NBIII

2024.03.17. 07:14

Háromesélyes meccs vár a Dorogi FC csapatára

Nincs megállás, a tavaszi meccsek sorozata folytatódik az NBIII-ban. A Dorogi FC eddigi két mérkőzésén két különböző arcát mutatta, a csapatnál azonban bíznak benne, hogy ezúttal is eredményesen fognak szerepelni.

Túri Csaba

Hétvégi ellenfelüket leszakíthatják magukról a dorogiak (pirosban) egy győzelemmel

Fotó: Flajsz Peter

Egy vereség, egy győzelem. Ez a mérlege eddig tavasszal a Dorogi FC-nek az NB III. Észak-Nyugati csoportjában. Bekő Balázsék az első meccsen formán kívül futballoztak, egy héttel később azonban már egy sokkal mutatósabb játékkal rukkoltak elő. A Puskás Akadémia második csapata ellen remekül pótolták az eltiltott házi gólkirályukat. Tóth László hiányát olyannyira sikerült elbírniuk, hogy Vígh Ádám klasszikus mesterhármasával mindhárom pontot elhozták Felcsútról. Ezzel a triplájával egyébként a házi góllövő listán az élre került Vígh Ádám.

A Dorogi FC-nél bíznak benne, hogy ismét jó játékkal rukkol elő a csapat
A Dorogi FC-nél bíznak benne, hogy ismét jó játékkal rukkol elő a csapat
Forrás: Facebook/Dorogi FC

Hétvégi ellenfelük közvetlenül mögöttük helyezkedik el, igazi három esélyes találkozóra lehet számítani. Ha az előző heti formájukat meg tudják ismételni a dorogiak, akkor nem okozhat gondot nekik a Gyirmót második csapata. Ősszel szoros csatában tudtak győzni a gyirmótiak, van tehát miért visszavágni.

NB III. Észak-Nyugati csoport, 20. forduló
Március 17., vasárnap, 14 óra

Dorogi FC - Gyirmóti FC Győr II.
Dorog, Buzánszky Jenő Labdarúgó Stadion

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában