Vegán étrend és kemény edzésterv Maráz Zsuzsanna ultrabajnok sikerének titka

– Egy héttel az Ultrabalaton (UB) teljesítése után, mi az első gondolatod a versennyel kapcsolatban?

– A kárpótlás. Meg az, hogy annak ellenére, hogy nem ez volt az eredeti célom az idén, mégis mennyire csodás élmény volt!

– Eredetileg a Spartathlonon szerettél volna indulni, igaz?

– Igen, egész évben erre a versenyre készültem, nagyon szerettem volna idén is ott lenni Görögországban, de a koronavírus miatt sajnos lemondták a szervezők. Előtte ugyanez történt egy francia versennyel is, amire szintén neveztem. Az nem viselt meg ennyire, de a Spartathlonhoz erős érzelmi szálak fűznek. Ráadásul a kiírt dátum előtt pár héttel derült ki, hogy nem lesz megtartva, egészen addig volt remény.

– Ekkor döntöttél úgy, hogy indulsz az UB-n?

– Magam sem gondoltam, hogy ennyire megvisel a Spartathlon „elvesztése”, de mikor a bejelentés utáni szomorúság mellé gyomorpanaszok is társultak, akkor tudatosult bennem, hogy bizony jobban fáj, mint először hittem. Mikor kiderült, hogy megtartják az Ultrabalatont, azzal tulajdonképpen az egész évi felkészülésemet mentették meg, újra célt adva az addig befektetett munkának.

– Hogy kell elképzelni a felkészülést?

– A tavalyi Spartathlon után elhatároztam, hogy gyorsítok a tempómon. Kezdetben egyedül, intervall-edzésekkel próbálkoztam, ami rövid, gyors szakaszokat jelent. Januártól pedig Szabó Gábor edzővel dolgozom, aki hitt abban, hogy még 50 évesen van még mit kihozni belőlem. Ez tulajdonképpen egy „emberkísérlet” (nevet – a szerk.), ugyanis a szakirodalomban nincs adat erről a korosztályról. Rengeteget, naponta két alkalommal edzettünk, az előírt feladatok láttán gyakran éreztem úgy, hogy képtelenség megcsinálni. De mindig végigküzdöttem! Éppen ezért fájt volna, ha mindez a befektetett energia kárba megy.

– Azt nyilatkoztad, hogy az edzések mellett az étkezéseden is változtattál.

– Igen, áttértem a vegán életmódra. Húst már március óta nem fogyasztottam, ami nem volt nagy lemondás, ugyanis már gyerekkoromban sem voltam nagy húsevő. A páromnak van tapasztalata a vegetarianizumsról, ő korábban évekre elhagyta a húsféléket, így most együtt vágtunk bele ismét. A környezetvédelmi megfontolások és az állatok szeretete mellett a covidnak is szerepe van a vegánná válásomban. Mivel az első hullám idején sokan jelentek meg a megszokott futópályámon, keresnem kellett egy kevésbé zsúfolt helyet. Így kerültem terepre, a megváltozott viszonyok miatt pedig izom-, majd csonthártya-gyulladás alakult ki. Egyszer láttam egy dokumentumfilmet arról, milyen hatásos a gyulladások kezelésében az állati eredetű ételek mellőzése, én pedig szerettem volna mindent megtenni a gyógyulásom érdekében. Vicces, hogy pár hétre rá, tőlem függetlenül az edzőm is ugyanezt javasolta.

– Bevált?

– Abszolút! Azóta rengeteget kutakodom a témában, és meggyőződésem, hogy nagyon jó döntést hoztam. Nemcsak a sportteljesítményem vagy az egészségem, de a környezetem és az élővilág szempontjából is. Számomra ez egy magasabb színvonalú életformát jelent. Egyetlen szívfájdalmam, hogy nagyon kevés bolt és hely van felkészülve a vegán vendégekre, emiatt az étterembejárás luxusáról le kell mondanom, pedig nagyon szeretünk a családommal házon kívül enni.

– Mit szóltál ahhoz, hogy az UB szervezői is törekedtek a verseny „zöld” lebonyolítására?

– Nagyon örültem neki, és abszolút követendő példának tartom! Ilyen kisebb indulószámú versenyeknél , mint az idei UB, simán meg lehet oldani azt, hogy a frissítőpontokra nem poharakat, hanem nagyobb tartályokat tesznek ki, ahol a versenyzők magul tölthetik újra a kulacsaikat. Igaz, hogy nekem nem kellett megállnom egyszer sem, de jó érzés volt tapasztalni ezt a tudatosságot.

– Megállás nélkül futottál 222 kilométert?

– Igen. A párom autón, az egyik tanítványom, Vízkeleti Péter pedig kerékpáron kísért, ők hoztak mindent, amire szükségem volt. Péternek különösen hálás vagyok azért, hogy nemcsak nagy kitartással tekerte le azt a csaknem 22 órát, de türelemmel viselte el a dumálásomat is! (nevet – a szerk.)

– Ilyenkor tudsz beszélni? Miről?

– 150 kilométerig folyamatosan, és bármiről, akár az éppen felkelő holdról! (ismét nevet – a szerk.) Másként nem is tudnám elviselni, nekem ez kell ahhoz, hogy ne nehezedjen rám a verseny súlya. Az utolsó 70 kilométeren azért már csendben voltam.

– Már egy ideje edzőként is dolgozol. Milyen volt a tanítványaiddal futni?

– Fantasztikus! Több futóm is indult, ki egyéniben, kik csapatban, és nagyon szép eredményeik születtek. De már arra nagyon büszke vagyok, hogy mindenki tudta teljesíteni a versenyt, sőt az egyikőjük ezzel kvalifikálta magát a jövő évi Spartathlonra!

– Női egyéniben elsőként, másfél órás előnnyel, 21 óra 58 perc alatt értél célba. Hogyan értékeled a saját teljesítményedet?

– Nagyon elégedett vagyok. Igazolva látom azt, hogy tényleg van még bennem plusz. Az, hogy sikerült megelőznöm egy olyan erős ellenfelet, mint a világ több versenyén is csúcstartó Patrycja Bereznowska, nagy jelentőségű, de ugyanakkor rámutat arra, milyen az ultra világa: nem csak az edzésmunka, a kipihentség vagy a papírforma, hanem néha csak az adott pillanat dönti el, ki lesz a győztes.

– Ez volt a negyedik UB-teljesítésed, egyben a negyedik győzelmed is. Jövőre találkozunk?

– Most azt mondom, igen! Sokat adott ez a verseny, megmutatta a szépségét, ami visszahúz ötödjére is. De a Spartathlont sem engedem el, ott még van dolgom! Most, hogy belegondolok, az is az ötödik lesz. Hú, ez így izgalmasan hangzik!