Másodosztály

2023.11.08. 09:57

Gólzápor Ászáron, hatot rúgott a csolnoki csapat Piliscséven

A vármegyei második vonalban hat mérkőzéssel folytatódott a bajnokság.

Kun Attila

A Kisbér és az Ács nem bírt egymással

Forrás: 24 Óra

Fotó: Viszló Balázs

A listavezető Környe simán nyert Tokodon, míg a második helyezett Mocsa a második félidőben szerzett gólokkal hozta el a három pontot Tardosról. Gólparádét láthatott a nagyérdemű Ászáron, ahol 11 találat esett a Nagyigmánd vendégjátéka alkalmából. A házigazda a félidőre háromgólos előnyt szerzett, amelyet megtartott a mérkőzés végéig. Az Ászár utolsó négy gólját a góllövőlista élén immár 18 találattal álló Palotás Péter szerezte. A Csolnok negyedórányi játék után emberhátrányba került Piliscséven, de még az első félidőben kiegyenlítődött a létszám. Ekkor kezdte meg a gólgyártást a vendégcsapat, amely aztán a triplázó Papp Barnabás Krisztián vezetésével meg sem állt hatig. A házigazda a mérkőzés legvégén már csak kozmetikázni tudott az eredményen. A Zsámbék II. simán verte a Gyermelyt, míg a forduló egyetlen döntetlenjét az Ács játszotta a Kisbérrel. 

Területi II. osztály, 11. forduló 

Ácsi Kinizsi SC–Kisbéri Spartacus SE 1–1 (0–0) 
Ács, vezette: Kiss Dominik (Kiss Csaba, Aschenbrenner Richárd). 
Ács: Halasi – Pinczés, Méri (Molnár, 78.), Blahó (Paulovics, 71.), Németh, Szabó B., Nagy S. (Nagy M., 46.), Szőnyi, Bakura, Mészáros (Satu, 61.), Kovács. 
Kisbér: Nagy P. (Pavalacs, 46.) – Wieszt, Gacs, Hatos, Magyarics (Sipos, 46.), Váradi, Beigelbeck (Mata, 78.), Bogdán, Mizerák, Rigó, Sikorski (Beer, 78.). Technikai vezető: Melhardt Márton. 
Gólszerző: Nagy M. (72.), illetve Beigelbeck (64. - tizenegyesből). 
Kiállítva: Paulovics (Ács, 74.). 

Ászár KSE–Nagyigmándi KSK 7–4 (4–1) 
Ászár, vezette: Szajkó Árpád Attila (Dávid Rita, Györe Ferenc Dániel). 
Ászár: Bogdán – Méhes, Kaposi (Wolf, 62.), Palotás, Polgár, Ligeti, Lengyel (Szabó, 62.), Kiss (Somogyi, 88.), Verebics, Zséfár (Mrázik, 88.), Hullám (Rumi, 62.). Technikai vezető: Takács László. 
Nagyigmánd: Porcelán – Buzás (Torma, 54.), Fülöp, Müller, Oláh, Szalai Á., László, Falu, Zvér, Krizsán, Varga. Technikai vezető: Gucsi Tamás. 
Gólszerző: Kiss (12., 20.), Polgár (21.), Palotás (42., 51., 87., 90.), illetve Zvér (5., 72.), Szalai Á. (70.), Varga (91.). 

Piliscsévi SE–Csolnoki SZSE 2–6 (0–2) 
Piliscsév, vezette: Papp Márton (Uracs Roland, Mihályi Máté). 
Piliscsév: Kovács D. (Csukrán, 58.) – Simon, Szabó V., Kovács P., Mesterházi Cs., Kovács B., Valek (Gyügyei, 64.), Belovai, Kucsera, Szőke, Nagy. Technikai vezető: Klányi Norbert. 
Csolnok: Nebehaj (Helmajer, 66.) – Pázmándi (Putnoki, 53.), Barlangi (Gause P., 66.), Binder, Tarkövi (Szabó Á., 56.), Papp, Gause B., Seregi, Krammer, Jantos, Vörös (Kalster, 66.). Vezetőedző: Párkányi Norbert. 
Gólszerző: Kovács P. (82.), Gyügyei (89.), illetve Pázmándi (37. - tizenegyesből, 51.), Papp (40., 58., 77.), Jantos (71.). 
Kiállítva: Nagy (36.), illetve Krammer (14.). 

Tardosi FC-TAC–Mocsa KSE 0–2 (0–0) 
Tardos, vezette: Nagygellér Miklós (Ormándi Attila, Mészáros Gergő). 
Tardos-TAC: Sztanek – Molnár, Visnyovszki, Gesztesi (Jakabovics, 46.), Somogyvári, Tebele (Minárcsik, 75.), Fekete, Csordás, Suhai, Szöllősi, Szileszki. Technikai vezető: Árendás József. 
Mocsa: Pálvölgyi – Rácz, Jordán (Tóth, 30., Fehér Bence, 83.), Venczel, Kántor, Kerekes (Farkas, 94.), Czifra, Fehér Balázs, Bán, Bilkó (Prógli, 73.), Mesterházi. Edző: Csizmadia Rajmund. 
Gólszerző: Venczel (66.), Rácz (77.). 
Kiállítva: Mesterházi (Mocsa, 88.). 

Tokod SE–Környe SE  0–4 (0–2) 
Tokod, vezette: Lovas Gábor (Fabi András). 
Tokod: Szerepi – Cauxeiro, Varga G., Török, Gyúró, Sárközi F., Sándor (Süveges, 46.), Bartos (Juhász, 80.), Németh (Tóth I. J., 65.), Orosz, Varga B. Edző: Kiss László. 
Környe: Ténai – Jónás R., Mig, Zelenai, Szerencse, Veres, Patyi (Mucsi, 64.), Tóth V. (Bihari, 70.), Nádudvari D. G., Hardi (Kerék, 57.), Szappanos. Vezetőedző: Gulyás Tamás. 
Gólszerző: Szappanos (5.), Szerencse (42.), Nádudvari D. G. (48., 69.). 

Zsámbéki SK II.–Gyermely 5–1 (2–0) 
Zsámbék, vezette: Somogyi László (Fésű Bálint Vazul). 
Zsámbék II.: Szűcs A. – Aczél, Kovács V. (Baksa, 79.), Szabó G., Katona (Lévai Sz., 60.), Fekete I. R. (Izeli, 70.), Peinlich, Szabó A. R. (Fabók, 40.), Veréb, Oláh (Vimmer, 67.), Szűcs G. Edző: Bors Attila. 
Gyermely: Fülöp – Huszárovics, Kovács K. (Pap-Kolbert, 15.), Tóth D., Gecse (Soós M., 60.), Lévai B. (Hullár, 60.), Genszki (Fekete I., 70.), Grosz (Tóth L. L., 46.), Stréhli, Soós B. A., Tóth L. Vezetőedző: Sulyok Attila. 
Gólszerző: Szabó A. R. (17.), Soós B. A. (44. - öngól), Fabók (48.), Izeli (86.), Aczél (90.), illetve Fekete I. (78.). 

A Baj KSE–Bakonysárkányi SE mérkőzés elmaradt, a Tatabányai Vasas–Dunaszentmiklósi SE találkozót február 18-án rendezik. 
 Területi II. osztály 

 1.Környe119244–1229
 2.Mocsa109137–1128
 3.Dunaszentmiklós1072137–1423
 4.Ászár1171332–3122
 5.Csolnok1162340–2020
 6.Tardos-TAC1161426–1419
 7.Tatabányai Vasas1042423–2814
 8.Nagyigmánd1142521–3314
 9.Baj94510–1912
 10.Tokod104616–2812
 11.Kisbér1132616–2211
 12.Zsámbék II.931521–3010
 13.Piliscsév1131720–3210
 14.Gyermely112913–336
 15.Ács1012716–265
 16.Bakonysárkány1011813–324

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában