Bajnokok Ligája párharc

2023.07.10. 19:19

Csercseszov szerint megzavarta volna magát a Ferencváros a műfüves edzéssel (videó)

Megtartotta sajtótájékoztatóját Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője a KÍ Klaksvík elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtt – tájékoztat az Origo.

MW

Nem készültek műfüvön, árulta el Csercseszov a Bajnokok Ligája selejtező előtti sajtótájékoztatón

Forrás: Origo

Fotó: Lantos Gábor

A magyar bajnok orosz trénere egyetértett abban, hogy nehéz lesz a szezon első hivatalos mérkőzése számukra. Ugyanakkor megfelelőnek ítélte meg a felkészülést és azt mondta, a két edzőtábor jó alapokat adott, hogy a Fradi sikerrel vegye az előtte álló akadályt. 

A hétfői sajtótájékoztatón Csercseszov elárulta, hogy a feröeri ellenfélnek csak az utolsó néhány bajnokiját tekintette meg videóról. Ezzel kapcsolatban az orosz vezetőedző úgy fogalmazott, 

az a fontos, hogy a legfrissebb mérkőzéseket lássa, vagyis sem a tavalyi BL-selejtezőből, sem pedig a Konferencia-ligából nem nézte meg a Klaksvík összecsapásait.

Csercseszov az új igazolásokról is ejtett néhány szót a sajtóeseményen. Az orosz tréner úgy érzi, a csapatba való beilleszkedésük megfelelően sikerült, ám a kezdőcsapat összeállításával kapcsolatban elmondta, hogy a hétfő esti utolsó edzés még sok kérdésre választ ad majd.

Bár a Ferencváros Népligeti edzőközpontjában van műfüves pálya, a zöld-fehérek mégsem gyakoroltak ott, mivel az ottani műfű teljesen más, mint amilyen a Klaksvík otthonában található.

Ezért a magyar bajnok nem akart ezzel időt veszíteni a felkészülésből.

Ezzel csak megzavartuk volna magunkat

– jelentette ki a Fradi edzője.

A műfűhöz való hozzászokást így az utolsó edzésen tudja csak kivitelezni a Fradi. Sztanyiszlav Csercseszov elmondta, hogy játékosként járt már a Feröer-szigeteken, az időjárásról pedig úgy véli, a 10-12 fok ideális labdarúgó-mérkőzéshez. Az ellenféltől ugyanakkor senkit nem akart kiemelni:

Nekem az ellenfél összes játékosát kel figyelnem

– fogalmazott Csercseszov, aki a sajtótájékoztató után hétfő kora este edzést tartott játékosainak, amiről az Origo kiküldött munkatársa, Lantos Gábor helyszíni videós beszámolót is készített.

A Ferencváros labdarúgócsapata kedden 20.45-kor lép pályára a KÍ Klaksvik ellen a Bajnokok Ligája selejtezőjének 1. fordulójában.

Az eredeti cikket IDE KATTINTVA érhetik el!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában