Területi III

2023.11.21. 20:21

Az egyik csapat 7, a másik 8 játékossal állt ki hétvégén

Elmaradt meccseket pótoltak a harmadosztályban.

Kun Attila

A Csém (zöldben) nem sok időt töltött a pályán

Forrás: 24 Óra

Fotó: Viszló Balázs

A területi III. osztályban halasztott mérkőzéseket pótoltak. A Bársonyos hazai pályán is csak hét játékost tudott harcba küldeni a Csém ellen, amely negyedórányi játék után már négy góllal vezetett. A találkozó ezt követően félbeszakadt. A Réde nyolc futballistával állt ki Bokodon, de becsületére legyen mondva, végigküzdötte a találkozót. Igaz, ebben sok köszönet nem volt, a házigazda mindkét félidőben nyolc gólt szerezve 16-ig (!) jutott. A bokodiaknál Lázár Tamás egy félidő alatt négy gólt szerzett, Kese Gábor Zsolt pedig triplázott. Északon a Bajót az öt (!) halasztott mérkőzéséből kettőt is lejátszott az elmúlt napokban. Mindkét összecsapás hasonló forgatókönyv szerint alakult: a Szikra a Szomód, majd a TABAK vendégeként is egygólos hátrányban volt a félidőben és végül egy­aránt 4–0-ra veszített. 

Területi III. osztály, Déli csoport
 

 1.Dunaalmás1211149–933
 2.Császár129338–2027
 3.Ete128462–3024
 4.Szákszend1272352–2323
 5.Bana1272334–1623
 6.Bokod127543–2321
 7.Csém1162333–1520
 8.B.szombathely1241724–2813
 9.Réde1222821–698
 10.Kocs1113716–356
 11.Dad1212911–655
 12.Bársonyos101011–610

Északi csoport
 

 1.Naszály1110154–1431
 2.Pilismarót1172244–1623
 3.TABAK1171328–1922
 4.Szomód1161429–1819
 5.Oroszlány1052326–2417
 6.Annavölgy1142528–3314
 7.Süttő1141615–2013
 8.Széchenyi1032523–3111
 9.Héreg1021716–317
 10.Vértestolna1012715–365
 11.Bajót81711–471

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában