Gróf Zoltán: A felhők között érzi igazán jól magát

Két repülés között adott interjút Gróf Zoltán, aki azt a repüléssel kapcsolatos tévhitet is eloszlatta, miszerint ez a sport csupán a tehetősebb réteg időtöltése. Szerinte bármikor, bárki kipróbálhatja milyen érzés a felhők felett járni.

– Milyen nyomot hagyott az első repülés?
– Érdekeset. 1997-ben júliusban, sárkányrepülővel sikerült életemben először elrugaszkodni a földtől. Annyira zuhogott az eső, hogy úgy éreztem maga az ördög jött el értem. Mit vétettem – kérdeztem. Mint amikor autóval egy göröngyös szántóföldre visznek először vezetni. Azt gondolod, ha ez az autózás, nem is akarsz a volán mögé ülni soha többé.

– Ahhoz képest 16 éve klubtag, oktató és a motoros szakosztály vezetője...
– Mindig is szerettem a kihívásokat. Másodszor a barátaim unszolására szálltam fel, Farkashegyen. Semmi más dolgom nem volt, mindent ők szerettek volna repülni, csak velem próbáltatták ki. Úgy gondolták, amint 7-8 perc után földet érek elmesélem milyen érzés.

– Mi volt a válasz?
– Az, hogy még egyszer repülnöm kell...Ez az, amit nagyon régen kerestem és amit igazán szeretek. Úgy gondolom, hogy két nagy dolog van az ember életében: amikor megszületik és amikor először egyedül repül. Ebből viszont az egyikre nem emlékszik, így marad a repülés.

– Úgy tűnik, mintha odafenn érezné igazán jól magát, ám egyszer onnan is le kell jönni. A földön mi várja?
– A szabadságra, a gondtalanságra – amit a levegőben tapasztalsz – vágysz. Amikor lejövök alig várom a holnapot, hogy visszamenjek. De minden járműre van jogosítványom, egyedül mozdonyra nincs.

– A köztudatban a repülés veszélyes és drága sportnak tűnik...
– Ez tévhit. Sokkal kevesebb vasárnapi sofőr van odafönn, mint itt, a lenti utakon. Ám a bajban sokkal nagyobb százalékban végződik tragédiával a történet, mint a közutakon. Ennek a sportnak az időjárás a legnagyobb ellensége. Elképzelhető, hogy Vértesszőlősön leszakad az ég, Tatabányán ragyogó napsütés fogad. Az, hogy mennyire drága? Szerintem az az árucikk drága, amit megveszünk a boltban és pár nap múlva teszem azt a szemetesbe kidobjuk. Az egy kárbaveszett befektetés.

– Beszélhetünk utánpótlásról?
– Mondhatnám, hogy nincs hiány, de akkor hazudnék. Öt-hat tanulónk van. Valamiért mindenki azt hiszi, hogy a repülés egy kiváltságos állapot, valami velünk született tehetség, holott nem erről van szó. Biciklizni, vagy horgászni ugyanúgy meg lehet tanulni.

– Hány éves kortól lehet vizsgát tenni?
– Tizennégy évesen már egyedül lehet vitorlázó repülőt vezetni. Persze ennek előfeltétele az orvosi alkalmassági, szakmai és gyakorlati képzés. Utóbbi kettőt már egymással párhuzamosan lehet csinálni. Ez segítség, hiszen a tanuló megismeri a repülő szerkezetét, amit rögtön vezethet is.

– A kecskédi Öreg-tóba zuhant pilóta esetéből mi a tanulság?
– Szerencséje volt. Ezerből egy ilyen eset van, amikor meg lehet úszni hasonló helyzetet. Egyértelműen a pilóta hibája volt, nem oldotta ki időben a csörlőkötelet és az elakadt. Odafönt csak magunkat okolhatjuk mindenért.

– Mennyire bizonytalan a klub léte?
– A reptér a Magyar Honvédség tulajdonában állt. Amikor a repülőtér az önkormányzatok kezébe került, 2/3-ad részt Kecskéd, 1/3-ad részt Környe kapott. Mi építettük fel a hangárt, a faházat, mintegy 10 (motoros- és vitorlázó) repülőnk van. Pilótaképzésből, tagdíjfizetésből tartjuk fenn magunkat, ezenkívül szervezünk családi napokat és különböző adományok is segítenek.

– Mennyi időt töltött fent mostanáig?
– Háromezer órát, ebből egyfolytában öt órát repültem. A legmesszebb az olasz-német határnál voltam, saját géppel. Nagyon sokat jártam Európában.

– Beszélgetésünk idején is folyamatosan jönnek egy körre. Mi a leggyakoribb uticél?
– Elsősorban mindenki azt szeretné látni, hogy hol él, hogy a szomszédnak mekkora a medencéje. Viccen kívül, mindenki a saját háza tájára kíváncsi madártávlatból. Aztán van egy csákvári pár, aki évek óta úgy ünnepli házassági évfordulóját, hogy egymást meglepik egy úttal, például a Balatonhoz, vagy a Duna-kanyarhoz. Előfordult, hogy egy nagymama ajándékba kapta a lehetőséget a repülésre, majd a családtagjainak kezében, akik a leszállópályán vártak ránk, volt egy tábla: Boldog Szülinapot!.

– Utasként ült már repülőn?
– Sokszor. Elég erős a pilóta-társadalom összetartása. Úgyhogy a pilótafülkében utazom ilyenkor.

– A család hogy áll ehhez az erős szabadságvágyhoz?
– Mindkét gyermekem másként. A fiam nyolc éves kora óta repül. 2001-től sokat versenyeztem, mindenhová vittem magammal. Nagykanizsáról, Szegedről hazahozta a gépez, de alig érte el a pedált, így akkor még nem tudott leszállni. A lányom nagyon szereti a vitorlázókat. Szereti, ha síri csendben tudja szemlélni a tájat. Na, megyek elkergetem a szúnyogokat...