A szárligeti magasugró lett a hét atlétája Amerikában

Kicsi kora óta fontos a sport Luterán Petrának, de a magasugrás viszonylag későn talált rá. Azóta azonban sikert sikerre halmoz. A Tatabányai Árpád Gimnázium után az Egyesült Államok egy jó hírű egyetemén folytatta tanulmányait, sportsikereinek köszönhetően pedig nemrégiben a hét atlétájává választották. Mégis hazahúzza a szíve szárligeti kertes házukba, testvéreihez és szüleihez.

Petrával már kiskorában megszeretették a sportot szülei. Édesapja vitte le még 2008-ban a Tatabányai SC pályájára, ahol Salamon Zoltán csoportjában kezdett edzeni. A kiváló edzővel szinte minden versenyszámot kipróbáltak: a dobásoktól kezdve egészen a hétpróbáig, kivéve a magasugrást. Alacsony termete miatt a magasugró szivacs közelébe sem engedték egészen 2012-ig.

Ugyanebben az évben serdülő országos bajnok lett ebben a versenyszámban.

– Ez adott egy kis lendületet. Addig is voltak kisebb-nagyobb sikereim gátfutásban és távolugrásban, de a magasugrás teljesen más világ volt. Eleinte a versenyeken nem volt sok önbizalmam, ugyanis 165 centiméteres magasságommal szinte mindig a mezőny legalacsonyabbja voltam és vagyok is, ami ebben a versenyszámban nagy hátránynak számít. Nem vagyok az a tipikus magasugró alkat – mondja Petra.

Versenytársai többnyire 180-190 centire nyúltak, de akad ennél is magasabb versenyző is. A húszéves lány azonban gyorsaságával és robbanékonyságával képes ellensúlyozni „hátrányát”. Persze a rengeteg edzés ugyancsak sokat segít.

Később édesapjával, Luterán Lászlóval edzett tovább. A 2014-es nanjingi ifjúsági olimpián negyedik helyezést ért el. Ugyanebben az évben, Azerbajdzsánban 182 centimétert ugrott, mellyel az ifjúsági olimpiára kvalifikálta magát. Ehhez a magassághoz két hete még három centit tett hozzá, így az egyéni csúcsa már 185 centméter.

Emellett számos korosztályos és diákolimpiai eredményére is büszke lehetett.

– Életem első szabadtéri versenyén 160 centimétert ugrottam, ami a korcsoportomban kiemelkedő eredménynek számított. Azt mondom, hogy a magasugrás talált rám, és a sok nehézség ellenére is nagyon megszerettem. Már több mint öt éve a mindennapjaim és a gondolataim nagy részét ez teszi ki.

A sport mellett továbbra is fontos a tanulás

A Tatabányai Árpád Gimnázium hatévfolyamos osztályába járt, ahol Tara Andrea volt az osztályfőnöke. Pedagógus szüleinek köszönhetően hamar belátta: a tanulás legalább olyan fontos, mint a sport. Többször is kiérdemelte a Magyarország jó tanulója-jó sportolója díjat.

– Már az érettségi előtt egy évvel megfordult a fejemben, hogy nem itt kezdem el az első egyetemi tanévemet, mert számos amerikai egyetemtől kerestek meg. Nagyon kötődöm a családomhoz, ha pár napra külföldre mentem versenyezni, akkor is honvágyam volt. Mégis félretettem a félelmeimet, és Amerikába költöztem. A szüleim, ismerve engem azt mondták, hogy bármikor küldik a repülőjegyem, ha haza szeretnék jönni és mindenben támogatnak.

Petra nem bánta meg döntését. Elmondása szerint a kinti egyetemi sportélet a magyarral összemérhetetlen. Nem csak a tanulás, hanem a sport területén is komoly a verseny az iskolák között.

– Itthon az egyetem és a versenysport összeegyeztetése még nehezen megoldható. Itt rengeteg segítséget kapunk, hogy a sport és a tanulás is zökkenőmentesen haladjon.

Egyedül érkezett az Egyesült Államokba

A szülei nélkül, egyedül érkezett Lincolnba. A legelső útja nem telt túl vidáman, a 18 órás utat végigsírta. Most már csak a búcsúzáskor pityereg. Eleinte keveredett olyan szituációkba, mikor nem értette meg elsőre, amit mondtak neki, de belejött, az órákon semmi problémája nem akadt.

– Szerencsére a honvággyal nagyobb gondjaim voltak, mint az angollal. A kiutazás előtt két vizsgát is le kellett tennem. Az egyik az „amerikai érettséginek” felelt meg, a másikat pedig egy bonyolult angol nyelvvizsgához tudnám hasonlítani.

Büszke rá, hogy három félév után az átlaga 3,9. Amerikában egyébként a 4-es a legjobb jegy. Üzleti tanulmányokat hallgat, a félév végén pedig közgazdaságtanra, vagy számvitelre szakosodik majd. Első évét iskolája, a University of Nebraska-Lincoln kollégiumában töltötte, ahogy minden gólya teszi. Azóta már egy, az egyetemhez közeli kis házban él, amit három másik sportoló társával bérel együtt. A kampuszuk hatalmas, sokszor az egyetem buszával 20-30 percet utazik, hogy egyik órájáról eljusson a másikra.

Amerikában egészen másképp játsszák a focit

Petra azt vallja, hogy az élete részévé váltak az amerikai focimeccsek. Amikor a csapatuk hazai pályán játszik, tömve van a stadion. A kilencvenezer szurkoló nagy része egyetemista. Ilyenkor mindenki piros, nebraskás ruhát ölt, mert ez az egyetemük színe.

– Segítőkész és barátságos emberekkel találkoztam itt. Az amerikai barátaim megtanítottak arra, hogy mindenben meglássam a pozitív dolgokat.

Bár kevés a szabadideje, igyekszik felfedezni környezetét. Versenyeinek köszönhetően már tíz államban járt. Tavaly a legfontosabb versenyük Oregon államban volt, ahol egy hetet töltöttek. Jutott rá idejük, hogy a környéket felfedezzék és a Csendes-óceán partjára is elmentek.

– Két hete Colorádóba utazott a csapatom versenyezni. 185 centimétert ugrottam, amivel új egyéni csúcsot állítottam be. Ezzel az eredménnyel a második helyre kerültem fel az Amerika összes egyetemi női magasugróját tartalmazó listára. Az egyetemi ligánkat pedig vezetem ezzel a magassággal. A ligában egyébként több mint tíz elsőosztályú egyetem szerepel.

Petrát eredményének köszönhetően a hét atlétájának választotta 2000 versenyzőt felvonultató liga. Nem ül a babérjain, szeretne még nagyobbakat is ugrani, hogy nemzetközi versenyekre is kvalifikálja magát.

Hazahúzza a szíve a családjához

– A családom Szárligeten él, kertes házban. Mindig nagy öröm hazatérni a szeretteimhez és az állatkáinkhoz. A szüleim pedagógusok, rengeteget köszönhetek nekik. A kertünkben gazdálkodva, nagyszüleimmel együtt bioélelmiszereket termelnek, így is gondoskodva az egészségünkről.

Petra nővére, Vera a Semmelweis Egyetem végzős fogorvostan-hallgatója. Fanni húga és Gergő öccse még a Tatabányai Árpád Gimnáziumban tanulnak.

– Ahogy az előbb elmondottakból is kiderül, sok minden húzna haza, de már itt, Lincolnban is elég otthonosan érzem magam. Van még egy pár év, amíg végzek, addigra már lehet, hogy meg tudom válaszolni azt a kérdést, hogy az Egyesült Államokban képzelem-e a jövőm?