Árvíz után, sárban, szúnyogok közt dolgoznak - Fotók

Gatyarohasztó a hőség. Mi sem bizonyítja jobban, minthogy a többnyire hoch elegáns Czeglédi Zoltán polgármester dunaalmási irodájában bermudában, zokni nélküli szandálban fogad. A dunai ár idején viselt terepszínű szerelése pedig mosásban. Amint kiirigykedjük magunkat útnak indulunk. Árhullám után, a hőhullámban.

A terepszemlét a református templomnál kezdjük, eközben a polgármesteri hivatal mellett még nyolcvan közhasznú munkás foglalatoskodik a használt homokzsákok ürítésével, „eltüntetésével”.

– Az ütemterv szerint szerdára végeznünk kellett volna az ideiglenes védművek visszabontásával – mutat a vasúti töltés alatt húzódó műtárgy irányába, ahol még javában púposodnak a „tarisznyák”. – Ám határidőt módosítottunk, mert a hét elején még plusz hatvan centivel „támasztotta” a Duna az árvízvédelmi kaput.

Az egykori mulató környékén is jól látható, hogy a szennyezett talajréteget bő fél méteren visszaszedték és négy teherautónyi kőzúzalékot terítettek a helyére.

[caption id="" align="aligncenter" width="334"] Vizesen nehezebbek a zsákok, mint amikor a gátra kerültek
[/caption]

A közmunkások időközben megpihennek. Egy kicsinyke fa, picurka árnyékában. Nagyokat kortyolnak a vízből. Az ádámcsutkák ütemesen lifteznek. Üvegek és homlokok egyaránt gyöngyöznek. A bontás már korántsem olyan látványos, mint a hősies védekezés. A Vértesi Erdő Zrt.-s, a naszályi és helyi közmunkások közül már nem születhetnek újabb hétköznapi hősök. Ők már „csak” teszik a dolgukat. Rendet raknak, ahol a folyó felfordulást okozott...

– Két teherkocsi és két markoló segít még a bontásban – jegyzi meg kalauzunk, miközben újabb helyeket térképezünk fel a környéken. – Az utak tiszták, a járdák is. Lassan a folyóhoz lejtő közök is előbújnak az ár alól. A vízzel nincs már gondunk, de elhibázott döntés volt, hogy az árhullám levonulását követően azonnal elrendelték a zsákgát szétszedését. Ez nálunk sem volt megoldható. A gépek elsüllyedtek, az emberek nyakig caplattak a sárba. Ilyenkor kétszer nehezebbek a zsákok, mint, amikor pakolják. A kormányhivatal, a helyi védelmi bizottság, az emberek tették a dolgukat. Jól. Mások, hadd ne mondjam ki,  kik, még is keresztbe próbáltak szervezni. A fertőtlenítéssel is végeztek Dunaalmáson. Megszűnt minden veszélyforrás.

A lapályosban elterülő lovardától, a Vasút utcából és a csibeteleptől is visszahúzódott már a Duna. Szinte nyoma sincs. Kékeslila szarkalábak nyújtogatják a gazból hosszú nyakukat. Tobzódik a természet. A földúti cserjék közül pipacs és bogáncs bólogat. Már-már festői a kép. Nem úgy, mint június 8-ról 9-re virradó hajnalban, amikor tetőzött a Duna. A dunaalmásiak viszont időben felkészültek. Száraz lábbal védekeztek és megóvták falujukat.

– Egy házból telepítettük ki az ott lakót, Évi nénit, aki a rokonához Mocsára költözött. Az ő házát azóta már a statikusok is megvizsgálták. Nem ajánlották a visszaköltözését. Botlik néni önként hagyta oda a portáját – emeli ki Czeglédi Zoltán a falu határa felé haladtunkban. – Mindkét házba betört a víz. Az ablakpárkányig ért a folyó. A hőség most segít, hogy a falak gyorsan száradjanak, de a szúnyogoknak is idilli ez az élettér. Döntöttünk, hármas megoldást választunk a szemtelen rovarok kiirtására. – Nem szórjuk most sem a pénzt, annak dacára, hogy a vis maior alapból száz százalékos térítéssel lehet pályázni – hangsúlyozza a polgármester.

– A művelt területekből mintegy 240 hektár került víz alá. Hogy nagyobb baj nélkül megúsztuk, a falu lakóinak és a mintegy 2400 önkéntesnek köszönhető. Rengeteg segítséget kaptunk a vízügyesektől, és a Tatai Környezetvédelmi Zrt.-től. Minden cselekedetükön érződött, szakemberek.

– Lent combközépig ért a víz. Néhány napra a szüleimhez költöztünk. Ide, a lakásba nem ért fel az áradás – tudjuk meg Fülöp Jánosnétól.

Az egyik földszinti ablakban egy kis feldíszített műfenyő vonzza a tekintetet, reklámújságok kandikálnak ki a postaládákból, az egyik ajtó mellett cirokseprű áll, a földön cserépben vízre vágyó virág. Mementóként nagy kupac homok, az áradás magasságát jellegzetes vonal jelzi alig valamivel az ablakpárkány alatt. A párkányon gumikesztyű – párban. Szőnyeg szárad a porolón. Egy konténerben szegélylécek, ágybetétek, egy légkondi doboza, tapétamaradványok.

A másik nyitott ajtó mögött egy albérlő házaspár nézegeti, mire ment a meleg a falak kiszárításával. Mint elmondják, nem merik folyamatosan nyitva hagyni az ablakokat. Amikor kiköltöztek a szülőkhöz, volt rendőri, polgárőri figyelem. Amióta vissza lehetett jönni már nagyobb a veszély, hogy valaki itt kezdi új bútorainak beszerzését.

– Amit lehetett, felpakoltuk magasabbra, de a falakkal, a beépített szekrénnyel nem tudtunk mit kezdeni. Nem tudom, mikor lesz újra rendben minden. Az önkormányzattól már kaptunk fertőtlenítőszert Szeretünk itt lakni – mondja a piros atlétatrikós férj.

Autó áll meg a szomszédos ajtó előtt. Bálint Mihály és párja érkezik terepszemlére, ablaknyitásra.

– Hajnali egykor szóltak, hogy három órán belül el kell hagyni a lakást. Tizenöt kiló cuccot vihettünk magunkkal. A közeli Idom utcába költöztünk át a nejem keresztanyukájához. Várjuk a száradást. És a biztosító emberét is – halljuk a fiatalembertől, aki ehhez hozzáteszi. – A járólap fugái között jött fel a víz. Tizenöt centi magasan állt.

– Lent combközépig ért a víz. Néhány napra a szüleimhez költöztünk. Ide, a lakásba nem ért fel az áradás – tudjuk meg Fülöp Jánosnétól.

Az egyik földszinti ablakban egy kis feldíszített műfenyő vonzza a tekintetet, reklámújságok kandikálnak ki a postaládákból, az egyik ajtó mellett cirokseprű áll, a földön cserépben vízre vágyó virág. Mementóként nagy kupac homok, az áradás magasságát jellegzetes vonal jelzi alig valamivel az ablakpárkány alatt. A párkányon gumikesztyű – párban. Szőnyeg szárad a porolón. Egy konténerben szegélylécek, ágybetétek, egy légkondi doboza, tapétamaradványok.

A másik nyitott ajtó mögött egy albérlő házaspár nézegeti, mire ment a meleg a falak kiszárításával. Mint elmondják, nem merik folyamatosan nyitva hagyni az ablakokat. Amikor kiköltöztek a szülőkhöz, volt rendőri, polgárőri figyelem. Amióta vissza lehetett jönni már nagyobb a veszély, hogy valaki itt kezdi új bútorainak beszerzését.

– Amit lehetett, felpakoltuk magasabbra, de a falakkal, a beépített szekrénnyel nem tudtunk mit kezdeni. Nem tudom, mikor lesz újra rendben minden. Az önkormányzattól már kaptunk fertőtlenítőszert Szeretünk itt lakni – mondja a piros atlétatrikós férj.

Autó áll meg a szomszédos ajtó előtt. Bálint Mihály és párja érkezik terepszemlére, ablaknyitásra.

– Hajnali egykor szóltak, hogy három órán belül el kell hagyni a lakást. Tizenöt kiló cuccot vihettünk magunkkal. A közeli Idom utcába költöztünk át a nejem keresztanyukájához. Várjuk a száradást. És a biztosító emberét is – halljuk a fiatalembertől, aki ehhez hozzáteszi. – A járólap fugái között jött fel a víz. Tizenöt centi magasan állt. Vizesen nehezebbek a zsákok, mint amikor a gátra kerültek -->