Csata

2024.04.05. 21:12

Folytatódik az öldöklő küzdelem

Fogynak a mérkőzések, ezzel párhuzamosan pedig egyre jobban fokozódnak az izgalmak. Jön a megye egy 19. fordulója Komárom-Esztergomban.

Túri Csaba

A Bábolna (szürkében) bombaformában focizik tavasszal

Fotó: Flajsz Peter

Ahogy telik az idő, úgy fokozódik a helyzet a vármegyei első osztályban is, de a bajnoki címről továbbra sincs döntés. Sőt, a következő pár forulóban nem is lesz, ha így folytatják a csapatot. A hétvégét a Tatai AC nyitja meg hazai pályán a Vértessmoló gárdájával szemben. A hazaiak számítanak egyértelműen az esélyesnek, bár láttuk már őket nem is olyan régen veszíteni a saját környezetükben egy szinte agyonnyert meccsen. A Vértessomló bár kevés pontot szerzett a megye egy tavaszán, az összes mérkőzésükön egyetlen gól döntött, de eddig többnyire az aktuális ellenfeleik javára. Ebből kiindulva szoros összecsapás ígérkezik a nyitómérkőzésen.

A tataiak továbbra is harcban vannak a megye egy bajnoki címéért
A tataiak továbbra is harcban vannak a megye egy bajnoki címéért
Fotó: Zetovics Márió

A tabellát vezető Nyergesújfalu ahhoz a Kecskédhez látogat, akiket az ősszel hat góllal kitömtek. A jelenlegi állást figyelve ez az eredmény csalóka is lehet, főleg, hogy ezúttal a kecskédiek mellett lesz a hazai pály előnye. Hazai környezetben márpedig bárkire veszélyesek tudnak lenni, bár legutóbbi otthoni mérkőzésükön csúnya vereségbe szaladtak bele a Bábolna ellen. A szurkolóikat minden bizonnyal szeretnék kiengesztelni, ehhez pedig job alkalom nem is nyílhat, mint az aranyérem egyik fő várományosa elleni pontszerzés, vagy akár győzelem. A nyergesiek ezzel szemben szeretnék a saját kezükben tartani a sorsukat, nem valószínű, hogy akár az egy ponttal is megelégednének.

Visszatér a megye egy legjobb formában lévő csapata

Az elmúlt fordulóban szabadnapos Bábolnának a Lábatlan ellen minden esélye megvan, hogy folytassa idei kitűnő szereplését. Idén az összes mérkőzésüket megnyerték, ráadásul gólt sem kaptak egyik ellenfelüktől sem. A tavasszal felemásan szereplő vendégcsapat ellen minden esélyük megvan, hogy a kiváló szériájukat tovább húzzák még egy mérkőzéssel.

A húsvéti hétvégén az ellenfelét lelépő Sárisáp ezúttal annál a Tátnál vendégeskedik, akik a legutóbbi fordulóban szerezték meg idei első pontjaikat, ami rögtön győzelem formájában mutatkozott meg. A vendégeknél egymaga öt gólt szerzett Gyebnár Gergely egy hete, kíváncsian várhatják a szurkolók, hogy maradt-e még töltény a tárban. Ha ez a meccs szerepelne a totó kínálatában, valószínűleg mindenki a kettest húzná be a szelvényen.

Az Almásfüzitő gárdája rég nem látott pofonba szaladt bele egy héttel ezelőtt, ilyenkor mindig kérdéses, hogy milyen gyorsan tud felállni egy csapat a letargiából. Ráadásul a bajnoki címre még mindig esélyes Zsámbék ellen kellene kimászniuk a mély gödörből, ennél nagyobb kihívást keresve sem találhatnának. A zsámbékiak nincsenek a legjobb formában, de a vérszagot megérezhetik és visszatérhetnek arra az útra, amelyen az ősszel kezdtek el járni.

A tabella két utolsó helyezettje előtt nagy esély nyílik a pontszerzésre, ugyanis az Esztergom és a Vértesszőlős egymás ellen lépnek pályára. Kiemelten fontos mindkét gárda számára ez a vasárnapi találkozó, ennél nagyobb sansz a pontszerzésre egyikük előtt sem adódik valószínűleg a zajló szezonban. A télen megerősödött vendégcsapat meglátásunk szerint nagyobb eséllyel lép pályára a több ifjúsági labdarúgóval felálló hazaiakkal szemben. Az esztergomiak azonban még így is remekül helytálltak legutóbb a Nyergesújfalu otthonában.

Területi I. osztály, 19. forduló

Április 6., 16 óra

Tatai AC - Vértessomló

Wéber Roland, a Tata vezetőedzője:  Újra hazai mérkőzést játszhatunk, ami mindig plusz motivációt kell, hogy jelentsen mindenkinek! A Vértessomló egy szívós, harcos csapat és mindig nehéz mérkőzést játszunk ellenük. Jó idő lesz és remélhetőleg sok néző látogat ki a mérkőzésre. Mi kell ennél több? 

Április 7. 16 óra

Almásfüzitői SC - Zsámbéki Sport Klub

Szalai Gábor, az Almásfüzitő vezetőedzője: A múlt heti nagy pofon után szeretnénk egyenesbe jönni, ami nem lesz egyszerű a hétvégén, hiszen a bajnokság egyik legjobb csapata érkezik hozzánk. Mindent bele fogunk adni, hogy sikeresen szerepeljünk a Zsámbék ellen.

DG Tát - Sárisápi BSE

Kun Imre, a Tát technikai vezetője: A Sárisáp tavaszi formáját nézve  nem lesz könnyű dolgunk a hétvégén. Szoros, küzdelmes mérkőzésre számítok.

FC Esztergom - Vértesszőlősi Sportegyesület

Spóner József, az Esztergom vezetőedzője: Remélem, hogy át tudjuk menteni a múlt heti teljesítményünket erre a hétvégére. Küzdeni fogunk a pontokért.

Wati-Kecskéd KSE - Nyergesújfalu SE

Linczmaier László, a Kecskéd vezetőedzője: A múlt heti mérkőzés is megmutatta, hogy milyen kétarcúak vagyunk. Hol fent, hol lent. Nagy kérdés, hogy vasárnap melyik arcunkat mutatjuk. Ha a jobbikat, akkor a listavezetőt is legyőzhetjük, és ez is a tervünk.

Bábolnai SE - Lábatlani ESE

Józsa Péter, a Bábolna vezetőedzője: Zsinórban aratott négy győzelem után, természetesen most is szeretnénk nyerni. Egyszer minden sorozat megszakad, de úgy vagyunk vele, hogy ez még ne most történjen meg. Van két kisebb sérültünk, nekik kérdéses még a játékuk. Így sem vagyunk túl sokan, de azzal a kerettel gazdálkodunk, amink van. Mindent meg fogunk tenni a három pont begyűjtéséért.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában