Kézilabda

2023.12.28. 19:23

Három tatabányai játékos került be a szűkített Eb-keretbe

Ancsin Gábor, Bartucz László és Krakovszki Bence is képviselheti a magyar színeket a kontinensbajnokságon.

Kemma.hu

Bartucz László is utazik az Európa-bajnokságra

Forrás: 24 Óra

Fotó: Hagymási Bence

Chema Rodríguez szövetségi kapitány kihirdette az Európa-bajnokságra készülő magyar férfikézilabda-válogatott szűkített, 20 fős keretét. A magyar szövetség honlapjának csütörtöki beszámolója szerint Rodriguez Alvarez Pedro személyes okok miatt nem tudott csatlakozni a kerethez, így nem vesz részt a kontinensviadalon. A nemzeti együttes december 12-én javarészt a Magyarországon szereplő játékosokkal kezdte meg a közös munkát Telkiben, ahol karácsony után már a szűkített kerettel, de a külföldön játszókkal együtt folytatja a felkészülést. Az Eb-re 20 játékos nevezhető, akik közül mérkőzésenként 16 szerepelhet. A szűkített és a korábban leadott 35 fős keret között két-két játékos cseréje lehetséges az Európa-bajnokság csoportkörében, a középdöntőben és a döntő hétvégén. A magyar válogatott jövő pénteken Tatabányán a csehekkel játszik felkészülési mérkőzést, az Eb-t Németországban rendezik január 10. és 28. között. A magyarok sorrendben Montenegró, Szerbia és Izland csapatával találkoznak Münchenben, a csoportból az első kettő jut a középdöntőbe. 

A magyar férfiválogatott kerete: 

kapusok: Andó Arián (Balatonfüredi KSE), Bartucz László (MOL Tatabánya KC), Palasics Kristóf (Logrono La Rioja, spanyol)

jobbszélsők: Imre Bence (FTC-Green Collect), Krakovszki Zsolt (HSA-NEKA)

jobbátlövők: Ancsin Gábor (MOL Tatabánya KC), Ilic Zoran (Hamburg, német), Máthé Dominik (PSG Handball, francia)

irányítók: Fazekas Gergő (Orlen Wisla Plock, lengyel), Hanusz Egon (TvB Stuttgart, német), Lékai Máté (FTC-Green Collect)

beállók: Bánhidi Bence (OTP Bank-Pick Szeged), Rosta Miklós (CS Dinamo Bucuresti, román), Sipos Adrián (MT Melsungen, német), Szöllősi Szabolcs (Dabas KC)

balátlövők: Bodó Richárd (OTP Bank-Pick Szeged), Ligetvári Patrik (Telekom Veszprém), Szita Zoltán (OTP Bank-Pick Szeged)

balszélsők: Bóka Bendegúz (Balatonfüredi KSE), Krakovszki Bence (MOL Tatabánya KC). 

A magyar válogatott keretébe Pedro kiesésével tehát három tatabányai kézilabdázó került be, így a Szeged mellett a Kék Tigrisek delegálják a legtöbb kézilabdázót a kontinensviadalra a magyar bajnokságba. Bár még nem minden válogatott hirdetett keretet, az már eldőlt, hogy a tatabányai keretből a horvát Mateo Maras is részt vesz az Eb-n hazája képviseletében. 

Felkészülési mérkőzés: január 5., 18 óra 15, Tatabánya: Magyarország–Csehország. 

A férfi Európa-bajnokság (2024. január 10–28., Németország) csoportbeosztása:

A csoport (Düsseldorf – nyitóforduló, Berlin): Franciaország, Németország, Észak-Macedónia, Svájc

B csoport (Mannheim): Spanyolország, Ausztria, Horvátország, Románia

C csoport (München): Izland, MAGYARORSZÁG, Szerbia, Montenegró

D csoport (Berlin): Norvégia, Szlovénia, Lengyelország, Feröer-szigetek

E csoport (Mannheim): Svédország, Hollandia, Bosznia-Hercegovina, Grúzia

F csoport (München): Dánia, Portugália, Csehország, Görögország. 

A magyar válogatott csoportmérkőzései: 

január 12., péntek, 20.30: Magyarország–Montenegró

január 14., vasárnap, 20.30: Magyarország–Szerbia

január 16., kedd, 20.30: Magyarország–Izland
 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában