Férfi kézilabda

2024.05.27. 11:52

A Tata kézicsapata is lezárta a szezont

Otthon léphetett pályára az utolsó meccsén a Komárom-Esztergom vármegyei csapat. A Tatai AC vereséggel búcsúzott az idénytől.

Bottka Szabolcs

Hazai pályán vívta meg a Tatai AC a szezon utolsó mérkőzését a Rákosmente ellen. Az első percek szorosan alakultak a két csapat között, 5-4-re is vezettek a tataiak, ám ettől a ponttól kezdőden ellenfelük hihetetlen hatékonysággal játszott, közel minden kísérletük sikeresen betalált. A tizedik percben már három ponttal mentek a vendégek, a tataiak azonban nem adták fel és tovább küzdöttek. Azokban a pillanatokban, amikor úgy tűnt, hogy a Komárom-Esztergom vármegyei csapat visszajött a játékba, a Rákosmente válaszul meglógott és egy viszonylag stabil előnyt épített ki. Nkousa Dávid, az otthon teljesítő csapat játékosa megsérült, ami még inkább visszavetette az esélyeiket a győzelemre. A félidőt öt gólos hátránnyal zárták. A második felvonás jól indult a Tata számára, ám a két perces kiállítások visszafogták az erős ritmusukat. Próbálkoztak a végére, de nem jártak sikerrel, így vereséggel fejezté be az idényüket. Összetettben a tizenharmadik pozíciót szerezték meg a játékosaik a város számára. 

Otthon léphetett pályára az utolsó meccsen a Komárom-Esztergom vármegyei csapat. A Tatai AC vereséggel búcsúzott az idénytől.
Otthon zárhatta le szezonját a Tatai AC
Forrás: TAC Férfi kézilabda csapat/Facebook

Kézilabda, Férfi, NB I/B., 30. forduló

Tatai AC - Rákosmente 28-33 (13-18)

Tata, Güntner Aréna, 70 néző, vezette: Felhő F., Öcsi T.

Tatai AC: Hermann, Darmstädter (kapusok), Tass 5, Valler 4, Kiss  3,  Huber 3, Katus 2,  Sárosi  2, Nkousa 2, Nényei 2, Molnár 2, Zatureczki 2, 
Körtélyesi 1, Kretz, Zwickl, Gajdos.

Rákosmente: Nánási 1 (kapus), Török Ákos 5, Török Ádám 5, Kovács 4, Igali 4, Mándy 3, Fidel 2, Nagy 2, Bécsi 1, Hódi 1, Edény 1. 

Az eredmény alakulása: 10. perc: 4-7; 27. perc: 11-16; 46. perc: 20-26; 49. perc: 21-28; 57. perc: 26-30.

Hétméteresek: 3/2, illetve 3/3.

Két perces kiállítások: 20. perc, 22. perc, 33. perc, 36. perc, 44. perc, illetve 11. perc, 35. perc, 43. perc, 51. perc.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában