Üresen tartja a kaput és továbbra is imádja a futballt az örökifjú csolnoki focista

Nem mindennapi eseménynek lehettek szemtanúi azok a szurkolók, akik kilátogattak a tavaly november 14-én lejátszott Csolnok–Császár megyei másod­osztályú felnőttbajnokira. A félidőben, 4-1-es hazai vezetésnél Karcagi Pál, a csolnokiak edzője pályára küldte a 60. életévét három nappal korábban betöltő kapust, Kocsis Márton Bélát, aki megóvta kapuját a góltól, a Csolnok pedig végül 5-1-re győzött. Az örök­ifjú kapussal készült interjú az alábbiakban olvasható. 

– 60 esztendősen a legtöbben már nem a futballal foglalkoznak, legalábbis játékosként... 
– A labdarúgás a hobbim, amíg csak tudom, folytatom. 

– Hogyan alakult a karrierje? 
– 1979-ben szülőfalumban, Csolnokon kezdtem játszani. Mindig is kapus akartam lenni, de nem engedtek védeni, így a mezőnyben találtam magam. Nem szerettem kint játszani, ezért egy év után Dorogra mentem kézilabdakapusnak, ahol védtem az NB II.-ben és a megyei bajnokság első osztályában is. Később jött a katonaság, majd megnősültem és építkezni kezdtünk, így háttérbe szorult a futball. 1989-ben Vigh Gábor, a helyi egyesület elnöke, egyben a futballcsapat játékos-edzője keresett meg azzal, hogy térjek vissza védeni a helyi kispályás bajnokságba, a következő évben pedig visszacsábított nagypályára is. A futballkarrierem szempontjából talán neki köszönhetem a legtöbbet. Gábor nagyon sokat tett a csolnoki sportért, minél több hozzá hasonló sportvezetőre lenne szükség manapság is. 2001-ben egyébként játszottam a TABAK-nál is, de fél év után visszatértem Csolnokra, ahol azóta is játszom a felnőttek között. 

– Emellett immár az idősebbeknél is szerepel... 
– Két éve kezdtem el védeni az esztergomi öregfiúk-csapatban, tavaly óta pedig a fővárosi Old Boys-bajnokságban, a Honvéd Sas-Hegy SE-nél is játszom ezzel párhuzamosan. Kispályán pedig szinte azóta, amióta az eszemet tudom, szerencsére a mai napig hívnak különböző tornákra. 

– Minek köszönheti a kivételesen hosszú pályafutását, és azt, hogy még ma is ennyi helyen tud helytállni egyszerre? 
– Amellett, hogy imádok futballozni, szerencsés alkat is vagyok és nincsenek káros szenvedélyeim. Egyetlen súlyos sérülésem volt, 2011-ben egy rossz vetődés következtében a bal kezem majdnem lebénult, két évvel később térhettem vissza. 

– Több mint négy évtizednyi játék után milyen változásokat tapasztal az amatőr futballban? 
– Amikor elkezdtem játszani, szinte csak felszerelést kaptam. Ehhez képest manapság már túl sok a pénz az amatőröknél, a megyei szintű játékosok is jól keresnek, ezzel pedig kitépik a játék szívét. Persze a pénznek előnye is van, tagadhatatlan, hogy sokkal jobbak a körülmények a labdarúgás alacsonyabb osztályaiban is, mint akár egy évtizeddel ezelőtt is. 

– Meddig tervezi még? 
– A foci a hobbim, eszembe sem jut, hogy abbahagyjam. Ebben a családom és a csapattársaim is támogatnak. Volt, hogy a medencéből ugrottam ki, mert kiderült, hogy nincs kapusa a csapatnak. Mindig megyek játszani, ha tudok, bár a munkám miatt edzésekre kevesebbet járok és a felnőtt nagypályát is csak vésztartalékként vállalom már. Nem szeretnék szánalmas öregúr lenni, el is mondtam a csapattársaimnak, hogy szóljanak, ha úgy érzik, hogy már nem vagyok a kapuba való. 

– Hallgatnak önre? Hiszen a legtöbb csapattársának az apja lehetne. 
– Szerencsére igen. Jó a kapcsolatom a fiatalokkal, sokat beszélgetünk, gyakran ugratjuk egymást. Jó a csolnoki brigád. 

– Az eredmények is ezt mutatják... 
– Sok a fiatal, tehetséges játékos a csapatban, így a 2019-es, a megyei III. osztályban megszerzett bajnoki cím után most a másodosztályban is a legjobbak közé tartozunk. Talán már nincs messze, hogy az első osztályban szerepeljünk. 

– Önnel? 
– Ha úgy alakul, akkor igen, de mint mondtam, én már csak végső esetben állok a felnőttcsapat kapujába. 

– Amikor a csolnoki felnőttcsapat edzőjét, Karcagi Pált hívtam a Császár elleni mérkőzést követően, hogy ajánljon valakit a forduló válogatottjába, rögtön önt javasolta, emellett azt is említette, hogy éppen az ön születésnapját ünnepli a csapat... 
– Jól esett Palitól, hogy a 60. születésnapom alkalmából nekem is adott játéklehetőséget, és persze a fiuktól is, hogy velem ünnepeltek. Jól sikerült az összejövetel, ettünk, ittunk, beszélgettünk és sokat nevettünk. 

– Kik a példaképei? 
– Az első számú az egyetlen aranylabdás kapus, Lev Jasin, a maiak közül pedig Bayern München-szurkolóként Manuel Neuer. 

– Mire a legbüszkébb a karrierjéből? 
– A két megyei III. osztályú bajnoki címre a Csolnokkal 2009-ből és 2019-ből. Emellett arra is, hogy még a 90-es években egyszer engem választottak a megyei III. osztályú téli bajnokság legjobb kapusának, az ezért járó oklevelet, érmet és kapuskesztyűket pedig Grosics Gyulától vehettem át. 

– Ekkora tapasztalattal a háta mögött mit javasolna a mai kapuspalántáknak? 
– Szeresd a játékot, tűrj, fogadd el a jó tanácsokat, nyeld le, ha kikezdnek és persze légy mazochista!