Labdarúgás

2024.07.07. 10:13

Kétgólos előnnyel zárult a Csepel-Dorog felkészülési mérkőzés

Bekő Balázs, a Dorogi FC vezetőedzője elégedett volt azzal, amit a játékosaitól látott.

Kemma.hu

A Dorogi FC csapata nyerte a Csepel-Dorog felkészülési meccset, nagy magabiztossággal. A kilencven perc alatt rengeteg helyzetet alakítottak ki, egyértelmű volt, hogy melyik együttes teljesített jobban. A két találatot Horváth Henrik és Szerencsi Miklós szerezte.

Dorogi FC
Győzelemmel zárta a párharcot a Dorogi FC
Forrás: Dorogi FC/Facebook

Bekő Balázs, a Dorogi FC vezetőedzője így látta az összecsapást:

– Két vegyes csapatot raktam össze erre a mai találkozóra, mindkét félidőben nagyrészt a fiatal játékosok voltak nagyon számban. Rutinos labdarúgóink a mai napra pihenőt kaptak, hogy a kemény edzések után regenerálódjanak. Az első félidőben kevesebb lehetőségünk volt, elsősorban azért mert az utolsó passzokba rendre hiba csúszott, a szünet után azonban futószalagon alakítottuk ki a helyzeteket. Örülök, hogy jól sikerült az első felkészülési találkozónk, bár ilyenkor az eredménynek nincs nagy jelentősége. Elégedett vagyok a látottakkal. Az már most érezhető, hogy a tavalyinál nagyobb lesz a harc a kezdőcsapatba kerülésért – fogalmazta a szakember, olvasható a Facebookon. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában