Látványos akciófilm lett Ridley Scott Napóleonja +videóelőzetes

Ridley Scott neve garancia az őrületes akciózásra, a grandiózus csatajelenetekre és a véres naturalizmusra. Ebben a Napóleon című történelmi filmdráma nem is szenved hiányt. Ugyanakkor ha valaki azzal az igénnyel ül be a vetítőterembe, hogy most aztán képbe jön Bonaparte Napóleon életével, jellemével és történelmi tetteivel, biztosan csalódottan jön ki a moziból.

De legyünk őszinték: ha a történelem egyik leghíresebb alakjával eddig több százezernyi mű foglalkozott, akkor miként is várhatnánk el egyetlen forgatókönyvtől, hogy tűpontosan visszahozza a valóságot egy mozifilm mintegy két és félórányi ideje alatt. Az persze más kérdés, hogy az amerikai filmgépezet ez első percben el is engedte ezt a szándékot.

Látvány van, ármány, meg szex is kellő mennyiségben, akit pedig jobban érdekel a waterlooi csata, az olvasson utána. Tehát háborúból háborúba ugrunk a vásznon, miközben a hatalmi ambíció a császári székbe röpíti hősünket, a szerelem pedig újra meg újra a cafka Jozefina karjaiba. A néhol indokolatlan és átmenet nélküli csavarok és érzelmi viharok közepette azért meg kell jegyezni, hogy Napóleon szerepében Joaquin Phoenix parádés, még akkor is, ha néha tényleg Jokerként grimaszol a kamerába.

Méltó partnere a pimaszul szexi Vanessa Kirby, aki a hűtlen császárné szerepében úgy irányítja a diktátort, mint ő a francia hadsereget. Külön ízt ad az alacsony növésű, szűkszavú, hirtelen haragú és kiszámíthatatlan karakternek az az infantilizmus, amit olykor Phoenix talán még túl is játszik. De ha nehezen tudom eldönteni, hogy sírjak vagy nevessek, akkor biztosan az utóbbit választom. Így hát egyszeri nézésre mindenképpen javaslom a művet, még akkor is, ha a franciák kissé kiakadtak rá.

Azt hiszem, ha nem történelmi filmként, hanem szórakoztató akciófilmként nézi az ember, akkor egészen jó szórakozást nyújthat. Csak vigyünk be vizet a vetítésre és előtte ne felejtsünk el kimenni a mosdóba.