Élete legnehezebb lépései lesznek

2024.07.25. 13:45

Tóth Krisztián éppen cipőt vásárolt, amikor megtudta, ő viheti a magyar zászlót a megnyitón

A párizsi olimpia megnyitóján Böde-Bíró Blanka kézilabdázó mellett Tóth Krisztián viheti a magyar zászlót. Hatalmas meglepetésként érte a Magyar Olimpiai Bizottság döntése a dzsúdóst, elsőre nem is akarta elhinni.

MW

Tóth Krisztián cselgáncsozó (b2) átveszi a magyar csapat zászlóját Lõrincz Tamás birkózótól (j2) a párizsi ötkarikás játékokon szereplő magyar csapat eskütételén

Forrás: MTI

Fotó: Kovács Tamás

A maga 30 évével Tóth Krisztián lesz a magyar dzsúdóválogatott legrutinosabb tagja Párizsban. Három évvel ezelőtt a tokiói ötkarikás játékokon bronzérmet nyert cselgáncsozó több feladattal érkezett a francia fővárosba. Egyrészt a saját jó szereplésén túl igyekszik majd levenni a terhet a többiekről, és reményei szerint ez olyan pszichológiával fog bírni, hogy részben önmagáról is leveszi, így teljes gőzzel, nyugodtan tudnak versenyezni. A másik nagy feladata, ami talán még a tatamin való szereplésnél is nehezebb, de mindenképpen különlegesebb, az a péntek esti ünnepségen lesz. 

TÓTH Krisztián
Tóth Krisztián cselgáncsozó a magyar csapat zászlójával
Fotó: Kovács Tamás / Forrás: MTI

Mint kiderült, pár órával az eskütétel előtt, e-mailben értesült Tóth Krisztián cselgáncsozó, hogy ő viheti a magyar zászlót a párizsi játékok megnyitóján.

Gyulay Zsolt, a MOB elnöke pár nappal az olimpiai eskütétel előtt felhívott, hogy mindenképpen el kellene jönnöm a Művészetek Palotájába. Ezt amúgy nem terveztem, mert sűrű volt a programom, sok volt az edzés. Éppen cipőt vásároltam a formaruhához aznap, és körülbelül három órával az esemény előtt e-mailt kaptam, amelyben az állt, rám gondoltak, hogy vigyem én a nemzeti zászlót Párizsban

– nyilatkozta a Mandinernek az MTK olimpikonja.

Kicsit úgy éreztem magam, mint amikor az olimpiai bronzérmemet megnyertem Tokióban, bevittem a szobámba a faluban, és nem is értettem, mi történt velem, csak nézegettem a medált, és kérdeztem magamtól, ez tényleg az enyém? Természetesen nem is vacilláltam egy másodpercig sem azon, hogy elvállaljam. Nagyon furcsa érzés, és hatalmas büszkeség, hogy én mehetek elöl Blankával a magyar lobogóval. Ekkora megtiszteltetés talán még nem is ért az életemben. Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy számomra ez a felkérés nagyjából egy olimpiai éremmel egyenértékű

– folytatta Tóth Krisztián.

Azt nem tudom, miért esett rám a választás, de talán azért, mert valamit jól csináltam korábban. Mindenesetre ezek lesznek életem legnehezebb lépései. Kínosan figyelni fogok arra, nehogy elessek, jól tartsam a zászlót, jól álljon a ruha rajtam. Biztosan túl fogom egy kicsit gondolni ezt az egészet, de azért bízom is magamban, s remélhetőleg nem lesz gond, ahogy a szervezésben sem

– mondta a cselgáncsozó.

A teljes cikk ITT olvasható el. 

Hatvanöt hazai klub sportolói alkotják a magyar küldöttséget

Összesen 82, ebből 65 hazai sportegyesület 180 versenyzője képviseli a magyar színeket a pénteken kezdődő párizsi olimpián Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke szerint.

A SOSZ csütörtöki tájékoztatása szerint a legtöbb olimpikont a korábbiakhoz hasonlóan a fővárosi kiemelt sportegyesületek adják: a Ferencvárosi Torna Club (FTC) 23, a Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) 14, az Újpesti Torna Egylet (UTE) 10, a Budapesti Vasutas Sport Club-Zugló (BVSC) 8, az MTK Budapest 7, a Vasas SC pedig 5 sportolót ad a delegációba. 

A fővárosi klubokat a Debreceni Sportiskola, az OTP Bank - Pick Szeged kézilabdacsapat, a Szegedi Vízisport Egyesület és a Szombathelyi Dobó Sportegyesület követi négy-négy olimpikonnal, majd az Atomerőmű Sportegyesület, a Balaton Úszó Klub Veszprém, a Budaörsi Sport Club, a Dunaújvárosi Főiskola Vízilabda Egyesület, a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület és az UVSE Vízilabda Sportegyesület következik három-három sportolóval.

A legtöbb sportágban az UTE versenyzői szerepelnek majd, akik hét olimpiai sportágban küzdenek meg az érmekért. Az FTC, a BHSE, és az MTK Budapest versenyzői hat-hat olimpiai sportág versenyszámaiban lesznek érdekeltek.

A cselgáncscsapat fele éremesélyes

Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke szerint a párizsi olimpián induló cselgáncscsapat fele éremesélyes.

Nagyon optimista vagyok. Ez egy nagyon-nagyon erős csapat, fiatalok és tapasztaltabbak együtt, és most először a sportág történetében részt tudunk venni a csapatversenyben is. Mindenki, aki indul Magyarország színeiben, esélyes arra, hogy pontszerző legyen, a csapat fele pedig éremesélyes

– nyilatkozott az MTI-nek Tóth László.

TÓTH László
Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke
Fotó: Illyés Tibor / Forrás: MTI

Hozzátette, a komplett magyar küldöttséggel kapcsolatban is nagyon optimista:

Mint az egyik sportág európai vezetője, azt tudom mondani, hogy ez a mi olimpiánk lesz. Itthon vagyunk, Európában vagyunk, és ez nagyon komoly előnyt jelent az összes magyar sportolónak. Nem Dél-Amerikában kell megküzdeni a világgal, nem Tokióban a Coviddal és egyebekkel. Komoly sikerek előtt áll a magyar sport, és nem kevés, hanem sok éremmel, arannyal és pontszerző helyezéssel fogunk hazamenni

– fogalmazott.

Tóth László a Nemzetközi Judo Szövetség (IJF) alelnökeként is tevékenykedik a játékokon:

Nagyon jól sikerült a kvalifikáció, világszinten 126 országból vesznek részt a dzsúdó versenyein, és jól mutatja helyünket a világban, hogy a tizenhatodikak vagyunk ebből a 126 nemzetből, de remélem, hogy az eredmények alapján előrébb fogunk végezni

– hangsúlyozta.

Párizsban hét magyar cselgáncsozó szerepel, közülük elsőként Pupp Réka és Pongrácz Bence lép tatamira vasárnap.

A magyar dzsúdócsapat:

férfiak:
66 kg: Pongrácz Bence
81 kg: Ungvári Attila
90 kg: Tóth Krisztián
100 kg: Vég Zsombor

nők:
52 kg: Pupp Réka
63 kg: Özbas Szofi
70 kg: Gercsák Szabina

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!