Röplabda

2 órája

Négy szettben kapott ki a TRSE

Kőkemény kihívás: 48 órán belül két mérkőzést játszottak a tatabányai női röplabdázók. A TRSE hazai pályán négy játszmában maradt alul a VEHIR - VESC ellen.

Luter Márk

A TRSE vasárnap délután a Veszprémet fogadta az Árpád Gimnáziumban. A rendkívül izgalmas összecsapáson négy szettben végül a veszprémi gárda bizonyult jobbnak.

A TRSE egy játszmát nyert a Veszprém ellen
A TRSE egy játszmát nyert a Veszprém ellen
Forrás: Tatabányai Röplabda Sport Egyesület/Facebook

A TRSE erejéből ezúttal egy szettre futotta

Az első szettet erősen kezdte meg a TRSE csapata, rögtön öt pontot tudtak szerezni, amiből három ász nyitás volt. (5:0) Egy veszprémi időkérés után folytatódott a játszma. A vendégek innen megindultak, és hamar tudtak fordítani. (6:7) Sikerült megakasztaniuk a Tatabányát, és a játékrész végéig nem is engedték ki a kezükből a vezetést. (16:25)

A második játszmában fej-fej mellett haladt a két gárda. (3:3) Itt a Veszprémnek megint sikerült felülkerekednie a hazai együttesen, és ismét megnyerte a szettet. (14:25)

A harmadik felvonás előtt Szabados edzőnek sikerült feltüzelnie a csapatot, beindult a gépezet, előnyhöz jutottak a hazaiak. (10:6) A Veszprém felzárkózott, utolérte a TRSE lányait, de végül szép játékkal, 26:24-re a hazai csapat nyerte a szettet.

A végjáték következett, a veszprémi lányok egyre magabiztosabban röplabdáztak. A vendéglátó lányok próbálták utolérni a vendégeket, ami nem sikerült, a szurkolók egyre hangosabb biztatása ellenére végül a Veszprém bizonyult jobbnak.

Négy napon belül két összecsapás a folytatásban

A következő bajnoki fordulóban, október 27-én, vasárnap az U16-os válogatott otthonába utaznak a tatabányai lányok. Előtte azonban még a Magyar Kupa visszavágójára kerül sor október 24-én, csütörtökön, a TFSE otthonában.

Röplabda, női NB I., 5. forduló

TRSE–VEHIR - VESC 1:3 (16:25, 14:25, 26:24, 9:25)

TRSE: Torma 3, Deason 10, Horváth 4, Csutorás 6, Kocsis 4, Velő 4. Csere: Zoltán, Keszthelyi (liberók), Kárpáti 1, Borbély 4, Csordás 1, Sinai 1.

Szabados István - vezetőedző: – Túl vagyunk az első dupla fordulónkon, rengeteg tanulsággal szolgált ez számunkra. A Veszprém elleni 3:1-es eredmény úgy gondolom, nem számít rossznak, mert a végelszámolásban úgy vélem, hogy a tabella élén fognak zárni. Természetesen megpróbáltunk mindent, kerestük az ideális felállást. Érződött a lányokon, hogy az U20-asok az előző napon, a felnőttek pedig pénteken játszottak. Nem voltunk annyira frissek sem fejben, sem fizikálisan. Levontuk a tanulságokat, és dolgozunk tovább. Gratulálok a Veszprém csapatának.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!