Labdarúgás

2024.08.25. 11:20

Izgalmas mérkőzésekkel folytatódik a megye I.

Nagy lendülettel érkezik a második forduló. A megye I-es csapatok egy újabb hétvégén lépnek pályára.

Kemma.hu

Hat mérkőzés várható a megye I. második fordulójában. Kezdésként illik megemlíteni a Tatai AC csapatát, ugyanis az, amit az előző héten letettek az asztalra, az elképesztő. Augusztus 25-én a Tát csapatával mérik össze tudásukat a focistáik, akiket a papírforma alapján nagy eséllyel le is győzhetnek, biztosat azonban majd vasárnap este lehet mondani. A Nyergesújfalu a Sárisáp csapatát fogadja, könnyű dolguk azonban valószínűleg nem lesz a hazaiaknak. A Sárisáp meggyőző teljesítményt mutatott be a szurkolóknak az első fordulóban, amikor a Tát klubjával csaptak össze. A második hétvégén újfent hasonlót mutatnának a nézőknek. A Vértesszőlősről sem mondható el, hogy olyan túlzottan jó pozícióban lennének, ugyanis az előző heti óriási vereség után most a Vértessomló ellen kell kiállniuk. 

Tatai AC - Vértesszőlős Megye I. Foci (7)
A Tatai AC (feketében) nagy magabiztossággal játszhat a második fordulóban
Fotó: Flajsz Peter / Forrás:  24 Óra

Utóbbiak szintén  meggyőzően játszottak augusztus  18-án, így most is meglehet bennük az a lendület, az a plusz, ami szükséges egy győzelem eléréséhez. A vértesszőlősi csapatnak komolyabban kell elkezdenie a meccset, ugyanis a 8-0-ás vereség semmilyen szinten nem tekinthető olyan dolognak, amit meg lehet magyarázni. A szintén nem túl bizalomgerjesztő első fordulót nyújtó Esztergom az első fordulóban nem teljesítő Almásfüzitői SC ellen fogja kilencven percig kergetni a bőrt. Még nagyon a szezon elején járunk, ettől függetlenül fontos lenne számukra, kijavítsák a nyitómeccsen mutatott hibáikat. A következő párharcon két olyan csapat meccsel, akik az első fordulóban nem teljesítettek: A Kecskéd a Koppánymonostorral szemben védené meg hazai pályáját.

Labdarúgás, Területi I., 2. forduló

Augusztus 25, vasárnap, 17 óra 30 perc.

  • Bábolnai SE - Lábatlani SE
  • Nyergesújfalu SE - Sárisápi BSE
  • DG Tát SE - Tatai AC
  • Vértessomló - Vértesszőlősi SE
  • FC Esztergom - Almásfüzitői SC
  • Wati Kecskéd KSK - Koppánymonostori SE

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában