Hírek

2012.02.03. 14:27

Leállt a Malévnál az áruszállítás is

A Malév leállásával a cég áruszállító üzletága is megszűnt - mondta el Hardy Mihály, a Budapest Airport kommunikációs igazgatója pénteken az MTI-nek. Pénteken 51 járatot töröltek.

MTI

A Malév áruszállító üzletága 2010-ben 565,4 millió forint nyereséget ért el. Az áruszállítási tevékenységet nem külön leányvállalat végzi a Malévnál. A pénteki Malév-leállás miatt a Budapest Airport kárát számszerűsíteni még korainak tartotta Hardy Mihály.

Péntek reggel hat órakor beszüntette működését a Malév, és valamennyi járatát törölte. A Malév vezetősége, bár felkészült a cég esetleges leállására, mégis hirtelen vészhelyzetnek nevezte, hogy a tel-avivi reptéren már nem szolgálták ki a Malév-gépet, így a rendkívüli igazgatósági ülésen az azonnali leállás mellett döntöttek. Csoportos létszámleépítés lesz a cégnél, a leányvállalatok azonban tovább üzemelnek.

A Magyar Posta pénteken bejelentette, hogy nemzetközi postai küldeményforgalma zavartalanul működik a Magyar Postának a Maléven kívül öt másik légitársasággal van szerződése, s ezért nem kellett semmilyen rendkívüli intézkedést hozni a Malév leállása miatt. Szerdahelyi Kinga szóvivő az MTI-nek elmondta, hogy volt már példa arra más esetekben  is - például nagy havazáskor, sztrájk idején, vulkánkitöréskor -, hogy a Magyar Posta kamionnal juttatta célba a küldeményeket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!