Bulvár-celeb

2024.07.09. 16:50

Ezekkel a pisztolyokkal akarta magát megölni Napóleon

Napóleon pisztolyaiért hihetetlen összeget fizettek ki egy aukción.

MW

Forrás: Shutterstock

Fotó: olrat

Napóleon pisztolyai 1,69 millió euróért (664 millió forintért ) keltek el vasárnap a Párizs közelében lévő fontainebleau-i kastély mellett megrendezett árverésen - számolt be róla a BBC News, amely képet is közölt az ereklyékről.

Az MTI szemléje szerint a fadobozban elhelyezett két, arannyal és ezüsttel berakott, valamint Napóleon portréjával díszített pisztoly a párizsi fegyvergyártó, Louis-Marin Gosset műhelyében készült, és előzetesen 1,2-1,5 millió euróra (470-590 millió forintra) becsülték az árukat.

A Osenat árverési ház aukcióján a történelmi ereklyét egy ismeretlen licitáló vásárolta meg. A relikviát azonban a közelmúltban a francia kulturális minisztérium nemzeti kincsnek nyilvánította, amivel azt is megakadályozta, hogy külföldre kerüljön. 

A rendelkezés nyomán a francia kormánynak 30 hónapja van arra, hogy ajánlatot tegyen a licitálást megnyerő vásárlónak a pisztolyokra.

A fáma szerint Napóleon a kudarcot vallott oroszországi hadjáratot követően, 1814. április 12-ének éjjelén a fontainebleau-i kastélyban ezekkel a pisztolyokkal akarta kioltani saját életét, ám Armand de Caulaincourt tábornok, aki részt vett az orosz hadjáratban, kivette a puskaport a fegyverekből. Napóleon ezért mérget vett be, de túlélte.

A pisztolyokat Napóleon később Caulaincourt-nak ajándékozta, akitől később utódai örökölték.

A vásárló a fegyverek eredeti dobozát is megkapta, valamint több kiegészítő kelléket, köztük egy puskaportartót és töltővesszőket.

Borítókép: illusztráció
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!