra Perisic (b), a bronzérmes belga Sarah Chaari (j) és a szintén bronzérmes amerikai Kristina Teachouta (j2) női tekvondósok 67 kilogrammos versenyének eredményhirdetésén 
Fotó: Illyés Tibor / Forrás:  MTI

 A Madridban élő 18 éves versenyző az eredményhirdetés után, egy órával megnyert döntőjét követően is széles mosollyal az arcán állt a magyar újságírók elé a Grand Palais-ban, ahol azzal kezdte, hogy álma vált valóra az olimpiai diadallal. Az ötkarikás diadal ikertestvérével közös céljuk volt gyerekkoruk óta, s ezt közösen élték át, mivel a tavaly világbajnoki címet nyert Luana a helyszínen szurkolt és segítette őt.

Luana minden meccs előtt elmondta, hogy figyeljek oda, legyek erős és gyors, végig koncentráljak és azt, hogy én vagyok a legjobb

– mondta Márton Viviana, aki a döntő utáni ünneplésére is kitért. 

A tánc ösztönösen jött. Nagyon szeretem, ha mindenki megőrül és táncol velem. Főleg ebben a pillanatban. Ebben táncolni kellett.

Az egész napos menetelésével kapcsolatban az MTI kérdésére elárulta, hogy az első mérkőzésén az elefántcsontparti Ruth Gbagbi ellen nagyon kellett koncentrálnia, kemény csata volt, de a legnehezebbnek az amerikai Kristina Teachouttal szembeni negyeddöntőt, illetve a belgák első kiemeltjével, Sarah Chaarittal vívott elődöntőt nevezte.

Mindegyik meccs nehéz volt. Az első sem volt könnyű, figyelni kellett, de a második és a harmadik mérkőzés volt a legkeményebb és a harmadikon fáradtam el a legjobban. Az amerikai lány hasonló stílusú volt, mint én, a belga elleni elődöntőben pedig nagyon fontos pillanatok voltak és nem hibázhattam egyet sem

– elevenítette fel a napját az UTE sportolója, aki elárulta azt is, hogy a fináléban érezte, hogy erősebb szerb riválisánál, aki nem tudott vele mit tenni. "

A finálé volt a legkönnyebb, de oda kellett állnom rendesen és nem nyugodhattam meg egy pillanatra sem."

 Megjegyezte azt is, hogy reggel, amikor felkelt, még nem tudta, mi fog történni, de bízott magában.

Csak odamentem, csináltam és menet közben éreztem, hogy minden jól megy és ez megvan

– jegyezte meg a Tenerifén született, ezért a magyar mellett a Kanári-szigetek zászlajával ünneplő Márton Viviana, aki azért is örül a sikernek, mert így Magyarországon is növekedni fog a tekvondó népszerűsége.

MÁRTON Viviana
Az aranyérmes Márton Viviana (b) és finn edzője, Suvi Maarika Mikkonen 
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI

A sportág első magyar olimpiai érmesének testvére, Luana az MTI-nek elárulta, hogy lényegesen jobban izgult Vivianánál a nap során.

Minden meccse után iszonyatosan fájt a fejem, a hangom pedig már teljesen elment, annyit kiabáltam, de nagyon boldog vagyok. Los Angelesben én is megcsinálom

– utalt arra, hogy a mostani játékokról lemaradt, de a 2028-as olimpián már ott akar lenni, sőt, aranyat szeretne.

Márton Viviana edzője, Suvi Maarika Mikkonen szintén boldogan és elégedett értékelt a nap végén. 

Amint az MTI-nek mondta, kemény meccsei voltak tanítványának, aki végig nagyon koncentráltan és remekül küzdött. Arra a kérdésre pedig, hogy egy nappal ezelőtt gondolta volna, hogy aranyéremmel zárul a péntek, egyértelmű igen volt a válasza.

Vivianán már régóta látszik, hogy nagyon sok van benne. Tehetséges és jó értelemben vett őrült

– jegyezte meg a korábbi kiváló versenyző.

Márton Viviana a magyar tekvondó történetének első olimpiai érmét nyerte, egyúttal a párizsi magyar küldöttség 15. dobogós és ötödik első helyezését érte el. Pénteken ez volt a hatodik magyar medál a párizsi játékokon, ilyenre legutóbb a 2000-es, sydneyi olimpia zárónapján volt példa.

Eredmények, tekvondó:
  nők, 67 kg, olimpiai bajnok:
  ----------------------------
 MÁRTON VIVIANA
2. Aleksandra Perisic (Szerbia)
3. Sarah Chaari (Belgium) és Kristina Teachout (Egyesült Államok)
  a döntőben:
Márton–Perisic 2–0 

Márton Viviana portréja

Született: 2006.02.16., Santa Cruz de Tenerife (Spanyolország)
Klubja: UTE
Súlycsoportja: 67 kg
Olimpiai eredménye: aranyérmes (2024)
Legjobb eredményei: U21-es Európa-bajnok (2023, 62 kg), junior Európa-bajnok (2021 és 2023, 63 kg)

MÁRTON Viviana
Az aranyérmes Márton Viviana a női tekvondósok 67 kilogrammos versenyének eredményhirdetésén a 2024-es párizsi nyári olimpián a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. augusztus 9-én
Fotó: Czeglédi Zsolt / Forrás:  MTI


 

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán gratulált Márton Vivianának:

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is a közösségi oldalán mondott köszönetet: 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!