Esély a győzelemre

2024.08.03. 15:47

Erdei Zsolt: Főleg ütőerőben óriási az előnye Helifnek, de ezzel együtt sem írnám le Lucát

A párizsi olimpia női ökölvívótornáján Hámori Luca szombat délután lép a ringbe az algériai Imane Helif ellen a négy közé jutásért. A korábbi profi világbajnok Erdei Zsolt elárulta, hogy mire kell Hámorinak figyelnie a meccs alatt a biológiai értelemben vett férfi ellen, hogy a magyar lánynak legyen esélye a győzelemre. Időközben Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke sajtótájékoztatót hívott össze az ügyben.

MW

Imane Khelif

Forrás: AFP

Fotó: Fabio Bozzani

Bár a Nemzetközi Boksz-szövetség (IBA) versenyein Imane Helif nem indulhat, mert a 25 éves algériainak a vizsgálatok szerint a férfiakra jellemző XY kromoszómái vannak, az olimpia ökölvívótornáján zöld utat adtak az algériai sportolónak, hála a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak. A szervezet egy tajvani versenyzőnek is engedélyt adott, aki hasonló helyzetben van, mint az algériai; s mindez világméretű tiltakozást váltott ki. Ám Hámori Lucát ez nem zavarja, a magyar lány kiáll Helif ellen – írta meg a Magyar Nemzet. A mérkőzés előtt a korábbi profi bokszoló, Erdei Zsolt is beszélt az esélyekről.

ERDEI Zsolt
Erdei Zsolt világ- és Európa-bajnok ökölvívó
Fotó: Soós Lajos / Forrás: MTI

Sok mozgás, jó védekezés

Az olimpiai bronzémes Erdei Zsolt, korábbi félnehézsúlyú és cirkálósúlyú profi világbajnok is úgy véli, Imane Helifnek semmi keresnivalója a nők mezőnyében – olvasható a Magyar Nemzet oldalán.

Mozgáskoordinációban, izomerőben, alkati felépítés dolgában és főleg ütőerőben óriási az előny Helif oldalán. A múltban a mindenkori nemzetközi bokszszövetséget kárhoztatták az olimpiai élet vezetői, mert bíráskodási anomáliák merültek fel, most viszont a NOB szolgáltat támadási felületet ezzel a genderüggyel

– árulta el Erdei Zsolt, aki szerint a magyar bokszoló nem esélytelen.

Ezzel együtt sem írnám le Lucát, sohasem láttam még ilyen összeszedetten versenyezni, ütései kivétel nélkül a helyükön vannak. Ha nagyon sokszor mozog el riválisa elöl, és elkerüli a jelentős ütéseket, képes arra, hogy nyerjen

– mondta el az egykor bokszoló. Csötönyi Sándor a honi ökölvívó-szövetség örökös tiszteletbeli elnöke szerint Hámori Luca nagyon nehéz összecsapás elé néz, de azt nem gondolja, hogy komolyabb sérülés érheti a találkozó során. Időközben a párizsi olimpián váratlan sajtótájékoztatót hívott össze Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnöke.

HÁMORI Luca
Hámori Luca az ökölvívó-válogatott edzésén
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Nem kétséges, hogy nők

A NOB elnöke arról beszélt, hogy a két sportoló egyértelműen megfelel a „nő definíciójának”, így ő nem lát abban semmi kivetnivalót, hogy a két sportoló ott van a női mezőnyben az olimpián, akkor sem, ha 2023-ban mindkettőjüket kizárták a világbajnokságról, mert a tesztoszteronszintjük a megengedettnél magasabb van – derült ki az Origo oldaláról.

Női ökölvívásról beszélünk. Van két bokszolónk, akik nőkként születtek, nőkként nőttek fel, nőkként élnek, női útlevéllel rendelkeznek és nőkként versenyeznek. Ez a nő egyértelmű meghatározása. Soha nem volt kétséges, hogy ők nők

– idézi az Origo Bachot, aki szerint azt látják, hogy egyesek újra akarják gondolni, ki is a nő valójában.

Csak arra tudom őket kérni, hogy álljanak elő egy tudományos alapokon nyugvó új definícióval arra vonatkozóan, hogy ki a nő, és miként lehet, hogy valaki, aki nőként született, nevelkedett, és nőként versenyzett, ne minősüljön nőnek. Ha előállnak valamivel, készek vagyunk megvizsgálni, de nem veszünk részt egy politikailag motivált kultúrharcban

– mondta Bach. Hámori Luca a program szerint ma 17.22-kor lép a ringbe az algériai Imane Helif ellen a négy közé jutásért.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!