NBIII

2024.04.27. 17:54

Kedvenc pályájukon lépnek pályára a dorogiak

Az NBIII hétvégi fordulójában a Dorogi FC idegenben, míg a Komárom VSE hazai pályán növelné pontjainak a számát.

Kemma.hu

A dorogiak a kedvenc pályájukon lépnek pályára az NBIII aktuális fordulójában: idegenben. Bármennyire is hihetetlen, de Bekő Balázs csapata az otthonuktól távol képes jobb teljesítményre idén. A fővárosi együttes alattuk található a tabellán, nem egy verhetetlen együttes. Olyannyira nem, hogy az utolsó hat mérkőzésükön egy sikert sem tudnak felmutatni. A piros-feketék egy sikerrel talán gyűjthetnének annyi erőt, hogy a jövő heti mérkőzésükön a saját közönségük előtt is végre megmutassák a szebbik arcukat.

Az NBIII-as dorogiak látványosan jobban teljesítenek idén idegenben
Az NBIII-as dorogiak látványosan jobban teljesítenek idén idegenben
Fotó: Flajsz Peter / Forrás:  24 Óra

A Komárom célja nem lehet más, mint hogy folytassa idei remeklését, és három döntetlen után ismét győzelemmel örvendeztesse meg a szurkolóit. Hétvégi ellenfelük, a Gyirmót második csapata is jó formának örvend, az utolsó öt fordulóban egyik gárda sem szenvedett vereséget. Őszi mérkőzésük kifejezetten izgalmasra sikeredett, hatgólos találkozón tudtak nyerni a győriek, így a komáromiakat a bosszúvágy is fűtheti.

NBIII. Északnyugati csoport, 26. forduló
Kelen SC - Dorogi FC
Kelen SC Sporttelep, Budapest, vasárnap: 17 óra, vezeti: Nagy A. (Varga L., Balogh B.)

Komárom VSE - Gyirmót FC Győr II.
Molaji Sporttelep, Komárom, vasárnap: 17 óra, vezeti: Papp Á. (Nagy B., Dobos D.)

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában