Emléktorna

2024.04.27. 20:02

Komáromi labdarúgó csillagok találkoztak

Komáromi labdarúgó csillagok találkoztak április 27-én a Czibor Zoltán Városi Sporttelepen. Ugyancsak ekkor rendezték a Szasza-emléktornát az egykori komáromi játékos, Szabó Zsolt tiszteletére.

Kovács László

A komáromi labdarúgó csillagokat Molnár Attila polgármester és Számadó Emese múzeumigazgató köszöntötte. Mindketten örömüket fejezték ki, hogy szép számban ellátogattak a rendezvényre. A város vezetője kérte, hogy a Komáromi Napok további rendezvényein is vegyenek részt. Számadó Emese azt is megemlítette, hogy Turi Zsolttal, Szabó Csabával és Pokornyi Gáborral közösen írt, 2021-ben megjelent Czibor Zoltán című könyvük nagy sikert aratott, ezért megkezdték a Komárom VSE történetét feldolgozó kiadvány munkálatait is. Szeretnék, ha egy év múlva, a következő Komáromi Napok idején bemutathatnák.

Komáromi labdarúgó csillagok találkoztak: a résztvevők Molnár Attila megnyitóját hallgatják, mellette Számadó Emese
Komáromi labdarúgó csillagok találkoztak: a résztvevők Molnár Attila megnyitóját hallgatják, mellette Számadó Emese
Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás:  24 Óra

Belga gólkirály is volt a komáromi labdarúgó csillagok társaságában

A komáromi labdarúgó csillagok között ott volt például Turi Győző, Kozenkow Ferenc és Lőrincz Gábor, illetve az a Nagy Antal is, akinek pályafutása Oroszlányból indult és 1969-ben, a Standard Liège színeiben belga gólkirály lett. A volt válogatott labdarúgó Komáromban él és Czibor Zoltánt is jó barátjának mondhatta.

A rendezvényen Revans helyett újabb történelmi diadal – Hetven éve vertük 7-1-re Angliát címmel Győri Ferenc újságíró, a Nemzeti Sport egyéni- és csapat rovatának rovatvezető helyettese tartott előadást.

A Szasza-emléktornán az idén a házigazda komáromiak mellett az ácsi, ászári és a csémi öregfiúk mérték össze tudásukat. A megnyitón a játékosok mellett Molnár Attila polgármester is fejet hajtott Szasza emléktáblájánál.

Szabó Zsolt a Komáromi FC első csapatkapitánya volt. Szerepelt a megye első osztályú bajnokságot nyert együttesben és az NB III.-as csapatban is. Még most is sokan emlegetik vele kapcsolatban az 1996-ban, Bakonycsernyén rúgott hatalmas gólját is. Tiszteletére a komáromi öregfiúk valamennyi játékosa 2-es számú mezben lépett pályára a szombati tornán. A rendezvény idején számos korabeli újságcikket, köztük a 24 Órában is megjelenteket elolvashattak a szurkolók.

A tornát az ászári öregfiúk nyerték.

Szasza bombagóljáról szóló tudósítás a 24 Órában
Szasza bombagóljáról szóló tudósítás a 24 Órában
Fotó: Körtvélyfáy Dina / Forrás:  24 Óra

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában