Szabadban

2022.09.27. 11:31

Világ Gyalogló Nap: 21. alkalommal rendezik meg a tatai túrát

Október elsején rendezik meg a XXI. Tatai IVV Túrát , amely a Világ Gyalogló Nap egyik magyarországi programja.

M. K.

Forrás: Beküldött

Az összefogás szép példájáról van szó, hiszen a tatai önkormányzat, a megyei természetjáró szövetség, a megyei szabadidősport szövetség, a Tatai AC szabadidősport szakosztálya és a VOLÁN SE természetjáró szakosztálya egyaránt rendező. A rajt és a cél helyszíne az eddigiekhez hasonlóan  az Öreg-tó partján az Ökoturisztikai Központ, amelyet sokan Kajakházként ismernek. 

A 20 kilométert vállalók reggel 8 és 9 óra között, a 14, a 10, a 7 és a 2 kilométeres távot választók 8 és 11 óra között rajtolhatnak. A célzárás délután 3 órakor lesz. A nevezés óvodai és iskolai csoportoknak ingyenes. Minden teljesítőnek jár kitűző, a három legnagyobb létszámmal részt vevő szervezet serleget kap. A célban zsíros kenyérrel várják a beérkezőket. Ezen a napon a Fényes Tanösvény a nevezési lappal külön belépő nélkül látogatható. Akár oda is lehet sétálni, vagy biciklizni annak, akinek maradt erre ereje. - Remélhetően a 21-es szám szerencsét hoz, és szombaton az időjárás kegyeibe fogadja a gyaloglókat - tette hozzá az egyik főszervező, Horváth Zoltán, a Nemzetközi Népsport Szövetség (IVV) magyarországi elnöke, a megyei természetjáró szövetség alelnöke.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kemma.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában