A különös és színes Andy Warhol

A kilencven évvel ezelőtt a mai napon, 1928. augusztus 6-án született Warhol alkotásaiban a jelenből merített, mindennapi tárgyakat, bevett szimbólumokat, politikusokat és hírességeket jelenített meg – írja a legendás művészről a kultúra.hu.

Leonardo Da Vinci, Rembrandt, Claude Monet, Pablo Picasso, Andy Warhol… Az elmúlt fél évezred során számtalan zseni született a művészvilágban, akik tudásukkal, alkotásaikkal és ambícióikkal nem csupán példaképek lehetnek, de bebizonyították, hogy a művészetnek milyen elementáris hatásai lehetnek az emberekre, a tömegekre. Ma már ezen művészekre a legkülönfélébb módokon emlékezünk: portréikat és alkotásaikat hordjuk pólókon, táskákon, ékszereken, és utazásaink során ellátogatunk a múzeumokba is, ahol az eredeti műveket őrzik.

Andy Warhol a 20. század egyik ikonikus alakja volt, és egyben a popkultúrából – vagyis a fogyasztói társadalom mindennapi tárgyaiból, látványaiból, a kor hírességeiből – merítő pop-art vezéregyénisége. De ki is volt ő? Honnan származik? Honnan ered külsejének különös fehérsége? És a legfontosabb:

hogy vált Andy Warhol a múltszázad egyik legnevesebb képzőművészévé?

Andy Warhol kerek kilencven évvel ezelőtt a mai napon, 1928. augusztus 6-án látta meg a napvilágot Andrew Warhola néven az amerikai Pittsburghben, Pennsylvaniában. Szülei, Ondrej (Andrew) Warhola és Julia Zavacky még az Osztrák-Magyar Monarchiában születtek, és a mai Kelet-Szlovákia területéről vándoroltak ki az USA-ba az 1920-as évek elején. Gyerekkora nem volt felhőtlen, hat éves korában megbetegedett, és az orvos ágyban maradásra ítélte. Azonban korán megmutatkozott tehetsége a rajzolás iránt, és betegségének idején anyja és két bátyja órákon át azzal szórakoztatta, hogy megmutatták, hogyan kell rajzolni, másolni, nyomtatni képeket. Warholt viszont később sem kerülték el a betegségek: nyolc éves korában bőre veszteni kezdett a pigmentekből, amely végül külsejének különös fehérségét okozta.

„Néha az emberek éveken keresztül ugyanattól a problémától nyomorultak, holott azt is mondhatnák: „Na és?” Ez az egyik kedvenc mondásom: „Na és?” Nem tudom, hogy éltem túl az éveket, mielőtt megtanultam, hogy használjam ezt a trükköt. Sokáig tartott, míg megtanultam, de ha egyszer sikerül, sosem felejted el.”

Édesapja, Ondrej Warhola 1942-ben hunyt el. Halálakor az volt a kívánsága, hogy Andy főiskolán is folytassa a tanulmányait, és ezzel ő lett az első a családban, aki középiskola után továbbtanult. A Carnegie Institute Of Technology hallgatója lett, a nyári szünetben segített Paul bátyjának gyümölcsökkel és zöldségekkel házalni. Amikor csak lehetősége volt rá, Andy gyors, helyszíni vázlatokat készített a vásárlókról. Mint kiderült, ez nem csak gyakorlás volt a számára, hiszen később ösztöndíjat hozott neki. Egy másik nyári szünet alatt kirakatrendezőként dolgozott, amely közelebb hozta hozzá a divat világát, és amely később elindította benne a vágyat, hogy illusztrátor legyen. A főiskola fokozta az érdeklődését a design iránt, és fejlesztette képességét a vizuális alkotásra is. A főiskolán egyedi megoldásai miatt rögvest az egyik legnépszerűbb diákká vált. Miután végzett, 1949-ben néhány társával vonatra szálltak New York felé, ahol illusztrátorként kezdett el dolgozni.

„Azt mondják, az idő megváltoztatja a dolgokat. De az igazság az, hogy magadnak kell megváltoztatnod őket.”

Már a főiskola alatt elhagyta vezetéknevéről az „a” betűt, és első munkáit már Andy Warholként szignózza. A vázlatokat tartalmazó portfóliójának köszönhetően nemsokára olyan nevesebb divatmagazinoktól kapott megbízást, mint a Glamour, a Vogue és a Harpers Bazaar. A pontozott vonalakból felépülő stílusa és műszaki rajzolóként szerzett gyakorlata számos művészeti igazgató figyelmét felkeltette: az 1950-es években számos divatreklámot, könyvet, lemezalbumot, és promóciós tárgyat illusztrált, valamint innovatív reklámok elkészítésén dolgozott egy neves cipőmárkánál, az I.Millernél. Így történt, hogy Andy Warhol az 1960-as évek elejére roppant sikeres illusztrátori pályát futott be és elkezdett nagyobb kihívásokat keresni a képzőművészetben…

„Az üres tér sohasem elpocsékolt tér. Elpocsékolt az a tér, amiben sok művészi alkotás van.”

Az 1960-as években Andy Warhol a képzőművészet felé fordult és elkezdett kísérletezni alkotásain a művészet, valamint a reklám- és képregénygrafika ötvözésével. Az első pop-art művei még laza, befejezetlen hatásúak, ám a hónapok során alkotásai síkabbá, grafikusabbá váltak. A cél azonban állandó volt, nevezetesen az, hogy munkái mindenki számára érthetőek legyenek. Először 1961-ben nyílt alkalma megmutatni képeit: a Bonwit Teller áruház kirakatát rendezte, amely alkotásaiból 5-6 képet felhasznált a háttérhez. Az év során számos technikát kipróbált, a The Campbell leves pedig kiemelt elemévé vált és hírnevet hozott neki. A következő évben, 1962-ben a Los Angeles-i Ferus Galéria állította ki a képeit, a tárlatról olyan magazinok is hírt adtak, mint a Time, Life és a Newsweek. Jelenleg a 32 képből álló leves-sorozat a New York-i Museum of Modern Artban található. Warhol felfedezte azt is, hogy a selyemszitanyomás a leghatékonyabb módszer képeinek sokszorosítására: még nagyobb ütemben kezdett el alkotni. Az 1960-as évek eleje volt a legintenzívebb alkotói időszaka, 1963-tól már a filmek és a zene felé is elsodródott.

„Én szeretem az unalmas dolgokat. Az is szórakoztat, ha csak ülök, és kifelé bámulok az ablakon. Csak idő kérdése. Mindig lehet látni embereket, akik folyton az ablakból bámészkodnak. És ha nem az ablakból mozizom, akkor egy üzletben ülök, és onnan figyelem az utcát. A film számomra nem más, mint az időtöltés egy módja.”

Sajátságos, underground filmvilága szintén egyedinek számított a korban. A „szupersztár” szó Warhol filmjeiből eredeztethető, mint a Viva, az Ultraviolet, és az Edie, a nyitott New York-i stúdióját, ahol mindez történt pedig már csak „A gyár”-ként emlegették (The Factory) – ez volt egyébként a korabeli művészvilág egyik kedvelt társasági helyszíne is.

Nem sokkal később azonban fordulóponthoz érkezett Warhol élete: 1968-ban rálőtt egy labilis idegzetű fiatal nő, Valeriene Solanis, aki Warhol egyik filmjében is szerepelt. A művész súlyosan megsérült, az orvosok mintegy 50 százalékos túlélési esélyt jósoltak neki, és bár végül felépült, az eset után Warhol élete már nem volt ugyanaz. A nyitott stúdió vesztett lendületéből, és festményei sem feszegették már annyira a határokat, mint korábban, ezáltal sokkal kevésbé rázták meg a művészvilágot. Ennek az időszakának a legnagyobb találmánya volt viszont az, hogy újraértelmezte a társadalmi portré műfaját, amely későbbi művészetének fókuszává vált. Ekkoriban indította el az Interjú nevű magazinját, amely roppant keresetté vált és Warhol bekerült a hírességek körébe. Ebből az időszakból ered a híres mondása, miszerint

„A jövőben mindenki híres lesz egy negyedórára.”

Andy Warhol amerikai képzőművészt a pop-art egyik legnevesebb képviselőjeként tartjuk számon. Bár a stílus Angliából ered, általa és sokak által az USA-ban virágzott ki és terjedt el világszerte. A dadaizmusban és szürrealizmusban gyökerező stílus neve az angol „popular” szó rövidítéséből ered, amely népszerűt jelent, az alkotások pedig a mindennapi életben gyakran használt tárgyakból, szimbólumokból, a fogyasztói társadalom közegéből, hétköznapi életéből merítenek, beleértve az ételeket, italokat, plakátokat, képregényeket, hírességeket. A népszerű elemeket változtatás nélkül reprodukálják az alkotók, de olykor a rendeltetésüktől eltérő környezetben, kompozícióban ábrázolják ezeket. Így válik egy gyárépület tájképpé, egy Coca-Colás üveg csendéletté, egy figurális kép pedig valamelyik hírességgé, közéletben meghatározó helyet elfoglaló személlyé, képregényhőssé.

Andy Warhol munkásságából a leghíresebb a Marilyn Monroe-diptichon, a Három Elvis, a Campbell-leveskonzervek, de felhasználta Mickey egér, Mao Ce-tung, Che Guevara figuráját is többek között. A híres pop-artművész 1987. február 22-én hunyt el, szívroham vezetett a halálához.

Borítókép: Andy Warhol: Önarckép (1986)

FEDORENKO VLADIMIR / SPUTNIK/AFP