Labdarúgás

2 órája

Kiütéses bakonysárkányi győzelem, újra élre állt a Mocsa a területi másodosztályban

Az Ácsi Kinizsi a Tardos-TAC elleni sima vereséggel elveszítette első helyét

Kun Attila

Az előző forduló után még élen álló, hármas győzelmi szériát felépítő Ács a forduló rangadóján az ötödik Tardos-TAC-ot fogadta. Bár a vezetést a hazai csapat szerezte meg, a vendégek fél óra alatt öt gólt rámoltak be a Kinizsi hálójába és ezzel gyakorlatilag már az első félidőben eldöntötték a mérkőzést. Az időközben emberhátrányba kerülő Ács keretbe foglalva a meccset szépített ugyan, de a Tardos-TAC így is több, mint magabiztos győzelmet aratott. Az Ács ezzel elveszítette első helyét, miután a hibátlan mérlegét az előző fordulóban elveszítő Mocsa a papírformának megfelelően könnyedén verte a sereghajtó, eddig még pontot sem szerző Bajt. 

Az Ászár egy második félidei gólváltást követően döntetlenre végzett a harmadik helyezett Környével, de a Tatabányai Vasas és a Gyermely összecsapása is nagyon hasonlóan alakult. A negyedik Dunaszentmiklós egy fél­idő alatt lerendezte a Piliscsévet, egymás után harmadik győzelmét aratva ezzel, míg a Zsámbék II. félidei hátrányból fordítva verte meg a zsinórban negyedszer veszítő Csolnokot. Talpra állt az előző három meccsét egyaránt elveszítő Bakonysárkány, mégpedig nem is akárhogyan: a sárkányiak a triplázó Büki Csanád vezetésével kiütéses, nyolcgólos győzelmet arattak Nagyigmándon. Az igmándiak egymás után harmadik vereségüket szenvedték el. 

A góllövőlista élén a Piliscsév ellen duplázó dunaszentmiklósi Tóth László beérte az ugyancsak nyolc gólos ászári Palotás Pétert. 

Területi II. osztály, 7. forduló 

Ácsi Kinizsi SC–Tardosi FC-TAC 2–5 (1–5) 
Ács, vezette: Papp Márton (Vámosi Benedek, Szűr Balázs). 
Ács: Bedő – Kovács I., Bögi, Kohár M. (Méri, 46.), Bakura, Bruckner, Németh, Kohár J. (Kohár T., 77.), Horváth (Király, 46.), Nagy Sándor (Kovács B., 73.), Tadjer. Vezetőedző: Virág Attila. 
Tardos-TAC: Kaincz – Kovács H., Szabó, Nagy B. G. (Járóka, 64.), Szileszki (Csapucha, 50.), Fekete (Takács, 69.), Szöllősi, Mészáros (Kisék, 50.), Suhai (Nagy Sándor, 64.), Molnár, Schaffer. Csapatvezetők: Árendás József, Minárcsik Dániel. 
Gólszerző: Németh (11.), Király (70.), illetve Szabó (14.), Kovács H. (27., 36.), Suhai (31.), Nagy B. G. (44.). 
Kiállítva: Bögi (Ács, 59.). 

Ászár KSE–Környe SE 1–1 (0–0) 
Ászár, vezette: Szajkó Árpád Attila (Szalai Balázs). 
Ászár: Lengyel – Rigó, Méhes M., Wolf, Soha, Polgár (Somogyi, 83.), Zséfár (Borszuk, 86.), Kiss, Méhes G. (Kolonics, 63.), Brandt (Hullám, 30.), Szabó. Vezetőedző: Ligeti Dániel. 
Környe: Ténai – Kerék, Nesz­linger, Fábián, Zelenai, Stefán, Szerencse, Egri (Essafi, 64.), Nádudvari D. G., Hardi (Mucsi, 46.), Bagosi. Vezetőedző: Gulyás Tamás. 
Gólszerző: Kiss (77.), illetve Kerék (67.). 
Kiállítva: Zelenai (Környe, 91.). 

Dunaszentmiklósi SE–Piliscsévi SE 3–0 (3–0) 
Dunaszentmiklós, vezette: Urszán István (Csizi Martin Tamás). 
Dunaszentmiklós: Nyári – Pekár (Schmidt Sz., 74.), Schmidt M., Enyedi, Purgel (Ströcker, 76.), Schmidt N., Schmidt D. Z., Kollár (Búzer, 64.), Kovács K. S. (Takács, 79.), Tóth, Kovács N. (Janetka, 85.). Csapatvezető: Németh Tamás János. 
Piliscsév: Király – Simon, Klányi N., Koller, Klányi D., Mesterházi, Morecz, Hámori (Strbik, 84.), Pap (Bába, 74.), Nánási (Kunyik, 58.), Szőke. Csapatvezető: Máté Ferenc. 
Gólszerző: Kollár (6.), Tóth (19., 45.). 

Ikoba Beton Zsámbék II.–Csolnoki SZSE 3–1 (0–1) 
Zsámbék, vezette: Somogyi László (Csákány István). 
Zsámbék: Szabiányin – Yürekli, Kont (Peinlich, 46.), Kovács V., Billege, Pataki, Juhász (Gulyás, 37.), Fabók (Lévai, 46.), Oláh (Katona, 46.), György (Csorba, 82.), Madaras. Edző: Bors Attila. 
Csolnok: Helmajer – Barina, Barlangi, Berkeszi, Székely (Binder, 61.), Janosek, Gause, Seregi (Párkányi M., 85.), Kovács B., Jantos, Rendes (Pázmándi, 49.). Vezetőedző: Párkányi Norbert. 
Gólszerző: Billege (47., 92.), György (54.), illetve Barlangi (41.). 

Mocsa KSE–Baj KSE 5–0 (2–0) 
Mocsa, vezette: Mann Ádám József (Dávid Rita). 
Mocsa: Halasi – Korán (Balogh, 67.), Rácz R. (Mesterházi, 61.), Jordán, Bihari (Prógli, 55.), Csizmadia R. (Szabó, 65.), Kerekes, Czifra, Fehér, Szalai (Pokk, 59.), Somogyvári. 
Baj: Jurassa – Somogyi (Hocza A., 64.), Bárányos, Nádolszky (Bugyi, 46.), Lounes, Kovács, Hocza K. P., Németh, Számvéber, Bova, Antal. Csapatvezető: Németh Beáta. 
Gólszerző: Szalai (23. – tizenegyesből), Rácz R. (44.), Csizmadia R. (55.), Kerekes (64.), Prógli (84.). 

Nagyigmándi KSK–Bakonysárkányi SE 1–9 (0–3) 
Nagyigmánd, vezette: Németh Richárd (Péntek Erik Roland). 
Nagyigmánd: Juhász – Turi, Hamza, Fülöp, Holovnyák, Gyökeres (Buzás, 20.), Szántó (Varga, 53.), Müller, Gergye (Torma, 60.), Zvér (Zeke, 72.), Krizsán. Csapatvezető: Gucsi Tamás. 
Bakonysárkány: Wohl – Ritter, Merkl B. (Somogyi, 60.), Pirsli (Nagy, 53.), Lakatos, Szűcs (Tonzel, 67.), Kokas, Büki, Manner, Wolf, Koncz (Zsebő, 56.). Technikai vezető: Ferenczi Gábor. 
Gólszerző: Zeke (76.), illetve Manner (28.), Ritter (38.), Büki (44., 72., 83.), Merkl B. (53., 55.), Somogyi (70.), Wolf (90.). 

Tatabányai Vasas–Gyermely 1–1 (0–0) 
Tatabánya, vezette: Nagygellér Miklós (Holczhacker Attila György). 
Tatabányai Vasas: Kővári (Leco G., 47.) – Nyári, Pap, Turza, Szabó (Hérics, 46.), Vankó, Lakatos, Győrfi-Sánta (Banicz, 80.), Pech, Vajdai Sz. (Takács, 72.), Kovács (Váradi M., 46.). Vezetőedző: Saláta Gábor. 
Gyermely: Fülöp – Káldi, Tóth L. L., Bereznai, Nyitrai (Soós M., 46.), Váradi Zs., Gecse (Tóth D., 85.), Huszárovics, Grosz (Soós B. A., 62.), Pap-Kolbert, Stréhli. Vezetőedző: Sulyok Attila. 
Gólszerző: Győrfi-Sánta (75.), illetve Bereznai (65.). 

Szabadnapos: Tokod SE. 
 

A bajnokság állása
 

1.Mocsa651-19-116
2.Ács75-224-1015
3.Környe741224-1113
4.Dunaszentmiklós641122-913
5.Tardos-TAC64-219-1012
6.Bakonysárkány74-319-1512
7.Tatabányai Vasas731313-1610
8.Piliscsév73-48-249
9.Ászár522119-98
10.Zsámbék II.52-312-266
11.Gyermely51228-115
12. Nagyigmánd41-37-173
13.Csolnok51-45-163
14.Tokod6-2412-252
15.Baj5--56-170

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában